Még szinte be sem melegedhetett a Boris Johnsont váltó Liz Truss bársonyszéke, egyre többen biztosak abban, hogy rövidesen teljesen elfogy körülötte a levegő és ő is repül, mint elődje. Bőven vannak gondok a brit politikában, Trussnak nem sok időt jósolnak. A Politicónak nyilatkozott több konzervatív politikus, akik szerint a jelenlegi brit miniszterelnök belebukott az adópolitikájába, mellyel magára haragította a saját pártját és támogatóit. A név nélkül nyilatkozó toryk abban egyetértenek, hogy Liz Trusst nem indíthatják újra a választásokon. A tory jobboldal támogatói péntekre dühös WhatsApp-üzenetekben sérelmezték a miniszterelnök társasági adóval kapcsolatos legutóbbi…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Kiakadt a Napelem-szövetség: a kormány döntése ellentétes az ország érdekeivel
Húztak egy vonalat és egyik napról a másikra kicsinálták a napelemben gondolkodókat, miközben hazánk továbbra is komoly energiaimportra szorul. A szövetség szerint a kormányzati döntés az ágazat, a lakosság és az ország érdekei ellen van. A jövőbeli napelemes rendszerek által termelt villamos energia hálózati betáplálását felfüggesztő kormányzati döntés ellentétes az ágazat, a lakosság és az ország érdekeivel is a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint. A szervezet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írja, hogy a hálózati visszatáplálás lehetőségének megszüntetése a háztartások számára értelmetlenné teszi a napelemes beruházásokat. A héten bejelentett…
Tovább olvasomMárki-Zay mozgalma feljelentette a CÖF-öt, érdekes utat járt be 508 millió forint állami támogatás
A Mindenki Magyarországa Mozgalom szerint a történtek erősen felvetik a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúját. Feljelentést tettek különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt, közölte szombaton a Mindenki Magyarországa Mozgalom. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a CÖF-CÖKA 508 millió forint támogatást kapott az állami tulajdonú MVM-től “közgondolkodás javítására”. Az összegből 433 milliót forintot 4 darab mindössze 1-2 perces videókra költött a Civil Összefogás Fórum, írják. „Még egyszer tehát, 4 kisfilm legyártására és reklámozására 433 millió forint –…
Tovább olvasomTúl sokat kellett várnia a fodrásznál, ezért kést rántott és fenyegetőzni kezdett
Egyre szebb világban élünk. A rendőröknek sokkolóval kellett ártalmatlanítaniuk a nekik is ellenszegülő külföldi férfit. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság járőreit 2022. október 14-én 14 óra körül egy Erzsébet körúti férfifodrászathoz riasztották, mert egy angolul beszélő vendég késsel a kezében elégedetlenkedett, hogy túl sokat kell várnia. Mivel a férfi a felszólításukra sem adta át az addigra zsebre tett kését, illetve nem volt hajlandó alávetni magát az intézkedésnek, a rendőrök testi kényszert és a rendszeresített elektromos sokkolót alkalmaztak vele szemben, majd megbilincselték. Az eset során senki sem sérült meg, a…
Tovább olvasomA DK Jászberényről: Nincs kiegyezés a Fidesszel, ez árulással lenne egyenlő
A Demokratikus Koalíció helyi szinten többször is a Fidesz oldalára téved, információk szerint az időközi választás kérdésében is. Amennyiben valóban így történne, az országos szinten elvágná a szálakat a párttól, mert Gyurcsányék ezt egyértelmű árulásnak tekintenék. Semmilyen kiegyezés nem fogadható el a Fidesszel, még helyi szinten sem. Ahogyan arról már korábban is olvashattunk, időközi választás jöhet Jászberényben, miután a helyi Fidesz összefogott a DK-val: a 24.hu információi szerint október 17-én az ellenzéki vezetésű városban jó eséllyel feloszlatják majd az önkormányzatot, és új választásokat írnak ki. A jászberényi önkormányzati képviselő-testületben megalakulása óta patthelyzet…
