Már 638 ezren kérték az influenza elleni védőoltást

Az eddig rendelkezésre álló 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag 49,1 százalékát, 638 451 adagot használtak fel január 3-ig – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-t. Összesítésük szerint a 3 év alatti kisgyermekek számára a rendelkezésre álló 4000 adag vakcinából 2539 adag fogyott el, ami csaknem 63,5 százalékos felhasználási arányt jelent.Idén is térítésmentes az influenza elleni védőoltás, ami azoknak ajánlott különösen, akiknél a szövődmények nagy kockázatot jelentenek. A fokozottan veszélyeztetettek közé tartoznak a 60 éven felüliek, függetlenül egészségi állapotuktól a krónikus légzőszervi, a szív- és érrendszeri, valamint…

Tovább olvasom

Eltörölné a szolgálati jogviszonyt és bért emelne az ellenzék az egészségügyben

Az összefogás ezúttal azt mutatta be, mihez kezdenének az egészségüggyel egy esetleges jövő évi választási győzelem esetén. Az első dolga az lesz az egységes ellenzéknek, hogy visszavonja az egészségügyi dolgozókat érintő szolgálati jogviszonyt – mondta Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán az ellenzék egészségügyi programjának a bemutató sajtótájékoztatóján, amelyről a HVG.hu tudósított. Lukács azt ígérte, hogy visszaadják az orvosok, ápolók szabadságát, megtartva egyúttal a bérüket, amit még emelnének is. Kiemelte a szakdolgozókat, mint akik különösen nehéz helyzetben vannak. A koronavírusjárványra kitérve azt mondta Lukács, hogy jól látszott, nem volt gazdája…

Tovább olvasom

“Sem ágy, sem oxigén nincs elég a lázas, fulladó, covidos betegeknek a kórház sürgősségijén”

Egy térségbeli kórház (Ajka) betegeit egy olyan, nagyobb intézménybe irányítják át, amely a saját ellátását sem tudja biztosítani és megszervezni. Valószínűleg nemcsak a gazdaság dübörög, hanem az egészségügy is világszínvonalú hazánkban. Ajkán megszűnt az akut fekvő, kórházi baleseti sebészeti ellátás, az osztályt csütörtökig ki kellett üríteni, mert koronavírusos betegek ellátására álltak át – írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Röntgen című blogján. Mint írja, a térség betegeit a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba irányították át, ahol azonban meglehetősen tragikus a helyzet, ugyanis a járóbetegellátás a sürgős eseteken kívül itt a koronavírusos betegek ellátása miatt…

Tovább olvasom

Magyar Hang: Több tucatnyian felmondtak a Semmelweis Egyetemen

A rossz munkaszervezés, a túlterheltség, az orvosok és ápolók közötti bérfeszültség miatt legalább harmincan felmondtak a Semmelweis Egyetemen a múlt hétvégéig – írja a Magyar Hang több forrására hivatkozva. A lap szerint erre vonatkozó információikat az egyetem sem cáfolta érdemben, bár az intézmény szerint nem igaz, hogy tömegesen hagynák el őket a szakdolgozók, sőt közlésük szerint “a szakdolgozói átlaglétszám idén 7 százalékkal magasabb volt, mint tavaly május és október között”. Hozzátették: “az intézménynek mintegy 40 betegellátó szervezeti egysége, klinikája és 5800 egészségügyi dolgozója van.” A lap emlékeztetett, hogy az egészségügyi dolgozók elégedettségét megtépázta…

Tovább olvasom

Ehhez képest a vizitdíj aprópénz volt: Szolnokon is fizetni kell a háziorvosnak

Emlékeznek még, mekkora botrányt csinált a Fidesz a 300 forintos vizitdíjból? Nemrég megjelent egy árlista a térítésköteles háziorvosi ellátások díjairól, vagyis hogy november 1-től miért mennyit kell fizetni a háziorvosnál. A döbbenetes árak láttán csak annyit mondhatunk: ehhez képest a 300 forint aprópénz volt. Vajon a fideszes Kállai Mária és Szalay Ferenc erre mit mondanak? Kidolgozták a térítésköteles háziorvosi ellátások díjtételtáblázatát. Azt, hogy miért mennyit kell fizetni, november elsejétől érvényes. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egységesített díjtáblázata azokra a háziorvosoknál elérhető beavatkozásokra vonatkozik, amelyeket a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nem…

