Merkelyvel kapcsolatosan még szeptemberben merültek fel összeférhetetlenségi vádak, miután kiderült, hogy Merkely tulajdonos volt fia cégében, amikor a vállalkozás az általa vezetett egyetemmel együtt nyert százmilliókat állami pályázatokon.
Tovább olvasomCímke: magyar péter
A Tisza megszavazta: december 24-e az idei évtől munkaszüneti nap lesz
Magyar Péter miniszterelnök külön kiemelte, hogy ezt a javaslatot a Fidesz-KDNP korábban 15x leszavazta, most végre a Tisza kétharmad miatt simán átment a javaslat, így szentestére sokkal nyugodtabban, családiasabban készülhetünk. Igaz, akadt, aki ebbe is belekötött.
Tovább olvasomSajtóhír: sikerrel eladták Varga Judit és Magyar Péter egykori közös, balatoni házát
A csinos ingatlant közel 300 millió forintért hirdették meg, közel tíz éves, de a válás után úgy határoztak, eladják. A helybéliek azt is tudni vélik, kik vették meg a házat.
Tovább olvasom„Még rengeteg embert el fognak vinni” – Kósa Lajos szerint politikai figyelemelterelés zajlik
Kósa Lajos szerint további letartóztatások várhatók a korábbi kormánypárti politikusok körében, az eddigi intézkedéseket pedig a Tisza-kormány politikai céljaival hozta összefüggésbe. A Fidesz debreceni elnöke az október 23-i városi ünnepség után nyilatkozott a Debrecinernek, amely a volt minisztereket érintő büntetőeljárásokról kérdezte.
Tovább olvasomA Fidesz távol marad a parlamenti ünnepségtől, Magyar Péter a Kossuth téren mond beszédet
Az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulóján egymástól külön emlékeznek meg a kormánypártok és az ellenzék vezetői Budapesten. Magyar Péter miniszterelnök a Kossuth téren tart beszédet, a Fidesz a Bem térre várja támogatóit, miközben több mint negyven külföldi delegáció érkezését jelentették be. A parlamenti ünnepi ülésen ugyanakkor az ellenzéki pártok nem vesznek részt.
Tovább olvasomMár ilyet is lehet? Orbán Viktor a hétvégén nevetgélve beszélt hazánk alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatásáról, fegyveres lázadásról (VIDEÓVAL)
Az újabb vörös vonal átlépésére Magyar Péter is felhívta a figyelmet, mivel amit a fizetős DPK táborban a megbuktatott miniszterelnöktől hallhattunk, az szerinte az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény, amiért akár 5 év börtön is kiszabható. Nálunk már ilyet is szabad?
Tovább olvasomAz a hír terjed, hogy Magyar Péter és Kapitány István is a lemondására készül(t), ám mindketten azonnal és határozottan cáfolták ezt
Bár mértékadónak tartott, országos sajtótermékben is megjelent ez az állítás, úgy tűnik, nincs semmi valóságalapja. Mindkét érintett azonnal és határozottan cáfolta ezt az értesülést, Kapitány még hozzá is tette, hogy ő kizárólag a fizetéséről mondott le és a hazáját érkezett szolgálni.
Tovább olvasomMagyar Péter Seszták Miklós egykori fellegvárában: „Ő sajnos bent, mi meg kint”
Kisvárdán folytatta országjárását pénteken Magyar Péter. A miniszterelnök és Dicső Viktória helyi országgyűlési képviselő beszédének középpontjában Seszták Miklós állt, akit a hét elején őrizetbe vettek, majd a bíróság harminc napra elrendelte a letartóztatását.
Tovább olvasomVéget ért egy újabb fejezet, kirúgták a Mandiner vezérigazgatóját és az állam azonnali hatállyal leállítja a propagandalap finanszírozását
Magyar Péter maga jelentette be, hogy a megfogalmazása szerint hazug propagandalap mindennemű finanszírozását leállította a tulajdonos, aki nem más, mint a magyar állam. A vezérigazgató is repült, így innentől nemcsak a nyomtatott lap nincs már, hanem az internetes tartalomnak is annyi. Tovább folytatódik a tisztítótűz.
Tovább olvasomMagyar Péter a kritikák után: nem a közvélemény dolga eldönteni, ki vezesse a vagyonvisszaszerzési hivatalt
Vasárnap délután hosszú Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter kormányfő azokra a kritikákra, amelyek az elmúlt napokban az újonnan felállított korrupcióellenes szerv, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére választott vezető személye miatt érték a kormányt.
Tovább olvasom