Tovább olvasomAz egyházak rezsicsökkentett áron fogyaszthatják a gázt
Egy péntek esti kormányrendelet alapján lakossági fogyasztóknak számítanak. November-decemberben átmeneti földgázellátásra jogosultak azok, akiknek október 1-től nincs érvényes szerződésük – írja a hvg.hu a közlönyben péntek este megjelent kormányrendelet alapján. Ez a kedvezmény az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználókra vonatkozik, vagyis a lakosságon és a mikrovállalkozásokon kívül mindenkire. Az érintetteknek október 18-ig kell ezt kérniük egy nyilatkozattal, a mintaszerződést a 15-i, szombati munkanap végéig teszi közzé az illetékes gázkereskedő. Akinek sikerült időben beküldeni a nyilatkozatot, annál nem lehet felfüggeszteni a szolgáltatást földgáz-kereskedelmi szerződés vagy rendszerhasználati szerződés hiánya miatt. Az nem derül ki,…
Tovább olvasomMenjünk a járdán! Durva szabályszegés a dugóban a türelmetlen autóstól – videó
A Suzuki sofőrje úgy gondolta, az ő idejét ne rabolják holmi közlekedési fennakadással, az az ő autója elfér a járdán is. Közlekedési kultúra Kelet-Magyarországról. Egy Suzukinak a sofőrje gondolta úgy, hogy bizony az ő ideje drágább a többiekénél és a gyalogjárdán folytatta útját a célja felé – olvasható a Bp-i Autósok Facebook-oldalán. Ha valahol életveszélyes közlekedni bringával Budapesten, az a Kacsóh Pongrác úti felüljáró. Veszedelmesen kanyargós – emiatt nem jól belátható – egy hely ez. Amennyiben a nem éppen erősen kivilágított kerékpáros célja az életben maradás és A-ból B-be eljutás volt,…
Tovább olvasomNégy sérült a törökszentmiklósi hármas karambolnál
Nem az első hármas csattanás a héten a megyében. Törökszentmiklóson három gépjármű ütközött a Bethlen utcában. Három személygépkocsi ütközött össze Törökszentmiklóson, a Széchenyi István út és a Bethlen Gábor utca kereszteződésénél – írja a Katasztrófavédelem. A balesethez a törökszentmiklósi önkormányzati tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a járműveket. A mentők is a helyszínen voltak. Az érintett útszakaszt félpályán lezárták. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – négy ember könnyű sérülést szenvedett. Az érintett útszakaszon ismét teljes szélességében halad a forgalom.
Tovább olvasomHazaküldték a kórházból a kisfiút, másnap meghalt
A tizenkétéves Martinkát a háziorvos a kórházba utalta, ahonnan azonban hazaküldték, mondván, hogy semmi baja. Másnap a gyermek összeesett és meghalt. A család a kórházra mutogat, az intézményben vizsgálatot rendeltek el az ügyben. A mindössze 12 éves Martinka Dombrádon élt a szüleivel – írta a borsonline.hu. A múlt héten megbetegedett kisfiú lázas volt, nem evett és nem ivott, egyre rosszabbul lett. Az édesanyja elvitte őt a háziorvoshoz, aki a kisvárdai kórházba utalta a gyermeket, de a család szerint ott nem történt érdemi vizsgálat – írta a portál. Az édesanya húga…
Tovább olvasomOrbán megint hangsúlyozta, hogy erősíteni kell a hadsereget, toborzás indul
A kormányfő az önkéntes katonai szolgálatot vállalók eskütétele, valamint a Lynx harcjárművek átadása alkalmából tartott ünnepségen tartott beszédében kiemelte: ideje feléleszteni magunkban a katonaszellemet, mert az a nép, amely nem képes erre, “a jövőben bizonyosan elbukik majd”. Vannak olyan nemzetek, amelyek már megkezdték a felkészülést, és “mi sem maradhatunk le ebben” – jelentette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta: “nem dughatjuk strucc módjára homokba a fejünket”, és ha így megy tovább, a szankciók megrendítik Európát, ráadásul úgy tűnik, elhúzódó háborúra kell berendezkedni. „Ebből kéne még néhány zászlóaljnyi, könnyebben mennének a dolgok” –…
Tovább olvasom