Örök vitatéma a motorosok és az autósok között, hogy melyik vigyáz kevésbé a másikra. Az sosem volt kérdés, hogy ha baleset történik, biztosan a motoros húzza a rövidebbet, de még a kétkerekű járművek vezetői között sincs egyetértés néhány brutális balesetnél. Ezen a hétvégén is csak bővül a fekete statisztika.
Tovább olvasomCímke: halálos
Kettős halál a síneken – gázolt a Nyírség InterCity
Egy nőt és egy gyereket gázolt halálra a Nyíregyházára induló vonat Debrecennél.
Tovább olvasomHalálos horrorbaleset történt a 41-es főúton
Ahogy az lenni szokott, a vétlen autóban ült a baleset halálos áldozata. A többszörös előzést végző BMW-s nem tudott visszatérni a sávjába és frontálisan ütköztek egymással. A Suzuki rettenetesen összeroncsolódott.
Tovább olvasomHalálos munkahelyi baleset a csengeri börtön építkezésén
Bár azonnal a segítségére siettek, a főtörzszászlós életét már nem lehetett megmenteni.
Tovább olvasomAutó gázolt Nyíregyházán, a vonat pedig a nyíregyházi IC vonalán
Nem a zebrán kelt át a hölgy, az autós pedig már nem tudta elkerülni az ütközést. Szerencsére végül nem lett halálos kimenetelű a baleset, a Tokaj InterCity gázolása viszont igen.
Tovább olvasomGázolt a nyíregyházi gyorsvonat, nagy problémák voltak kedden a vasúti közlekedéssel
A halálos gázolás a vasúti közlekedés komoly akadozásával is járt. Az InterCityk közül volt, ami ki is maradt.
Tovább olvasomHihetetlenül nagyot robbant egy üzemanyagtöltő állomás – videó
Az eddigi információk szerint engedély nélkül működött és a biztonsági előírásokat a legkisebb mértékben sem tartották be. Ennek eredménye lett a szomszédban történt hatalmas robbanás.
Tovább olvasomFékezés nélkül szállt bele a 17 éves lány a buszba, az elhunyt még kiemelésekor is a kezében szorította telefonját – képek
A friss jogosítvánnyal rendelkező lány még 18 éves sem volt. Éppen a testvéréért ment, amikor üzenetet írt a telefonján vezetés közben. Ezért nem vette észre, hogy előtte áll egy busz és teljes sebességgel nekicsapódott. Az autóból szinte semmi sem maradt, így nem voltak túlélési esélyei. A történet már több éves, de most újra körbejárja az internetet. A képet is közzétette a rendőrség, amin látszik a totálisan összetört kocsi, ami nagy sebességgel az előtte lévő buszba csapódott. Az autót egy 17 éves lány vezette, Katelyn Ray, aki azonnal meghalt. Katelyn a…
Tovább olvasomA felismerhetetlenségig összeroncsolódott a Suzuki a reggeli karambolban, esély sem volt a túlélésre
A Heves megyében történt hatalmas ütközéstől a személyautó olyan mértékben rongálódott, hogy a sofőrnek semmi esélye nem volt, hogy túlélje a csattanást. Úgy tűnik, megcsúszott a jeges úton, de szemből éppen érkezett egy teherautó. Az Agria Tv információi szerint a Gyöngyös felé haladó Suzuki megcsúszhatott a jeges úton és félfrontálisan ütközött a szemből érkező teherautóval. A 2406-os számú mellékúton – Gyöngyöstarján külterületén – 2023. január 31-én 5 óra 20 perckor egy személyautó és tehergépkocsi ütközött össze. A baleset következtében a személyautót vezető 46 éves férfi a helyszínen életét vesztette, három…
Tovább olvasomBorzalmas tragédia: saját kamionja gázolta halálra a sofőrt az M30-ason
A nagyméretű kamion meghibásodott, emiatt a sofőr félrehúzódott és megpróbálta maga megoldani a problémát. A jármű azonban elszabadult és agyonnyomta, nem voltak esélyei a túlélésre. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Egy kamion vontatóegysége alá szorult egy ember az M30-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, Encsnél – közölte a katasztrófavédelem kedd délután, hozzátéve, hogy a műszaki mentést végző encsi hivatásos tűzoltók megemelték a járművet és kiszabadították alóla a kamionost. Az MTI úgy tudja, hogy a sofőr az autópálya 29-es kilométerénél műszaki hiba miatt megállt a bolgár rendszámú…
Tovább olvasom