Ennyit a napelemekről: a kormány új szabályozása miatt egyáltalán nem éri meg többé a telepítésük

Alapjaiban változik a napelemek telepítésének engedélyeztetési rendszere – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. A bejelentést a kormány szerdai ülése előzte meg, ahol az energiaválság kezelése volt az egyik fő téma. A kancelláriaminiszter újságírói kérdésre elmondta, hogy az újonnan telepítendő napelemek esetében megszűnik a megtermelt energia elektromos hálózatba való visszatáplálásának lehetősége. Vagyis mostantól senki sem telepíthet olyan napelemet, amivel a hálózatra akar visszatáplálni, amíg a hálózatot fel nem fejlesztik. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt szokás szerint nem tudjuk, de a rendelet már ma este…

Tovább olvasom

Patikák szűnhetnek meg a rezsiárak miatt

Veszélyben van a gyógyszertárak 20 százaléka, mivel a patikák is két-háromszoros rezsiáremelkedéssel néznek szembe – mondta el a Napi.hu-nak Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító elnöke. Mikola szerint főleg azok a patikák küzdenek, amelyek kistelepüléseken vannak és kis forgalmat bonyolítanak le. Hodossy Lajos, a Roche Magyarország Kft. igazgatója is megerősítette: a kistelepüléseken lévő patikusok küzdenek a leginkább a megélhetéssel. Hozzátette: ha csak a kereskedelmi tevékenységből kellene fennmaradniuk, akkor már rég nem lennének patikusok.

Tovább olvasom

A szélerőművek engedélyezését kéri a kormánytól az LMP

Ha valóban ösztönözni szeretné a kormány a lakosságot, illetve a vállalkozásokat a zöldenergia használatára, engedélyezze a szélerőművek telepítését és törölje el a napelemek extraadóját – kommentálta az LMP a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakat. Az LMP a közleményben felidézte, hogy Gulyás Gergely a Kormányinfón egyebek mellett azt mondta, a kormány eddig is arra ösztönözte a magyar családokat és vállalkozásokat, hogy minél több zöldenergiát használjanak. “A valóság ezzel szemben az, hogy a kormány tiltja a szélenergia használatát és extra módon adóztatják a napenergiát. Ha valóban ösztönözni szeretnék a lakosságot, illetve…

Tovább olvasom

Eligazító körlevelet küldött a szolnoki városháza, mit várnak el a diákoktól

A hétvégén Szolnokon immár huszadik alkalommal rendezik meg az ún. 24 órás vetélkedőt diákok részvételével. A polgármesteri hivatal osztályvezetője ezzel kapcsolatban körlevelet küldött a középiskolák vezetőinek, tudta meg a Magyar Narancs. A levélben elöljáróban megköszönte, hogy az iskola részt vesz az eseményen, majd mintegy közelebb hajolva az igazgatókhoz, az áll a levélben, hogy most kényes témáról lesz szó. Fontos kérdésben kéri a vezetők segítségét. Vastag betűkkel kiemelve azt írja az osztályvezető: “Tisztelettel kérem, hogy tájékoztassa az eseményen részt vevő diákcsapatot, illetve a programon közreműködő pedagógusokat, kollégákat arról, hogy az országos közéletben tapasztalt aktualitásokhoz kapcsolódó jelképeknek, rigmusoknak,…

Tovább olvasom

Európa egyre jobban felkészül az elektromos autózásra

Kína után négy európai ország, konkrétan Norvégia, Svédország, Németország és az Egyesült Királyság készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére – derül ki a világ 14 legnagyobb járműpiacát vizsgáló EY kutatásból. Magyarországon 2 év alatt megháromszorozódott a villanyautók száma. Továbbra is Kína áll a leginkább készen az elektromos járművek térnyerésére mind a kereslet-kínálat, mind pedig a szabályozási környezet szempontjából. A világ 200 legnagyobb lítium-gyárából 122 ebben az országban található, 2021-ig a világ egyenáramú gyorstöltőinek 41 százalékát is ide telepítették. Kína egyben az árammal működő gépkocsik legnagyobb piaca, a vásárlók több…

