Komoly mennyiségű kokaint csempészett a kerekesszékében, majd felállt és járni kezdett

Néhány perccel korábban még segítség kellett a férfinek a kerekesszékes közlekedésben, a lebukás után azonban segítség nélkül mászkálni kezdett, akkor már mindegy volt. 560 millió forintos értéknyi drogot rejtegetett. A milánói Malpensa repülőtéren tizenhárom kilogramm kokaint talált egy drogkereső kutya pénteken egy utas elektromos kerekesszékének bőrülésébe rejtve. A férfi ezután lábra állt, a rendőrök pedig azonnal letartóztatták – írja az MTI. A rendőri egységet a Dominikai Köztársaságból érkező járat utasainak átvizsgálásához rendelték ki, mivel korábban már használták ugyanezt az útvonalat a drogfutárok. Amikor a drogkereső kutya felhívta a rendőrök figyelmét…

Tovább olvasom

Óriási, 40 milliárd forint értékű drogfogás

A közel három és fél tonna kokaint egy motorcsónak segítségével csempészték volna, de lebuktak. A kolumbiai haditengerészet vasárnap közölte, hogy az amerikai hadsereg támogatásával fogtak el egy motorcsónakot a Kolumbiához tartozó San Andrés és Providencia szigetcsoporttól 220 kilométerre. A hajó fedélzetén 3,4 tonna kokain volt, a lefoglalt drog értékét 120 millió dollárra (több mint 40 milliárd forintra) becsülik. A drogot Kolumbiából vitte Közép-Amerikába a motorcsónakkal három nicaraguai és két Costa Rica-i állampolgár, őket őrizetbe vették. (444.hu)

Tovább olvasom

Pótkerékben csempészték a kábítószert hazánkba, de lebuktak

Hollandiából hozták be a drogot egy jármű pótkerekében, de már nem sikerült továbbadniuk a 85 millió forint értékű kokaint. Az egyik gyanúsított még szökésben. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya eljárást folytat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt K. Márk 26 éves budapesti lakos és a szökésben lévő 48 éves siófoki társa ellen. A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított egy autószállító trélerrel csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra. Siófokon, egy Kristály utcai ingatlan előtt 2021. december 1-jén parkolták…

Tovább olvasom