Szolnok közel 800 millió forint rezsitámogatást kap a kormánytól

Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, a Miniszterelnökség hétfőn jelentette be, hogy a kormány összesen 44 milliárd forint energiatámogatást ad a tízezer lakos feletti településeknek. Szolnok 737 900 953 forint támogatást kapott a kormánytól az emelkedő energiaköltségek finanszírozásához!Köszönet érte! – jelentette be Szalay Ferenc rövid közleményében. Jász-Nagykun-Szolnok megyében nyolc, 10 ezer fő feletti település kap segítséget, Jászberény, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Szolnok, Tiszaföldvár, Tiszafüred, és Törökszentmiklós. A kormany.hu oldalon közzétett lista szerint 138 városi és 17 kerületi önkormányzatnak juttatnak támogatást. A fővárosi önkormányzat semmit sem kapott, és a 23 budapesti kerületből hat szintén…

Tovább olvasom

Tűz ütött ki egy cibakházi lakásban

Kigyulladt egy ikerház egyik ötven négyzetméteres lakása kedd este Cibakházán, a Rákóczi utcában. Az ingatlant tárolónak használták, benne építkezéshez használt eszközök és egyéb berendezési tárgyak voltak. A lángok átterjedtek az épület födém- és tetőszerkezetére, valamint az elé épített huszonöt négyzetméteres előtetőre. A kunszentmártoni és szolnoki hivatásos, valamint a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett öt vízsugárral avatkoztak be, egy gázpalackot és egy gázlámpát vittek ki az épületből. Az egységek megakadályozták, hogy a tűz átterjedjen az ikerház másik lakására, amelyben egy család él.

Tovább olvasom

Zebrán ütöttek el egy gyalogost Mezőtúron

Egy helyi lakos segédmotoros kerékpárral közlekedett Mezőtúron, a Dózsa György úton 2023. január 3-án 11 óra 10 perc körül. A motoros a Rákóczi utcai kereszteződéshez érve, későn észlelte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó helyi lakost, akit elütött, írja a police.hu. A baleset következtében a gyalogos – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet mindig fokozott óvatossággal közelítsék meg!

Tovább olvasom

Az egyiket eladta, a másikat eldobta

A rendőrségre lopásról érkezett a bejelentés, miszerint a bejelentő kunmadarasi házának udvaráról egy kerékpárt és egy lapátot vitt el ismeretlen 2022. december 30. és január 2. között. A helyi rendőr a bejelentést követően megjelent a helyszínen, és az adatgyűjtés során látókörébe került egy kunmadarasi lakos. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 25 éves férfit otthonából előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra és lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt elmondta, hogy a kerékpárt időközben eladta, a lapátot pedig útközben eldobta. A rendőrök a biciklit megtalálták és a tulajdonosának visszaadták, írja a police.hu.

Tovább olvasom

Jó reggelt, Szolnok! – Szerdai időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Szerda reggelre ismét többfelé képződik pára, köd, ami a délelőtt során a legtöbb helyen várhatóan feloszlik, így napközben már több órára kisüthet a nap. Gyenge csapadék napközben néhol északkeleten, az esti órákban néhol északon, északkeleten fordulhat elő. A déli szél néhol feltámadhat. Hajnalban -2, +6, délután 6-13 fok várható. Ma őket ünnepeljük Névnap Leona, Titusz, Agamemnon, Aggeus, Amélia, Angéla, Angyal, Angyalka, Benáta, Benedetta, Benedikta, Beneditta, Benita, Izabel, Izabell, Izabella, Rut A Leona név eredete és jelentése: Görög-latin eredetű, a León férfi név női párja. Jelentése: oroszlán. A…

