A zöldségtermelők 30-40 százalékos áremelésre kényszerülnek

A műtrágya, az üzemanyag, a gáz és az áram drágulása, valamint az emelkedő kamatok idén is negatív hatással lesznek a friss piaci termékekre – mondta el Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke a vállalat sajtóeseményén, amit a HVG ismertetett. Hozzátette: az idei szezon jól indult, hiszen már húsvét előtt megjelent a polcokon a hazai paprika, ennek ellenére számos kihívással néznek szembe a termelők. Tavaly nyár vége óta a fentebb felsoroltak meééett a legtöbb termeléshez szükséges inputanyag ára is elszállt, például a műtrágyák ára három-ötszörösére nőtt. A karton ára a duplájára emelkedett, és a műanyagcsomagolás…

Tovább olvasom

Az egész évre tervezett hiány 86 százalékát már elérte a kormány

A Pénzügyminisztérium közlése szerint102 milliárd forint hiánnyal zárta a májust az államháztartás központi alrendszere, így május végéig 2737 milliárd forint az éves hiány. A költségvetés tervezésekor úgy számoltak, hogy az egész éves hiány 3152,6 milliárd forint lesz, vagyis ennek a 86,8 százalékát elértük öt hónap alatt. Január és május között a központi költségvetésben 2879 milliárd forint hiány lett, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiban pedig 8,6 milliárd forint. Az elkülönített állami pénzalapok 150,6 milliárd forint többletnél állnak. A Pénzügyminisztérium azt is közzétette, hogy a családi adó-visszatérítéssel 685 milliárd forintot osztott ki a…

Tovább olvasom

Május végéig bírják a családi kutak a benzinárstopot

A benzinkutasok nem látják biztosítottnak a megélhetésüket, de még várják, hogy pontosan mi szerepel majd az árstop meghosszabbítására vonatkozó kormányrendeletben. Erről Egri Gábor, a Független Benzikutak Szövetségének elnöke beszélt a hvg.hu-nak, amikor a lap arra kérte, hogy kommentálja Orbán Viktor kedd délutáni bejelentését arról, hogy július 1-ig megtartják az árkorlátozásokat mind az alapvető üzemanyagok, mind a kiválasztott élelmiszerek esetében. Az elnök szerint ők három dolgot javasoltak a kormánynak, így azt, hogy az árstopot szociális alapú támogatássá alakítsák át; az arról szóló törvény alapján állapítsák meg a hatósági árat, ami biztosítja a családi vállalkozásaik megélhetését; emelje…

Tovább olvasom

Idén még a 8,7 százalék körüli infláció is előfordulhat

A Kopint-Tárki mérsékelten, 1 százalékponttal csökkentette idei GDP-növekedési előrejelzését, a tavaly év végén jelzett 5,0 százalékról 4,0 százalékra – jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet tavaszi konjunktúrajelentésének online bemutatásán csütörtökön, amit a HVG szemlézett. Elmondta: az infláció mértéke várhatóan 8,7 százalék lesz 2022-ben az intézet számítása szerint, felfelé mutató kockázatokkal. A legfőbb veszélynek a gyorsuló inflációt nevezte. Jelezte: a prognózisban a háztartási energia és üzemanyagok hatósági árának esetleges eltörlését csak kismértékben vették figyelembe, mivel feltevésük szerint nem valószínű, hogy a világpiaci árakat a kormány „egycsapásra és teljes mértékben” érvényesítené a lakossági…

Tovább olvasom

Közel négyezer pénztárgép engedélye lejár az idén

Összesen 86 pénztárgéptípus engedélyét vonták vissza még 2016-ban, mivel szoftverfrissítést kellett volna végrehajtaniuk a gyártóknak, ezt azonban nem mindenki végezte el a rendelkezésére álló öt év alatt. Ezeket a pénztárgépeket gyártótól függően legfeljebb nyárig vagy őszig lehet használni – számolt be a 24.hu. Az egyik pénztárgép-forgalmazó cég, a Prior Cash Kft. azt közölte, hogy a pénztárgép-tulajdonosokat jellemzően a saját szervizük értesíti, de a forgalmazó is többször felhívja az üzemeltetők figyelmét, ha egy pénztárgép engedélyét visszavonták. Ők 2017 óta folyamatosan kommunikálják ezt, és a szervizeket is megkérték erre. Nemcsak az éves felülvizsgálat…

