Mindkét esetben a buszsofőrnek kellett vészfékeznie, illetve elrántania a kormányt a padkának, hogy ne történjen csattanás. Ám emiatt több súlyos utassérülés történt. Ennyire nem látnak a személyautót vezető sofőrök, vagy ennyire nem érdekli őket a többi közlekedő?
Tovább olvasomCímke: szabálytalan
Tele az utca szabálytalanul parkoló autókkal Nyíregyházán
Máshol is bőven akadnak gondok, de a bujtosi városrészben különösen feltűnő az emelkedés. Pedig jól látható helyre helyezték ki a tiltó táblákat, de az autósok közül sokakat ez egyáltalán nem zavar.
Tovább olvasomÉletkép közlekedési kultúránkról: az M3-ason terelőtáblával ütötte egymást két sofőr – videó
Az csak részben derült ki, hogy pontosan miért rúgták össze a port ennyire, miközben láthatóan balesetet nem szenvedtek. Ugyanakkor a döbbenetes képsorokat elnézve kijelenthető, hogy jogosítvány nem feltétlenül való nekik.
Tovább olvasomDöbbenetes, vasúti átjáróban előzött a türelmetlen autós, életveszélyes mutatvány – videó
Nem elég, hogy a síneken előzött egyszerre több járművet is nagy sebességgel, de a dupla záróvonalat átlépve, a sávelválasztó sziget másik oldalán tette ezt meg. Halmozta a súlyos szabálytalanságokat. A történet végén pedig jött a csattanó.
Tovább olvasomNem adta meg az elsőbbséget az autónak a rolleres Nyíregyházán, a kétkerekűn ketten is utaztak
Pedig ez szigorúan tilos. Szabályosan kellene használni az elektromos rollereket, valamint betartani a KRESZ szabályokat.
Tovább olvasomMegbüntették a szabálytalanul traffipaxozó rendőröket Fehérgyarmaton
Az ügyben külön érdekesség volt, hogy az álcázott rendőrségi autóból balesetveszélyt okozva, szabálysértésre kényszerítve mérték a szemből érkező autók sebességét.
Tovább olvasomEgy szabálytalanul parkoló Mercedes miatt áll a bál Nyíregyházán
Kétségtelen, hogy a parkolás helyének megválasztása se nem szabályos, se nem fair a többi közlekedővel. Ám úgy tűnik, az éremnek két oldala van. Van, aki a kisteherautót is kiszúrja, ám az már csak következmény.
Tovább olvasomÉletveszélyes manőver, a hídon fordult meg a záróvonal ellenére a pick-upos – videó
Valószínűleg megunta a várakozást és inkább megfordult egy döbbenetesen szabálytalan manőverrel. Rendkívül veszélyes volt ez a hirtelen manőver, az egyik szemből érkező autós kis híján telibe trafálta. Budapesten, az Erzsébet hídon történt hajmeresztő esetet videózott a Budapesti Autósok Közösségének egyik olvasója fedélzeti kamerájával. Beszámolója szerint éppen Buda felé haladt autójával a hídon, a szemközti oldalon viszont dugó alakult ki. “Az egyik percben még minden feltétel adott volt a haladásra, majd a következő pillanatban egy pick-up vágott ki a sorból, azzal a szándékkal, hogy ő bizony megfordul. Igen, az Erzsébet híd közepén” – írta az…
Tovább olvasomLátványos, de rendkívül szabálytalan volt a driftelős lánykérés, a rendőrség nem vette a lapot – videó
Úgy gondolják, közlekedésbiztonsági szempontból egészen őrült ötlet volt az M0-ás autóút közepén letérdelni és megkérni főhősünk szerelmének kezét. Kétségkívül látványosra és egyedire sikeredett, de eljárás lett a dologból. A szakértő szerint akár 150 ezer forintig is kiterjedhet a büntetés, úgy véli, hogy a friss jegyesek és segítőik igencsak felelőtlen magatartást mutattak, amikor a Megyeri hídon kipattantak az autóból, hogy lebonyolítsák a látszólag alaposan megtervezett leánykérést. Szerencsére senki nem sérült meg, de akár komoly baleset is történhetett volna az ésszerűtlen helyszínválasztás miatt. „Egy jobb lánykérés szerintem pénzbe kerül! Mi ezt jól fogjuk föl!” – mondta az RTL Klub stábjának az…
Tovább olvasomMennyire elítélendő az a sok sofőr, aki egy fél órája pirosat mutató sorompón “tilosban” keresztülhalad? – videó
Buszok és személyautók tömkelege is megszegte a KRESZ-t, amikor a fénysorompó tilos jelzése ellenére áthaladtak a síneken és folytatták útjukat. De ez vajon mennyire normális és elfogadható, hogy mindenféle szerelvény érkezése nélkül több, mint harminc perce dekkol egy seregnyi autós egy lezárt sorompónál? Mennyire kell betű szerint betartani a szabályokat? A közlekedési szabályok szerint ugyanis rendkívül súlyos vétséget követtek el a tilos jelzés ellenére a síneken áthaladók. De ha négy órán keresztül mutat pirosat úgy, hogy a világon sehol nem érkezik semmilyen vonat, akkor négy órán át várunk az átjárónál?…
Tovább olvasom