Új irány? Nem kell többé Covid-oltás az egészségügyi dolgozóknak Olaszországban

Nem is olyan régen, még felfüggesztés járt azért, ha valaki nem volt hajlandó beoltatni magát koronavírus ellen – és egyáltalán nem csak az egészségügyben. Ez innentől megváltozik, már nem kötelező. De akkor hogy változik a többi európai ország hozzáállása? Megszüntette az egészségügyi alkalmazottak kötelező koronavírus-oltását az olasz kormány. Mostantól minden orvos és nővér, akit a vakcina megtagadása miatt felfüggesztettek, visszatérhet a munkájába. A döntés azt jelenti, hogy körülbelül 4000 egészségügyi dolgozó veheti fel újra a munkát a tervezettnél két hónappal korábban – a felfüggesztés ugyanis az év végéig volt érvényben. Meloni…

Tovább olvasom

A német nagykövet majdnem elhitte Schmidt Máriának, hogy Németország megszűnt létezni

Ezért a biztonság kedvéért fel is hívta a férjét, hogy tájékozódjon. Az úr azonban megnyugtatta a nagykövet asszonyt, hogy Schmidt Mária téved, létezik még az ország. „Egy pillanatig aggódni kezdtem, amikor Schmidt Mária azt mondta, hogy Németország megszűnt létezni, úgyhogy felhívtam a férjemet Berlinben, és hé, még itt vagyunk” – így kommentálta a Terror Háza főigazgatójának interjúját a budapesti német nagykövet. Schmidt Mária a Bayer Show vendégeként a héten azt fejtette ki, hogy a mostani zöldek, akik korábban Amerika, a NATO és az atomfegyverek ellen tüntettek, most „a legnagyobb Amerika-csicskák” Németországban és…

Tovább olvasom

Jogosítvány nélkül vezetett Jászapátiban

A rendőrök elcsípték a 22 éves fiatalt. A Jászberényi Rendőrkapitányság eljárást indított engedély nélküli vezetés miatt egy jászapáti lakos ellen. A rendőrök 2022. október 31-én délután igazoltatták Jászapáti belterületén a személygépkocsival közlekedő 22 éves férfit. A járőrök megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, ezért előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően őrizetbe vették. (Police.hu)

Tovább olvasom

Háromszáznál is több iráni drónt lőttek le az ukrajnai háborúban

Az ukrán erők eddig már több mint háromszázat lőttek le az oroszok Ukrajna ellen bevetett, Irántól vásárolt Sahíd-136 típusú önmegsemmisítő drónjai közül, ebből csupán a múlt éjszaka hatot – közölte Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője a sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az éjjel megsemmisített hat drón közül hármat az ukrán légierő a dnyipropetrovszki régióban, hármat pedig Poltava megyében lőtt le, néhány viszont becsapódott. Az ukrán fél szerint az oroszok már több mint négyszáz ilyen típusú drónt használtak fel, azonban Oroszország legalább 2000-2500 Sahíd drónt rendelt Irántól – tette hozzá Ihnat.

Tovább olvasom

Lelőtték Takeoffot, a Migos tagját

A TMZ információi szerint, valamint rendőrségi források alapján a halálos incidens nem sokkal hajnali fél három után történt. A rendőrök ekkor kaptak hívást, hogy egy férfit lelőttek a 810 Billiards & Bowling Houston nevű bowlingpályán. A lap szerint Takeoff és a Migos másik tagja Quavo és valakik között szóváltás alakult, amikor valaki tüzet nyitott és lelőtte Takeoffot. A rappert elvileg fejbe lőtték, a helyszínen halottnak nyilvánították. A rendőrség szerint két másik embert is meglőttek, akiket magánautókkal szállítottak kórházba. Quavo nem sérült meg. Pár órával a lövöldözés előtt Takeoff egy szelfit posztolt a bowlingpályáról.