Tovább olvasom

A csoki- és az óvszergyártók is drágulást lengettek be

Áremelkedéssel riogat a KitKat mellett a Smartiest is gyártó Nestlé és a Durex óvszereiről ismert Reckitt Benckiser is – írja a BBC. A csokigyártó cég feje, Mark Schneider elmondta, “elég kockázatmentes feltételezés”, hogy idén drágulás várható. Hozzátette, hogy nincs olyan porcikája a cégnek, amit ne érintett volna az infláció. A Durex gyártója szerint is jöhet az árak emelkedése, de reméli, hogy a növekedés egy részét be tudják nyelni. Jeff Carr, a Reckitt Benckiser pénzügyi igazgatója szerint minden tekintetben, a kőolajtól a műanyagon és a szállításon át a munkabérekig, növekedtek a költségeik. Ugyanakkor ennek a költségnövekedésnek egy jó részét…

Tovább olvasom

Egyre több magyar háztartás megy csődbe

Csaknem 460 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki tavaly lejárt tartozások miatt Magyarországon, 20 ezerrel többet, mint egy évvel korábban, a kérelmek száma azonban még elmaradt a 2019-es szinttől – tájékoztatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) hétfőn az MTI-t. A kamara adatai szerint az elrendelt végrehajtások száma több mint 8 százalékkal nőtt tavaly: 370 ezer végrehajtás indult fizetési meghagyás alapján. A MOKK kiemelte: a fizetési meghagyások kibocsátásának túlnyomó többségét a követeléskezelők és a közszolgáltatást nyújtó társaságok, például tömegközlekedési és közműcégek, valamint mobilszolgáltatók kezdeményezték. Tavaly csökkent azok aránya, akik vitatták a követelést:…

Tovább olvasom

A múlt hónapban 7,4 százalékkal drágultak az árak

2021. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, 2021-ben pedig átlagosan 5,1 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest. 12 hónap alatt, 2020. decemberhez viszonyítva: Az élelmiszerek ára 8,0, ezen belül az étolajé 26,8, a liszté 23,7, a margariné 22,8, a kenyéré 15,2, a baromfihúsé 13,4, a tejé 12,1, a péksüteményeké 11,6, a munkahelyi étkezésé 9,9, az éttermi étkezésé 9,6 százalékkal nőtt. A…

Tovább olvasom

Felvásárolják az egyik legnagyobb magyar startup céget

Felvásárolják az egyik legsikeresebb magyar startupot, a Starschemát, írja a Telex a magyar vállalatot felvásárló indiai techcég közleménye alapján. A magyar alapítású cég a világ legnagyobb vállalatainak – többek közt az Applenek, a Facebooknak, a Netflixnek, a Disneynek és a Pepsinek – nyújt tanácsadást és más szolgáltatásokat az adatelemzés területén. A céget bekebelező indiai techcég, a HCL Technologies közleményében azt írja, ezzel a tranzakcióval akarják megerősíteni jelenlétüket Közép- és Kelet-Európában. „Azzal, hogy egyesítjük erőinket a globálisan is jelentős szereplőnek számító HCL-lel, lehetőséget kapunk, hogy megtartsuk stratégiai fókuszunkat és tovább bővítsük adatelemzési kapacitásunkat a szélesebb…

Tovább olvasom

A baromfihúsok akár 30 százalékkal is drágulhatnak idén

Három lépcsőben, összesen 25-30 százalékkal emelkedhet idén a baromfi termékek ára, a megnövekedett takarmány és rezsi költségek miatt – erről a baromfi terméktanács elnöke beszélt az ATV-n. Csorbai Attila részletezte, hogy az első áremelkedés január vége felé várható, utána a tavaszi időszakban lesz egy, majd egy harmadik drágulásra is számíthatunk nyáron. A baromfihúsok mellett a sertéshúsok ára is jelentősen emelkedhet idén. Az ágazat hullámzó évet zárt 2021-ben, és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők. Az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek…

Tovább olvasom