Varga Mihály eleget tesz a szocialista Vajda Zoltán kérésének

A kormány még december végéig módosít a költségvetésen, aminek az oka a háború és a brüsszeli szankciós politika. „Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciós politika gyökeresen megváltoztatták a gazdasági folyamatokat. Ennek hatására újra kell tervezni a 2023-as év gazdasági és pénzügyi folyamatait. A kormány ezt a munkát megkezdte, ennek eredményeképp december végéig a korábban elfogadott, más gazdasági pályát feltételező 2023-as költségvetést módosítani fogjuk” – írja Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon. A politikus azt is közölte, hogy egyetért az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnökével, a szocialista Vajda Zoltánnal, aki csütörtökön kezdeményezte, hogy…

Tovább olvasom

Gulyás: A következő év lesz a legnehezebb 2010 óta

Gulyás Gergely szerint a következő év nehéz lesz, valószínűleg a 2010-ben elkezdődött kormányzás óta a legnehezebb – írja az MTI a miniszter lakiteleki beszéde alapján, amit a Lakitelek Népfőiskola évzáróján tartott. Gulyás szerint azzal, hogy az Európai Unió szankciókat vetett ki Oroszországra, amiért megtámadta szomszédját, az unió hozzájárult, hogy „a mindennapi életben Európa elszenvedője lett ennek a háborúnak”. A nehézségekhez hozzájárult még a járvány is, de úgy látja, hogy Magyarországon a Trianon óta eltelt bő évszázad legjobb időszaka a 2010-es kormányváltás és a járvány kitörése közötti évtized volt, ami szerinte…

Tovább olvasom

Börtönben tölti a karácsonyt Schadl György

A bíróság meghosszabbította Schadl György fogva tartását, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének az elsőfokú ítélet kihirdetéséig rács mögött kell maradnia – válaszolta a Fővárosi Ítélőtábla a 24.hu kérdésére. A határozat szerint a hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt Schadl György és társai ellen indult büntetőügyben Schadlnak és a kamu emberrablós sztorival pénzhez jutó harmadrendű vádlottnak is börtönben kell maradnia. A bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt tartotta fent a kényszerintézkedést. A Fővárosi Ítélőtábla szerint alappal feltételezhető, hogy a letartóztatás megszüntetése esetén a vádlottak kivonnák magukat…

Tovább olvasom

Drámai videóval zárta idei vasútbiztonsági kampányát a MÁV

A vasúti átjárós balesetek számának drámai megemelkedése miatt indította el a vasúttársaság 2022 áprilisában, Érj haza biztonságban! címmel országos balesetmegelőző kampányát. December közepéig Magyarországon a MÁV hálózatán a tavalyihoz képest kétszer annyian, 34-en vesztették életüket a vasúti átjárókban történt 89 balesetben. 2021-ben 86 vasúti átjárós baleset történt, ebből 16 halálos kimenetelű volt, 17 áldozattal. Tavaly 14 balesetben 18 személy súlyosan megsérült, köztük két vasutas munkavállaló, 15 esemény során pedig 20 ember sérült meg könnyebben, köztük egy vasutas munkavállaló. 41 baleset anyagi kárral járt. A 2022-es év az esetszámok drámai emelkedésével…

Tovább olvasom

Pintér leginkább csak leteremtette a tanárokat, ők a hibásak az oktatás gyenge színvonaláért

A legtöbb résztvevő pontosan azt kapta a találkozótól, amire számított, “eligazítást”, a problémák áthárítását és fölényeskedő magatartást a kormányzati résztvevőktől, leginkább Pintér Sándortól. A legjobb viszont a válasz, hogy miért kellett kirúgni 13 tanárt, mint annak idején kivégezni a 13 aradi vértanút: “Nem tehettem mást.” Több mint négyórás szakmai egyeztetést tartott a Belügyminisztérium közoktatási államtitkársága pénteken, a konzultáción Pintér Sándor is beszélt az oktatás helyzetéről, tanári bérekről és az idei tanév tiltakozási hullámáról. De milyen volt a hangulat a találkozó után? A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott találkozó első felében összesen…

Tovább olvasom

Végre hajlandó volt fogadni a szolnoki tanárokat Kállai Mária

Oly sok idő után végre fogadta a szolnoki tanárok küldöttségét Kállai Mária. A szolnoki képviselő sokáig odázta a találkozót, de végül csak talált idő fogadni a szolnokiak háromtagú küldöttségét. A délután 3 órakor kezdődött találkozó jóval este 6 után ért véget. A tanárok egyelőre nem nyilatkoztak, csak szűk körben ismertették a találkozó eredményét. Annyit megtudtunk, hogy Kállainak átadták a nyílt levelet. Mint ismert, a szolnoki tanerők még október elején írtak Kállainak nyílt levelet, aki csak jóval egy hónapot követően reagált kérésükre.  A szolnoki pedagógusok Kállai Máriától azt kérték, hogy juttassa érvényre…

Tovább olvasom

Ismét arcul csapták a napelemeseket, megint elvett tőlük valamit a kormány

Ha valaki azt gondolta volna, hogy a saját kis erőművel legalább biztosan megoldódtak a gondjai és őket nem érintik a kormány napelemes megszorításai, csalódni fog. De nagyon is érintik és a szaldó megvonása sem csak azokra vonatkozik, akik eddig úgy gondolták, hanem mindenkire. A napelemes visszatáplálás felfüggesztése után alig pár héttel újabb rossz hír sokkolta a hazai megújulós szakmát és a háztartási méretű kiserőművekbe (hmke) beruházó családokat. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) novemberi rendelete értelmében ugyanis 2024-től a napelemesek közül senkinek nem lesz elérhető az éves szaldóelszámolás. Azt, hogy valamilyen…

Tovább olvasom

Vezetünk és fizetünk: a közelben sehol sem adják drágábban az éves autópálya-matricát, mint nálunk

Bármelyik irányba indulunk Európában, amennyiben az adott országban árusítanak éves autópálya-matricát, az mindenhol olcsóbb, mint nálunk. Előre megyünk, nem hátra. A környező országokban a 10 napos matrica ára is csak egyetlen helyen drágább pár forinttal, mint a magyar útdíj – írja a Hvg.hu. A napokban többen felkapták a Csehszlovák Kém nevű közösségi fiók képernyőfotóját, amely szerint mind Ausztriában, mind Csehországban kevesebb mint feleannyiba kerül az éves autópálya-használati díj, mint Magyarországon. A kép ugyan nem stimmel – még az emelt, 2023-as árakon és a jelenlegi, történelmien gyenge euróárfolyamon sem 181, hanem 120,8 euró…

Tovább olvasom