Tovább olvasom

Nincs kómában a sakkvilágbajnok Anatolij Karpov

Megcsúszott az utcán, elesett, ezért agyrázkódással szállították kórházba Anatolij Karpovot, a sakkozás 12. világbajnokát – jelentette a TASZSZ állami hírügynökség a 71 éves orosz nagymester személyi asszisztensére hivatkozva. A kórházi vizsgálatok nem állapítottak meg nála törést, és várhatóan egy héten belül hazaengedik. Az asszisztens egyúttal cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, melyek szerint Karpov – aki parlamenti képviselő – utcai támadás áldozatául esett, majd intenzív osztályra került, ahol mesterséges kómában tartják. A nagymester felesége az Izvesztyija című újságnak azt nyilatkozta, hogy kórházban levő férjének állapota kielégítő. Az Index azt írja, az Izvesztyija információi…

Tovább olvasom

Illegális kínai rendőrőrsök működhettek a Belügyminisztérium tudta nélkül

Egy négy kontinensre kiterjedő, legalább 30 országban jelen lévő kínai rendőrségi hálózat létezéséről rántotta le a leplet egy Kínára szakosodott jogvédő civil szervezet egy szeptember közepén nyilvánosságra hozott tanulmányában. A Safeguard Defenders nevű civil szervezet igencsak alapos nyomozás során tárta fel, hogy a kínai hatóságok több tengerentúli rendőrségi “szolgáltató állomást” hoztak létre szerte a világban, de főként Európában. Ezek az állomások a Safeguard Defenders nyomozása szerint adminisztratív szolgáltatásokat nyújtanak, például a kínai diaszpóra tagjai meghosszabbíthatják a jogosítványukat, de ez csak amolyan fedőtevékenység, mert emellett titkos és illegális rendőri munkát is folytatnak. Legalábbis ezt…

Tovább olvasom

Orosz védelmi miniszter: 87 ezer mozgósított katonát vezényeltek a frontra

“87 ezer embert vezényeltek a harci övezetbe, miután kiegészítő és harci kiképzést kaptak” – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi online parancsnoki tanácskozáson. A tárcavezető szerint a mozgósítottak felkészítésben mintegy háromezer olyan kiképzőt alkalmaztak, akik harci tapasztalatokat szereztek a Moszkva által “különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai háború során. Mint mondta, a kiképzésen elsősorban a terepgyakorlatra, valamint a kommunikációs, navigációs és felderítő berendezések használatára összpontosítanak, a központokban harcjármű- és harckocsiszemélyzetet, tüzéreket, mesterlövészeket, drónirányítókat, elektronikus hadviselési szakembereket és másokat képeznek ki. Azt állította, hogy a szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás elején…

Tovább olvasom

Ma lehet a legmelegebb egész novemberben, fokozatos lehűlések várhatóak

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint kedden a maximum hőmérséklet 12-23 fok között várható, míg szerdán 13-20 fok lesz. Csütörtökön 13-18 fok várható. Eső csak pénteken és szombaton lehet. Hétvégére már csak 11-16 fokra számíthatunk. Az Időkép 30 napos, Budapestre vonatkozó előrejelzése szerint ma lesz a legmelegebb ebben a hónapban. Utána fokozatosan csökken a hőmérséklet, a hó végére érheti el a 4 fokot. Az első mínuszt is akkorra jelzi az Időkép, november 28-án várható -1 fok éjjel.

Tovább olvasom

Koponyasérülés után mesterséges kómába került Anatolij Karpov világhírű sakkozó

Az orosz és a nemzetközi médiában körbement a hír, hogy a 71 éves Anatolij Karpovot eszméletlenül találták, miután múlt szombaton súlyos fejsérülést szenvedett, azóta pedig mesterséges kómában tartják az intenzív osztályon Moszkvában. Azzal kapcsolatban egymástól eltérő információk keringenek, hogy hogyan és mikor szerezte a sérüléseit. A következő, ellentmondásos történetek láttak napvilágot: A lánya, Szofija szerint háztartási balesetet szenvedett az otthonában. Andrej Kovaljov orosz üzletember szerint Karpovot állítólag az orosz parlament közelében találták eszméletlenül, miután ismeretlen tettesek megtámadták. Egy harmadik verzió szerint ugyan az orosz parlament közelében találtak rá, de nem…

Tovább olvasom