A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a társszervek hétfőn 1953 menekültet fogadtak a fővárosban – közölték a rendőrség honlapján. A fővárosba különvonatokkal érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokban kialakított humanitárius tranzintpontra. A fővárosba érkező menekülők között 683 gyermek is volt. Arról is beszámolnak, hogy a fővárosi és vidéki szálláshelyeken 35 ember, köztük 23 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg. A helyszíni kommunikáció elősegítése érdekében a BRFK 31 ukrán tolmáccsal kötött megbízási szerződést, és saját állományából is biztosít tolmácsot. Az Országos Rendőr-főkapitányság is közzétette a menekültekre vonatkozó adatokat.…
Tovább olvasomCímke: háború
Már lőtt sebbel érkező menekültek is jöttek át a határon
Bár a korábbiaknál kevesebben jönnek át Magyarországra, hétfőn egy olyan férfit is el kellett látni, akit három hete találat ért – tudósított az ATV Híradója. A háború elől menekülőknek sokan próbálnak segíteni, vannak olyanok is, akik már három hete folyamatosan viszik az adományaikat a rászorulóknak – írja az ATV honlapja. Kocsis Margit önkéntes elmondta: a Hit Gyülekezetétől adományt hoztak le a határra, ahol látták, hogy milyen kaotikus állapotok vannak, és akkor felajánlották a segítségüket – azóta a határon vannak szinte minden nap. Közben az önkéntesek között feltűntek az egészségügyi szakemberek is. Hétfőn…
Tovább olvasom35 órás kijárási tilalom lépett életbe Kijevben a lebombázott pláza okozta hatalmas a légszennyezettség miatt
Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko bejelentette, hogy a Retroville nevű bevásárlóközpont bombázása miatt komoly légszennyezettség alakult ki az ukrán fővárosban. Klicsko beszámolója szerint a bombázás után kialakult tűzben leégett a pláza, hat lakóház megsérült, ebből pedig három lakhatatlanná vált. Két iskola és két óvoda is megrongálódott a támadásban, aminek a jelenlegi helyzet szerint nyolc halálos áldozata van. Klicsko arra kérte a kijevieket, hogy ne nyissák ki az ablakokat, és vegyenek fel akár egy FFP2-maszkot is. A városban ma este 8-tól kijárási tilalom lép érvénybe. A polgámester továbbá arra kérte a helyieket,…
Tovább olvasomZelenszkij: Ha nem lesznek sikeresek a tárgyalások, akkor egy harmadik világháború felé tartunk
Volodimir Zelenszkij ismét hangsúlyozta: ő nyitott a Putyinnal való tárgyalásra, ahogy az előző években is az volt. Interjút adott a CNN-nek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amelyet a HVG szemlézett. Ukrajna államfője azt mondta, hajlandó tárgyalni Vlagyimir Putyinnal, ahogy ez elmúlt két évben is nyitott volt erre. “Ha csak egy százalék esélyünk van megállítani a háborút, élnünk kell vele”, mondta Zelenszkij. Az a véleménye, hogy az oroszok irtóhadjáratot folytatnak népe ellen. “Meg tudjuk mutatni büszkeségünket, népünk és hadseregünk keményen vissza tud vágni” – mondta, de hozzátette, a büszkeség nem menti meg azokat,…
Tovább olvasomÚjabb tranzitvárót nyitnak hétfőtől az Ukrajnából érkező menekülteknek
Tranzitvárót alakít ki a Fővárosi Védelmi Bizottság az Ukrajnából a háború elől menekülők számára a BOK “B” csarnokban március 21-től – közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel. A Miniszterelnökség közleményében azt írták: a kormány felkészült a jelenleginél is nagyobb menekülthullám kezelésére, ezért a Keleti Pályaudvar szomszédságában újabb nagyméretű tranzitváró megnyitásáról döntöttek, amelyben többek között olyan térítésmentes szolgáltatásokat biztosítanak, mint a meleg váróhelyiség, tolmácsszolgáltatás, baba-mama és gyereksarok, illemhelyek, orvosi ellátás, telefontöltési lehetőség, internetelérés. Az elhelyezést igénylő személyek részére a szállás szervezésében is segítséget nyújtanak, valamint menedékes státusszal, tartózkodási engedéllyel kapcsolatos idegenrendészeti…
