Ezekből csemegézünk most, az Orbán-kormány számára rendkívül kellemetlen ügy egyre csak dagad, ezt pedig a folyamatosan robogó mémvonat is kihasználja. Ahogy várható volt, egyre nagyobb port kavar a Pegasus-ügy – és szintén nem meglepő, hogy egyre több digitális népművészt megihlet. A Pegasus kémszoftver olyannyira mindentudó, hogy több jogosultságot szerez magának a készüléken, mint amennyi a mobil használójának lehet. A kormánytagok megállás nélkül hárítanak és szőnyeg alá söpörnek minden kérdést, igyekeznek elbagatellizálni a nemzetközi szinten is rendkívül súlyos botrányt. A mémgyárosok és -terjesztők viszont újabb válaszokat adtak arra, mit gondolnak az…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Ismét rengeteg homokot hoz Afrikából a szél
Egyre erősebb fokozatra kapcsol a következő napokban a déli szél. Vasárnap északon többfelé erős, hétfőn pedig a Dunántúlon már viharos lökések is kísérhetik a szelet. A déli áramlás Afrikában felkapja a szaharai port és homokot, majd vasárnap még csak a Dunántúlon, hétfőre pedig már szinte országszerte jelen lesz a mi légkörünkben is. Az afrikai eredetű homok nem veszélyes az egészségre, de a korábbi esetekhez hasonlóan homályos, koszos napkeltéket és napnyugtákat eredményezhet. A légköri por kis mértékben az UV-t is gyengíti, és várhatóan a nappali csúcshőmérsékletet sem engedi 36-37 fok fölé szökni. A…
Tovább olvasomNyugati hitelesség? Lebukott a német újságíró, hogy sarat kent a ruhájára, hogy látványosabb legyen az árvízi tudósítása – videó
A német RTL tudósítónője úgy érezte, túl tiszta a ruhája egy ilyen bejelentkezéshez, ezért saját maga kente be sárral a ruháját, hogy hitelesebbnek tűnjön. Ezt azonban egy másik szögből megörökítették. Hétfőtől fel is függesztették a hölgyet. Susanna Ohlen újságírót lencsevégre kapták, amikor sarat kent a ruhájára és az arcára, mielőtt a németországi árvíz egyik helyszínéről tudósított volna. A Deutsche Welle azt írja, valószínűleg azért, hogy a jelentése így hitelesebbnek tűnjön. A videó a német Bild csatornáján is látható, kb. 0:40-től: Ohlen, aki a német televízió munkatársa, ezután bocsánatot kért. Azt mondta,…
Tovább olvasomMagyarországon az oltás utáni egy hónapon belül 441 ember halt meg
Bár elsőre ijesztőnek hangzik a szám, a szakemberek szerint a beadott vakcinák számát tekintve ez elenyésző. De vajon lehet-e közvetlen összefüggés? Csaknem 10,7 millió beadott koronavírus elleni oltást követően csupán az esetek 0,039 százalékában fordultak elő nemkívánatos események – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), ezt az Index.hu cikkéből tudtuk meg. Ha eltekintünk a százalékoktól, a számok valamivel többet mondanak, ezeket alább részletezzük. Összesen 4212 beoltott személyt értek nemkívánatos következmények. Többségüknél, 3149 főnél enyhe oltási reakciók jelentkeztek Összesen 284 személy szorult kórházi kezelésre és 441 ember halt meg. Oltási baleset…
Tovább olvasomMegvan a következő? Rogán-közeli üzletember száll be tulajdonosként a 168 óra kiadójába
Valahogy hasonlóan kezdődött az Index bekebelezése is a kormányközeli tulajdonosi kör kialakításával. Most felkészülhet a 168 óra is a hasonló sorsra? Beszáll a 168 Órát és az ELLE magazint is kiadó Brit Mediába Shabi Michaeli izraeli-grúz kettős állampolgár, aki magyarországi üzletei mellett arról is ismert, hogy közeli kapcsolatban áll Rogán Antallal – írja a Media1. A lap értesüléseit a Telexnek is megerősítették. Michaeli 50 százalékos tulajdonrészt szerzett a kiadóban, pontosabban a cégcsoport mögött álló Schwartz & Brit Média Holding Zrt.-ben. A másik 50 százalék az eddigi többségi tulajdonos, Milkovics Pál vezérigazgató…
Tovább olvasomMegfigyelési botrány: miért lapítanak a szolnoki fideszesek?
