Két nap alatt két helyszínen 1200 adag meleg ételt osztottunk ki szolnoki rászoruló családoknak. A Szolnok Segít karitatív program keretében ez már a sokadik hasonló akció, a nagylelkű felajánló ezúttal az NHSZ Szolnok – NHSZ Zounok volt, arról pedig a Humán Szolgáltató Központ gondoskodott, hogy minden remekül szervezett legyen. Ezt közölte nagy örömmel Fejér Andor. Szolnok alpolgármestere tehát így fogalmazott: osztottunk ki. Hogy kik is, nos, a Fidesz. Annak a cégnek – amelyikben az önkormányzatnak részesedése van – az adományát a fotók tanúsága szerint csak fideszesek osztották ki. De nem…
Tovább olvasomCímke: ételosztás
Ha itt dübörög minden, mégis, hogy van akkor ennyi szegény?
Félmillió forint az átlagkereset, nőnek a nyugdíjak, nő minden, ahogy persze azt a Fidesz elképzeli. Már csak az a kérdés, hogy akkor hogyan lehet az, hogy ennyi ember veszi igénybe az ingyenes ételosztást vagy ennyi embernek osztanak szeretetcsomagokat. Vagy miért is kell szociális tűzifát osztani tonnaszámra? Hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, tartja a mondás, és ez érvényes a Fideszre is. Ezekkel az akciókkal bukik ki igazából, hogy bizony, nagyon sok szegény él Magyarországon, hiába is titkolják. Kállai Mária is örömmel számol be ilyen eseményekről, legutóbb például elég nevetséges módon…
Tovább olvasomSzemtelenül rátelepedett a jótékony ételosztásra a Fidesz Jászberényben
Pofátlanul rátelepedett az egész Fidesz-bagázs a szeretet ebédje elnevezésű ételosztásra Jászberényben – kapta szerkesztőségünk a hírt egy helyi olvasónktól. És valóban, a közösségi oldalon megjelent bejegyzések szerint a fideszesek maguk dicsekedtek azzal, hogy egy civil által szervezett jótékonysági eseményen jópofáskodtak Pócs János térségi képviselővel az élen. Pedig a szervezők információink szerint direkt megkérték a politikusokat, hogy ne használják kampányra az eseményt, lévén kampányidőszak. Ezt a Közösség Jászberényért Egyesület tagjai, élén Budai Lóránt polgármesterrel, a KJE polgármesterjelöltjével tartották csak be, míg az egész Fidesz-had rátelepedett a rendezvényre. Besenyi Orsolya, a Fidesz jelöltje maga…
Tovább olvasom