Fokozott rendőri ellenőrzést kérnek a Vízpart körútra

Százharminchárom aláírást tartalmazó gyűjtőívet nyújtott át ma a szolnoki önkormányzati közgyűlésen Ligeti József képviselő a rendőrség jelenlévő illetékesének, a kapitányság vezető helyettesének.  Ligeti József elöljáróban elmondta, hogy nagyon sokan nem tartják be az előírt sebességet a Vízpart körúton. Sokan úgy száguldoznak, mintha lakott területen kívül közlekednének. Ez szerinte nagyon sok környékbeli lakót irritál.  Igaz, előfordul rendőri ellenőrzés arrafelé, de Ligeti József elmondása szerint ez elégtelen és nem hatékony, hiszen a járművezetők fényjelzéssel egymást figyelmeztetik arra, hogy traffipax van az adott útszakaszon. A képviselő és a lakók azt kérik, hogy rendszertelen időközökben, de…

Tovább olvasom

Sár, zaj és robogó teherautók – épül a Holt-Tisza parti luxusszálloda

Wellness központ, konferencia központ, sport központ és rehabilitációs lehetőség. Ez így együtt jól fogja szolgálni az itt élőket és az ide látogatókat is. Sok rendezvényen megéltük, hogy nincs elég szálláshely, alig várom, hogy ez itt megnyithassa kapuit – mondta Kállai Mária 2022. márciusában, a szálloda ünnepélyes alapkőletételén. A zöldterületen készülő, százötvenöt szobás, háromemeletes, négycsillagos szálloda a fenntarthatóság jegyében készül: a “Tiszakavics” elnevezésű komplexum hasznosítja majd a megújuló energiaforrásokat, valamint a geotermikus- és a napenergiát is. A Magyar Építők cikkéből az is kiderül, hogy a 17 ezer négyzetméteren épülő szálloda 155 szobájából 123…

Tovább olvasom

Kölcsönre szorul Szolnokon a 7,6 milliárdból felújított színház

Szolnok kölcsönére szorult két városi intézmény is. Az egyik a Sportcentrum, aminek likviditási gondjai vannak, így 40 millió forinttal meg kell támogatnia a városnak a további működés érdekében. Ugyancsak meg kell segíteni, mégpedig 75 millió forinttal a szeptember elején hosszas és igen költséges (7,6 milliárd forint) felújításon átesett Szigligeti Színházat.  Erről volt szó a Szolnok Tv beszámolója szerint a városüzemeltetési, városfejlesztési és fenntartható fejlődés bizottság legutóbbi ülésén. Ligeti József elnök a tévének hangsúlyozta, ezek ideiglenes támogatások, kölcsönök. Ha az állam kifizeti a szerződésekben vállalt kötelezettségeit, akkor a város visszakapja a…

Tovább olvasom

Botrány körvonalazódik Szolnokon: mit tárgyal meg bujkálva Szalay Ferenc barátja egy kamupárt jelöltjével?

Nem sikerült eléggé félreeső helyet választania Csikós Attilának és Ligeti Józsefnek. A bukott képviselő vajon mit tárgyal inkognitóban az egyik kamupárt jelöltjével? Sejtéseink lehetnek. A Facebookon erősen terjed az egyik szolnoki csoportban az a néhány kép, ahol szemlátomást négyszemközt tárgyalnak egymással a felek, ám valaki lencsevégre kapta őket több szögből is, nem kérdés, kik láthatók a fotókon. A feltevések szerint a Szalay Ferenc polgármesterrel igen közeli viszonyt ápoló Ligeti fontos politikai tárgyalásban állt a “jelölttel”. Hogy is van ez? A Kimondott Szolnok Facebook-csoport szerkesztőjének véleménye: “Titkos találka a Fideszes összekötővel…

Tovább olvasom

Ligeti József reagált a büntetőeljárásra és a házkutatásra | videó

Ligeti József önkormányzati képviselő megszólalt az ellene folyó büntetőeljárás kapcsán. Nem rég történt, hogy a képviselő házánál rendőrök jelentek meg és házkutatást tartottak. Az eset kapcsán a magyar Narancsnak azt nyilatkozta a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy “az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban négy személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg, minden gyanúsított szabadlábon védekezik. Az ügyről a büntetőeljárás eredményessége érdekében további adat nem közölhető.” Az adás ide vonatkozó részét a Kimondott Szolnok is továbbközölte az interneten:

Tovább olvasom

Rendőrök kopogtattak Ligeti Józsefnél

Ligeti József önkormányzati képviselő házánál szerda reggel megjelentek a rendőrök és házkutatást tartottak – írja a Magyar Narancs. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) a lapnak azt közölte, hogy “az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban négy személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg, minden gyanúsított szabadlábon védekezik. Az ügyről a büntetőeljárás eredményessége érdekében további adat nem közölhető.” Ligeti 2019-ben ellenzékiként került a képviselő-testületbe, a Szolnoki Többség (SZT) nevű ellenzéki frakció tagja lett. A választás előtt rendkívül harcias írásokban támadta a Fideszt és a…

Tovább olvasom