Tovább olvasomNovák Katalin oroszellenes posztja is kiborította a fideszes szavazók egy részét
A leendő köztársasági elnök Németh Zsolthoz hasonló elítélte az Oroszország által indított háborút, a kormánypárti szavazók egy része viszont még nem tudta lekövetni a Fidesz irányváltását. Mi is írtunk Németh Zsolt “Ruszkik, haza!” felkiáltást tartalmazó posztjáról, amely alatt rengeteg háborgó komment bukkant fel. Mint azt a HVG kiszúrta, a nemrég megválasztott új köztársasági elnök, Novák Katalin sem járt jobban. A Fidesz volt alelnöke és a kormány egykori családügyi minisztere egy saját magától vett idézetet tett ki a Facebookra: “Az Oroszország által indított háború (…) védhetetlen és megmagyarázhatatlan“. Novák ezt a saját, március…
Tovább olvasomCeglédi: “Ahogy influenszerek adják el a tusfürdőt, úgy mutatják be most a háborút”
A Reflektorban vendége ezúttal Ceglédi Zoltán politikai elemző volt, akivel az orosz-ukrán háború belpolitikai hatásairól, a választási kampányról, valamint a március 15-i Békemenetről és ellenzéki nagygyűlésről beszélgetett a JövőTV munkatársa. Az interjú elején Ceglédi Zoltán értékelte a két magyar politikai tömb máricus 15-i megemlékezését, de sSzóba kerültek az ukrajnai orosz agresszió magyar belpolitikára gyakorolt hatásai is, valamint hogy okozhatott-e törést a háború megítélése a Fidesz táborán belül.
Tovább olvasomPutyin felvázolta, milyen követelései vannak Ukrajnával szemben
Török kollégájával beszélt az orosz elnök, előbbi szóvivője ismertette a részleteket: semlegességet és demilitarizációt kér a szomszédos államtól, valamint követeli a Krím félszigetet. Csütörtök délután Vlagyimir Putyin telefonon hívta Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, számolt be róla a BBC alapján a Telex. A tudósítás szerint a beszélgetésen Putyin elmondta, milyen követelései vannak Ukrajnával szemben. Ezek két kategóriába tartoznak, mondta a BBC-nek Ibrahim Kalin, a török elnök szóvivője, aki végigkövette a beszélgetést. Az első kategóriába olyan követelések tartoznak, miszerint Ukrajna legyen semleges állam, és ne kérje a felvételét a NATO-ba, demilitarizálják az…
Tovább olvasomA Fidesz most zavarja igazán össze saját szavazóit, az igazságügyi államtitkár “ruszkik haza” felkiáltással jött elő
Hetek óta az összefonódott magyar és orosz kormányzati propaganda ezerrel bizonygatja, hogy az ukránok a hibásak a háborúért (ami Putyin szerint nem is háború), az oroszok csak békét mennek fenntartani Ukrajnába. Ezt a fideszes szavazók is magukévá tették és lépten-nyomon hangoztatják, miért áldozat Oroszország. Erre most jön egy ilyen bejegyzés, ami már nem az első. Így hogy fognak tudni érvelni a fideszes szavazótábor tagjai, amikor a múlt héten még Oroszországot kellett védeni, most pedig Németh Zsolt államtitkár ilyen egyértelműen az oroszokat teszi felelőssé a konfliktus miatt. Most vagy Orbán és…
Tovább olvasomHárom napra a határra költözik Orbán, éjszaka már terepszemlét is tartott
A miniszterelnök szerint jövő hétre nagyobb menekülthullám várható, ezért megerősítik a csengersimai határátkelőt. Szerdán derült ki, hogy Orbán Viktor három napra Debrecenbe költözik, ahonnan személyesen követi az eseményeket, a rendőrök, a katonák, a katasztrófavédelem munkáját és szervezi a védekezést – írja a hvg.hu. “A jövő héten egy nagyobb menekülthullámot várunk, ezért ezt a határátkelőhelyet is meg kell erősítenünk” – mondta a kormányfő abban a videóban, amely a csengersimai határátkelőnél készült. Az éjszaka terepszemlét tartó miniszterelnök közölte: többen fognak dolgozni a csengersimai határátkelőhelyen, ahová most is több ezer ukrán menekült érkezik naponta…
Tovább olvasom