Az eset Texasban történt, ilyen korú személy még ott sem vezethet gépjárművet. Kilenc halott a baleset mérlege. Kilencen meghaltak egy autóbalesetben Texasban, miután egy terepjáró bal első gumija defektet kapott, és nekiütközött egy szembejövő furgonnak. Mindkét autó kigyulladt. A terepjárót egy 13 éves fiú vezette, aki 38 éves utasával együtt életét vesztette, akárcsak a furgon nyolc utasából hatan. Ők mindnyájan egyetemi sportolók voltak, köztük egy portugál és egy mexikói. A két kanadai túlélőt kórházban ápolják. A fiú nem vezethetett volna legálisan, mivel a texasi szabályok szerint csak 15 éves kortól…
Tovább olvasomCímke: baleset
Fának ütközött és fejtetőre állt egy kocsi Törökszentmiklóson
A baleset következtében az autót vezető 37 éves asszony 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2022. március 18-án, a déli órákban Törökszentmiklós belterületén – írta meg szokásos napi megyei összegzőjében a police.hu. Egy helyi nő közlekedett személygépkocsival a Széchenyi István úton, amikor haladása során lehaladt az úttestről, majd az útpadkára ráhajtva egy fának ütközött, végül a jármű az úttesten, a tetejére borulva állt meg. A baleset következtében a 37 éves asszony – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.…
Tovább olvasomTöbb baleset is történt megyénkben a meg nem adott elsőbbség miatt
Az egyik esetben a motoros súlyos sérülést szenvedett az ütközés következtében. Egy jásszentandrási férfi közlekedett tehergépkocsival 2022. március 17-én reggel Jászapáti belterületén egy bekötőúton – írta a police.hu. Haladása során a 31-es főút kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. Szintén az elsőbbségi szabályok megszegése miatt következett be az a baleset, ami 2022. március 17-én délután Kunszentmárton belterületén, a Batthyány utca és a Dózsa György utca kereszteződésénél történt. Egy személygépkocsival közlekedő szolnoki férfi nem biztosított elsőbbséget a védett úton…
Tovább olvasomIttasan vitt el egy gépkocsit, balesetezett vele, majd otthagyta az úton és hazament
A körzeti megbízottak az otthonából állították elő azt a vezsenyi férfit, aki a tulajdonos tudta nélkül elvitt egy gépkocsit, majd azt összetörve otthagyta az úton – írja a police.hu. Egy vezsenyi lakos 2022. március 14-én éjjel bement az egyik helyi telephelyre, ott beült egy nyitott tehergépkocsiba, majd azt a benne lévő kulccsal beindította és elhajtott. A 31 éves férfi megtett a gépkocsival egy pár kilométert, majd visszafordult. A visszaút során azonban lehajtott az útpadkára és nekiütközött a szalagkorlátnak. A balesetet követően lezárta az autót, és hazament. Az esetről telefonüzenetben értesítette…
Tovább olvasomSúlyosan megsérült a balesetben, a kórházban derült ki, hogy ittas volt
A Mezőtúri Rendőrkapitányságon eljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt – írja a police.hu. Egy 37 éves férfi 2022. március 14-én 16 óra körül a 4202-es számú úton, Túrkeve és Kisújszállás között közlekedett személygépkocsival, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban lesodródott az úttestről. A férfi elhagyta a helyszínt, azonban a balesetben szerzett sérülései miatt jelentkezett ellátásra a karcagi kórházban. A sofőrrel szemben a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A baleset következtében a férfi súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Tovább olvasomVonatbaleset történt pénteken Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Egy személygépkocsi és egy vasúti szerelvény ütközött össze az egyik átjáróban. Szerencsére nem történt személyi sérülés, de az anyagi kár jelentős. Egy tiszafüredi lakos közlekedett gépkocsival 2022. március 10-én 15 óra 30 perc körül Tiszaszőlős belterületén. Haladása során a sofőr egy biztosítás nélküli vasúti átjáróra ráhajtott, azonban neki balról közlekedett egy személyvonat, ami nekiütközött a gépkocsi hátsó részének. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A Tiszafüredi Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt folytat eljárást. Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét, hogy biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad…
Tovább olvasomDroghatás alatt, a stop táblánál keresztülszáguldva csattant a BMW-s
Csak a nagy szerencsének köszönhető, hogy nem okozott súlyosabb balesetet, bár a látvány így sem volt túl szép. A 25 éves fiatal férfi csak a szerencsének köszönheti, hogy nem okozott súlyos balesetet. A berettyóújfalui rendőrök befejezték a nyomozást – írja a Videk.ma. Egy bihartordai fiatal közlekedett személyautójával 2021. augusztus 18-án 7 óra körül Berettyólapos gátsoron. A Dózsa György utca kereszteződéséhez érve egy „Állj! Elsőbbség adás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyott, majd nagy sebességgel nekihajtott az útpadkának, árokba csapódott és egy lakóház kerítését beszakítva állt meg. A balesetben senki nem sérült meg,…
Tovább olvasomSúlyos sérülést szenvedett az elsőbbséget meg nem adó kerékpáros
Egy személygépkocsinak ütközött neki kanyarodás közben. Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral 2022. március 7-én 17 óra 20 perc körül Tiszagyenda belterületén, a Gorkij úton – írja beszámolójában a police.hu. A biciklis férfi a 3216-os számú út kereszteződésénél balra kanyarodott, mely során nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. Az elmúlt napon a megye rendőrei egyébként öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint négy ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi…
Tovább olvasomTraktor ütközött autóval a 46-os úton
Egy mezőtúri lakos közlekedett egy lassú járművel és a hozzákapcsolt pótkocsival 2022. március 6-án 13 óra 40 perc körül a 46-os úton Törökszentmiklós irányából Mezőtúr felé – olvasható a police.hu napi megyei beszámolójában. Haladása során a sofőr balra kívánt kanyarodni, azonban elé hajtott az őt előző személygépkocsinak, és összeütköztek. A baleset következtében a személygépkocsi utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett. Az elmúlt napon egyébként a megye rendőrei két ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két…
Tovább olvasomNem adott elsőbbséget, autónak ütközött a kisújszállási kerékpáros
Egy helyi lakos közlekedett kerékpárral Kisújszállás belterületén 2022. március 4-én a déli órákban – olvasható a rendőrség honlapján közzétett megyei beszámolóban. A biciklis haladása során a Báthory utca és a Nyár utca kereszteződésében nem adott elsőbbséget a védett úton érkező személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Tovább olvasom