Tovább olvasom

Új vezető a kunszentmártoni tűzoltó-parancsnokság élén

2023. január elsejétől Vereb László tűzoltó őrnagy látja el a kunszentmártoni hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoki feladatait. Kinevezési okmányét január harmadikán egy ünnepi állománygyűlés keretében vehette át Matuska Zoltán tűzoltó ezredestől, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság első emberétől. Vereb László 1996-ban kezdte hivatásos pályafutását beosztott tűzoltóként Kunszentmártonban, majd két évvel később a parancsnokság Tűzmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója lett. Az újdonsült vezető 2012-ben került át a mezőtúri katasztrófavédelmi kirendeltség Hatósági Osztályára, innen vezetett vissza útja Kunszentmártonba és lett a parancsnokság vezetője. Az őrnagy eközben szakmai ismereteinek gyarapítása jegyében a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett…

Tovább olvasom

B.Ú.É.K., te mocskos állat! – üzeni egy szolnoki üzlet a járókelőknek

“Boldog Új Évet, Te mocskos állat!”- olvasható a szöveg egy Szolnok belvárosában található aranyműves üzlet fényújságján. Az egyik járókelő, aki saját szemével látta ezt az egyedi jókívánságot, annyira felháborodott, hogy az egyik helyi Facebook csoportba írt az esetről, sőt lépéseket is tett az ügyben: “Szóval itt tartunk. Ehhez nincs mit mondani. Gondolkozom, megpróbálom az Aranyművest vagy a közös bejáratú butikot felhívni, bár nincs jogom beleszólni mások életébe…” Később így egészítette ki a bejegyzését a hölgy: “Nem szándékozom módosítani a bejegyzést. Több telefonhívás után az Aranyműves melletti butik tulajdonosát sikerült elérnem,…

Tovább olvasom

Halálra rémült egy kutya Zagyvarékason – amputálni kellett a lábait

Vonat vágta le egy kutya lábait Zagyvarékason az év utolsó napjának éjjelén. A szilveszteri petárdázástól és tűzijátéktól halálra rémült állat fejvesztve menekült, amikor a sínekre tévedt, épp egy érkező szerelvény elé. A fiatal eb majdnem elvérzett, de hála néhány jó szándékú zagyvarékasi állatvédőnek, sikerült megmenteni az életét; habár a mellső lábait amputálni kellett. Viszont egy Borsod megyei anyakutya nem volt ilyen szerencsés, sokkot kapott a szilveszteri rémálomtól és elpusztult. Néhány hetes kölykeit ott találták meg az élettelen teste mellett. Szolnok megyében számtalan négylábú kóborolt el az év utolsó estéjén, a…

Tovább olvasom

Kigyulladt egy melléképület Jászárokszálláson

Kigyulladt egy családi házhoz épített negyven négyzetméteres melléképület tetőszerkezete hétfőn éjszaka Jászárokszállás Kökény utcájában. A lángok kismértékben átterjedtek a főépület tetejére is. A jászberényi hivatásos és a jászárokszállási tűzoltók kiérkezése előtt a tulajdonos ki tudott állni gépkocsijával az épületből. Az egységek két gázpalackot hoztak ki az ingatlanból, melyeket nem ért hőhatás. A főépület lakható maradt, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Tovább olvasom

Életmentő mintákkal segítenek a magyar tetoválók

A tetoválás manapság egyre népszerűbb. Lassan mindenkin láthatunk egy-egy apróbb, vagy nagyobb mintát, szinte képtelenség úgy végigmenni a városok utcáin, hogy ne fussunk bele egy tetovált emberbe. De nem csupán divatból tetováltathatunk, hiszen egy ábra életet is menthet és egyre több tetováló vállalja, hogy ingyen elkészíti a diabéteszesek egységes mintáit. Az ötletgazda, Márton István mindenre gondolt és alaposan kidolgozta a részleteket.  A kezdeményezéshez nem csak Magyarországról, de már Európa több pontjáról is csatlakoztak tetoválók. A felvarrt ábra abban segít, hogy rosszullét esetén a segítők vagy a helyszínre érkező mentő azonnal…

Tovább olvasom