A kezdeti visszautasítást követően már a Fidesz sem tagadja, hogy a magyar titkosszolgálat használhatta azt a Pegazus nevű kémszoftvert, amellyel ártatlan embereket, újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, a kormánnyal szemben kritikus üzletembereket hallgattak le, illetve figyeltek meg. Véleménycikk. Mindezt egy nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó csapat derítette ki, vagyis szó sincs arról, hogy ez valami kitalált humbug lenne – ahogy azt az Orbán-kormány kezdetben magyarázni próbálta. Ez egy világméretű lehallgatási botrány, amelyben – az eddigi bizonyítékok szerint – a Fidesz kormány is nyakig sáros. A kormány vezető politikusai most azt próbálják…
Tovább olvasomIsmét rengeteg homokot hoz Afrikából a szél
Egyre erősebb fokozatra kapcsol a következő napokban a déli szél. Vasárnap északon többfelé erős, hétfőn pedig a Dunántúlon már viharos lökések is kísérhetik a szelet. A déli áramlás Afrikában felkapja a szaharai port és homokot, majd vasárnap még csak a Dunántúlon, hétfőre pedig már szinte országszerte jelen lesz a mi légkörünkben is. Az afrikai eredetű homok nem veszélyes az egészségre, de a korábbi esetekhez hasonlóan homályos, koszos napkeltéket és napnyugtákat eredményezhet. A légköri por kis mértékben az UV-t is gyengíti, és várhatóan a nappali csúcshőmérsékletet sem engedi 36-37 fok fölé szökni. A…
Tovább olvasomEgy kormánytagot is megfigyeltek, amikor elkezdett akadékoskodni
Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is szerepel azok között, akiket célba vettek a Pegasus nevű, okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogrammal – derül ki abból a kiszivárgott listából, amely a Pegasust kifejlesztő NSO nevű izraeli cég bizonyos ügyfelei által kiválasztott célpontokat tartalmazza. Aszódi 2018 végén lett célpont, amikor még tagja volt a kormánynak, de már sorozatos konfliktusai voltak a felettesével, Süli János miniszterrel amiatt, hogy műszaki okokra hivatkozva nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének fellazítását – írja a Direkt36. Aszódit a hivatalos kormányzati telefonszámán vették célba, amelyen…
Tovább olvasomUniós pénzből, 56 millióért felújították a kunszentmártoni strandot, csak éppen fürdeni tilos
Erre a “strandra” elköltöttek (alsó hangon) 56 millió forintot, majd át is adta a kunszentmártoni polgármester – csak éppen tilos fürödni” – írja posztjában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A képeken el van rejtve (de nagyon): egy strandfoci- és egy strandröplabda pálya, két konténer (wc és büfé), napozók, padok, asztalok, árnyékot adó beülők és egy felfújható csúszda is, legalábbis a projekt leírása szerint… A strandröplabda pálya úgy-ahogy elkészült, csak benőtte a gaz. A focipálya viszont csak annyi, hogy az évtizedek óta ott levő két kaput kicsit odébb tették. Helyiek szerint…
Tovább olvasomPalik László egy évtizedekkel fiatalabb, volt exatlonos hölgy oldalán találta meg boldogságát
Némileg váratlanul érte a közvéleményt másfél hónappal ezelőtt a hír, miszerint Marsi Anikó és Palik László útjai különváltak. Marsi új párja már ismert egy ideje, most pedig a Blikk.hu tudni véli, hogy az Exatlon műsorvezetője pedig egy korábbi versenyző oldalán találta meg újra a szerelmet. A Tények műsorvezetője már tudvalevő, hogy Szulák Andrea gyermekének édesapjával, Gáborral találta meg az új boldogságát, de a Story és a Hot értesülései szerint Palik László is újra szerelmes. A Blikk azt is megtudta, ki az Exatlon Hungary műsorvezetőjének kedvese, aki miatt az 59 esztendős Palik László…
Tovább olvasom