Alaposan összetört két autót a 13 éves „sofőr”, aki egy nála is fiatalabb utast fuvarozott, elfutott volna, de nem sikerült

Úgy tűnik, a bátorság megvolt, a vezetési tudás azonban egyáltalán nem. Egy 13 éves gyerek vezette azt az autót, amelyikkel sikeresen összetört két másikat is. A baleset után elfutott volna, de gyorsan megtalálták. Mintha Szabolcs megyében is láttunk volna már hasonlót.

Tovább olvasom

Egy szabolcsi városban lakott a sátoraljaújhelyi vasúti tömegtragédiát okozó sofőr

Mint ismert, január elsején délután szörnyű baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik fénysorompóval védett vasúti átjárójában, amelyben három felnőtt és egy kislány is életét vesztette. Mostanra kiderült, honnan származtak a Mercedes terepjáró szörnyethalt utasai és az autó vezetője.

Tovább olvasom

Ugye ismerős történet Nyíregyházán is? Az ilyen autóvezető közismert megnevezése: a bunkó

Kovács Tamás olimpiai bajnokunk egyre gyakrabban velünk is megeső története egy igazi, BMW-t vezető, senki mással nem törődő, csak beszólogatni tudó, de viselkedni képtelen embernek nevezett állatfajról. Ugye Szabolcs megyében is találkoztunk már ezzel a típussal?

Tovább olvasom

Hosszasan üldöztek egy vezető nélküli, lángolva száguldó mozdonyt – videó

Végül sikerült egy állomásnál leváltani és ütközővel megfogni. Tűz keletkezett egy mozdonyban, ami aztán önállósította magát és robogni kezdett az egyik irányban. Ijesztő üldözéssé fajult az eredeti tűzoltási feladat. A bajor hatóságok szerint egy vonaton keletkezett tűz eloltása látványos üldözéssé fajult pénteken hajnalban, miután a vezető nélküli dízelmotor magától elindult Ausztria felé – számol be az AP. A Bajor Vöröskereszt közlése szerint hajnali 3 óra körül tűzoltókat hívták ki, hogy eloltsanak egy vonattüzet Strass falu közelében. Nem sokkal a tűzoltók érkezése előtt, viszont a mozdony elindult lefelé a lejtős pályán és annyira felgyorsult, hogy…

Tovább olvasom

Az orosz vezető egy Tom és Jerry epizód részletével próbálta a háborús helyzetet jellemezni, de öngólt lőtt – videó

Az orosz űrügynökség vezetője Oroszország, Ukrajna és a NATO helyzetét egy kicsit megpiszkált Tom és Jerry részlettel próbálta jellemezni. Csak éppen arra az apróságra nem figyelt, hogy a folytatás nem egészen olyan már. „Röviden összefoglalom a geopolitikai helyzetet egy rajzfilm nyelvén, ha már nyugati kollégáink úgysem értenek semmit, ami komolyabb egy képregénynél” – írta a Twitteren Dmitrij Rogozin, az orosz űrügynökség vezetője, és az alábbi Tom és Jerry jelenetet közölte: Az űrfőnök mintha nem vette volna figyelembe, hogyan szoktak végződni ezek az epizódok, de a képregények nyelvén beszélő nyugati kollégák emlékeztették…

Tovább olvasom

Már ment is a levél az egyházi vezetőtől a hitoktatóknak, hogy a törvénytelen pedagógussztrájk a baloldal műve

A református egyház oktatási hivatalának vezetője írta azt a hitoktatóknak, hogy a sztrájk törvénytelen (egyébként nem az), ők mindenképpen tartsák meg óráikat az említett időszakban. Az egész pedagógussztrájk nem más, mint a baloldal kampányfogása, legalábbis az egyházi vezető szerint. Mi is így érezzük? Baloldali kampányfogás az egészségügyi dolgozók döbbenetesen rossz helyzete és minden más probléma is? A Magyarországi Református Egyház zsinati oktatási hivatalának vezetője azt írta az állami iskolákban tanító hittanoktatóiknak, hogy hétfőn törvénytelen sztrájkot tartanak a pedagógus-szakszervezetek, ezért az iskolaigazgatóikat már pénteken tájékoztassák határozott szándékukról, hogy meg akarják tartani január…

Tovább olvasom