Tovább olvasom

Szolnokon már a Széchenyi városrészben is működik vérvételi pont

Régi kérésük volt a Széchenyi városrészben élőknek, hogy a lakótelepen is alakítsanak ki vérvételi helyet, ezzel is könnyítve a páciensek helyzetét. A nemrég felújított rendelő emeletén el is készült az új vérvételi pont, amelyben november 15-től hetente kétszer, hétfőnként és szerdánként 7.00- től 9.00-ig biztosított a mintavétel. Beutaló és előjegyzés után áll a lakók rendelkezésére! Előzetes regisztráció a 06/21-383-3768-as telefonszámon, hétköznapokon 7:00-15:30-ig.

Tovább olvasom

Az EU-s átlaghoz képest alig költ a kormány egészségügyre, miközben hatalmas a halálozási arány Magyarországon

A gyógyító-megelőző közkiadások alapján Magyarország az OECD második leginkább alulfinanszírozott egészségügyi rendszerét működtette a 2010-es években. A forráskivonás nominálisan a 2006-os megszorításokkal kezdődött, amely akkor a GDP nagyjából két százalékával csökkentette az egészségügyi kiadásokat, a tendencia a GDP százalékában mérve folytatódott az elmúlt évtizedben is. Nem csoda, hogy nálunk található az egyik legmagasabb magánfinanszírozási arány az egészségügyben. Ennél is szomorúbb, hogy a megelőzhető és gyógyítható halálesetek száma évente 20-35 ezer között becsült, ezzel az ötödik legrosszabb az EU-ban. Összehasonlításképpen az évente történő halálesetek átlagos száma 130 ezer körülire tehető. A…

Tovább olvasom

Akár háromezer egészségügyi dolgozót is elbocsájthatnak az oltás hiánya miatt

Szeptember 15-ig kötelezővé tette a kormány az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus elleni védőoltást. Aki nem hajlandó erre – hacsak nincs orvosi igazolása -, azonnali felmondással, végkielégítés nélkül távozhat október végéig a rendszerből. Novák Katalin családügyi miniszter arról beszélt korábban, hogy magas az orvosok átoltottsága, és elenyésző azok száma, akik nem kérték a vakcinát. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Soós Adrianna azt közölte az RTL híradójával, hogy 2-3 ezren is lehetnek olyanok, akik nincsenek beoltva, ezért kiesnek az ellátó rendszerből. Nem feltétlenül orvosokra kell gondolni, hanem ápolókra, asszisztensekre, műtősökre, vagy éppen…

Tovább olvasom

Újabb 2-3 ezer egészségügyi dolgozó eshet ki a rendszerből az oltással kapcsolatos megszorítás miatt – videó

Így is pattanásig feszült már az állami egészségügy, a tavaly őszi és az idén tavaszi nagyobb Covid-hullámnál látható volt, hogy régen (jóval) kevesebben vannak, mint amennyire szükség lenne. Most októberben ismét kieshet több ezer dolgozó az állami egészségügyből. A minisztérium és Novák Katalin szerint ez semmi gondot nem okoz, a kamara szerint viszont okoz. 2-3 ezer egészségügyi dolgozó veszítheti el az állását októberben, amiért nem oltatta be magát koronavírus ellen – mondta Soós Adrianna, a  Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az RTL Híradónak. Soós úgy értesült, hogy a nagyobb intézmények 15-80 dolgozót is elvesztenek emiatt. Korábban Novák Katalin…

Tovább olvasom

Nem csak városi legenda, tényleg csak kora délutánig lehet szülni Mátészalkán, aki később érkezik, elküldik a kórházból – videó

De sem Orbán, sem Kásler szerint nincs semmi gond a magyar egészségügyben. Biztosan ezt is csak Soros találta ki. Döbbenetes, veszélyeztetett terhes kismamákat is továbbküldtek jóval távolabbra. Csak délután fél kettőig szülhetnek a kismamák a mátészalkai kórházban, azután az 52 kilométerre lévő Nyíregyházára vagy Fehérgyarmatra kell menniük – számolt be róla az RTL Híradó. Az ügyről először a Mátészalkaleaks nevű Facebook-oldal számolt be az érintettek panaszai alapján. Az oldalhoz érkezett beszámolók szerint „volt akinél 22 óra 30 perckor indult meg a szülés, elfolyt a magzatvíz, a kismama már a 40. héten járt, az…

Tovább olvasom