Tovább olvasom

Jakab Péter szerint a Jobbik együttműködik a Fidesszel

Kemény kritikát fogalmazott meg volt pártjával kapcsolatban a korábbi vezetőjük, de beszélt az új mozgalmáról is. Lehet, hogy az ellenzéknek újra kell szerveznie saját magát, újra kell kevernie a lapjait – erről beszélt Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke az ATV stúdiójában. A Nép Pártján Mozgalom alapítója szerint az ellenzéken belül olyanokkal kell együttműködni, akik mögött „valós támogatottság van, és azokkal meg nem, akik vagy együttműködnek a Fidesszel – mert sajnos erre is látunk példát –, vagy semmilyen társadalmi igény nincsen rájuk”. Arra a kérdésre, hogy szerinte mely ellenzéki párt működik…

Tovább olvasom

Teljes körű ellenőrzési eljárás alá vonja Magyarországot az Európai Tanács

A jogállamisággal és a demokráciával kapcsolatos aggályok miatt döntött így a testület. Magyarországon a jogállamiság és a demokrácia régóta fennálló problémái „továbbra is nagyrészt megoldatlanok”, írja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) jelentetésében. A testület ezért megszavazta, hogy Magyarországot teljes körű ellenőrzési eljárás alá vonja – írta meg a 444.hu. Jelenleg tíz ország áll teljes körű megfigyelés alatt. Ennek értelmében a PACE párbeszédet folytat a hatóságokkal, valamint rendszeresen értékeli, hogy a tagállam mennyire tartja tiszteletben az Európa Tanács kötelességeit és kötelezettségvállalásait. Ezenkívül a szervezet két megfigyelője rendszeresen meglátogatja az országot. A…

Tovább olvasom

Ötszörösen lépte túl egy autós a megengedett sebességet

Ezt nehéz ész érvekkel megmagyarázni, amikor egy sofőr a megengedett húsz helyett százzal repeszt bármilyen lakott területen. Lakó-pihenő övezetben ment százas tempó felett. Sebességmérési akciót tartottak a nyíregyházi rendőrök a napokban egy olyan helyszínen a városban, ahonnan sok bejelentést kaptak a lakosságtól – írja a Police.hu. Több gyorshajtást is rögzítettek a maximálisan 20 km/h-s tempót megengedő zónában. Egy kirívó esetet is felvett a traffipax, amikor egy autós 104 km/h-s sebességgel száguldott a területen. A járművezető 300 ezer forintos bírságot kapott.

Tovább olvasom

Eltűnt, de később megkerült egy törökszentmiklósi fiú

A rendőrök a lakosság segítségét kérték, de azóta szerencsére megkerült az eltűnt 15 éves fiú. Eredetileg a rendőrség a következő felhívást tette közzé: A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság 16070-157/70/2022.kör. számon eltűnés miatt keresi a 15 éves törökszentmiklósi lakost, aki október 11-én este lakóhelyéről ismeretlen helyre távozott és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik – szólt a police.hu közleménye. A fiú kb. 180 cm magas, normál testalkatú, szőke rövid hajú, szeme színe zöld. Eltűnésekor fekete melegítő nadrágot, fekete kapucnis pulóvert, és sportcipőt viselt. Azóta a honlapon nem elérhető az eredeti felhívás. Azon okból, hogy Kállai Milán…

Tovább olvasom

Miért kellett ennyire lepusztulnia az egykori Szövetség ABC-nek?

Szolnok sűrűn lakott területén épült 1975-ben, ám az elmúlt években az ígéreteken kívül csak a pusztulás folytatódott. Tényleg jól van ez így? A költői kérdést a Blogszolnok.hu tette közzé a közösségi médiában. A Kivert Biztosíték (AKB): Jól van ez így? “Szolnok első írásos említésének 900. évfordulójára (1975) 44 környékbeli termelőszövetkezet és 5 egyéb cég összefogásával épült meg a Móra Ferenc úti lakótelep ellátására a Szövetség ABC, amely aztán sokszor a város legjobb boltja volt. Szolnok első írásos említése után 947 évvel az épületet lassan visszaveszi a természet, kis túlzással a…

Tovább olvasom