Közlemény: Márki-Zay Péter vezetésével készül a közös kormányprogram

Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt vezetésével készül el az ellenzék kormányprogramja, amelyhez a Közös Alap programot használják fel – ebben az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom szerdán állapodtak meg. Arról is döntöttek, hogy egy közös ellenzéki választási listát állítanak 2022. tavaszán, valamint közös rendezvényen emlékeznek a szabadság hőseire október 23-án Budapesten. A pártelnöki találkozón áttekintették az előválasztást, és elfogadták annak eredményét, amellyel hivatalosan is lezárult a folyamat, ezzel párhuzamosan lezárták a vitás kérdéseket is. Külön kiemelték az előválasztásban résztvevő aktivisták munkáját, és köszönetüket fejezték ki. Az…

Tovább olvasom

Az erdélyi polgármester Facebookon kérdezi meg a lakóktól, fogadja-e Márki-Zay Pétert

Mivel személyes véleménye az, hogy a Fidesz-kormányt kell támogatni és nem szeretne semmilyen segítséget nyújtani az ellenfeleiknek. Arra kéri a Székelyudvarhelyi polgármester a város lakóit, hogy mondják el Facebook-kommentben a véleményüket: fogadja-e hivatalosan Márki-Zay Pétert – írja a Transindex. Gálfi Árpád polgármester arról írt a közösségi oldalán, hogy kapott egy levelet Márki-Zay stábjától, amely szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egy kisebb erdélyi körút során Székelyudvarhelyre is ellátogatna, és szívesen találkozna vele is. Gálfi azt írja, hogy megvan a személyes véleménye az idézőjeles ellenzéki összefogásról és azokról, akik képesek összefogni Gyurcsány Ferenccel. Azt is hozzáteszi,…

Tovább olvasom

„Nagycsaládos, több nyelvet tud, ez a Fideszre a legnagyobb veszély” – mondta 2018-ban Márki-Zayra a kormánymédia

A kormányzati befolyású médiabirodalom egyik 2021-ben is aktuális pillanata, ami 2018. február 26-án sugározatk az akkor még létező Echo TV-ben. Az adás Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester-választáson aratott győzelme után készült, aki 57-41 százalékra megverte a Fidesz-KDNP jelöltjét. Akkor, az első MZP-győzelem másnapján az egyik legfontosabb műsorban, a Sajtóklubban olyasmi történt, ami előtte és utána se nagyon: Bencsik Andrásékról nagyjából 15 percen keresztül belső kritikával foglalkoztak, vagyis a Fidesz-KDNP politikáját bírálták. Itt hangzott el például az elhíresült „abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást” mondat is. Érdemes most ezt a ’18 februári…

Tovább olvasom

Részeredmények: hatalmas fölénnyel vezet Márki-Zay

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy Márki-Zay Péter másfélszer annyi szavazatot kapott, mint Dobrev Klára. De ezek még csak részeredmények. Budapesten eddig mindenhol hatalmas különbséggel húzta be a győzelmeket Márki-Zay, de vidéken Vas megyében is győzni tudott, míg Dobrev csupán pár szavazattal tudta őt megelőzni Tolnában és Zalában. Az eddigi eredmények alapján az állás a következő: Márki-Zay: 41549 Dobrev: 27900 A szavazatok több, mint 10 százalékát dolgozták már fel, Márki-Zay az eddigi voksok 60, Dobrev a 40 százalékát szerezte meg. Budapest 1. választókerület és Nógrád megye eredményei jönnek. Nógrád megye…

Tovább olvasom

Előválasztási vita: A foci Eb óta nem néztek ennyien tévéműsort hétköznap

Kiemelkedő nézettséget hozott az RTL Klub-on megrendezett második ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita október 13-án. A másfél órás, élő vitaműsor a 18-49 éves körében 17,2%-os közönségarányt ért el, ez a teljes lakosságban 816 ezer főt jelentett – írta az RTL Klub közleményében. Összehasonlításképpen utoljára a foci Eb alatt néztek ennyien egy tévéműsort hétköznap este.  Dobrev Klára és Márki-Zay Péter vitáját az előző – szeptember 24-én lezajlott – műsorhoz képest a teljes lakosságban 22%-kal nézték többen. A vitaműsor a fiatalok körében is nézett volt. A vitaműsor saját idősávja legnézettebb műsora volt a 18-49 évesek körében és a teljes…

Tovább olvasom

Megszólalt az állítólag megzsarolt tatai képviselő, a vádolt helyi DK-elnök cáfol

Popovics Juditot Márki-Zay Péter nevezte meg a szerdai miniszterelnök-jelölti vitában, mint olyan képviselő-jelöltet, akit megzsarolt a Demokratikus Koalíció – Márki-Zay szerint erre Popovics hatalmazta őt fel. A vita után a Partizán az élő értékelő műsorában megszólaltatta Popovicsot, aki szerint Lusztig Péter, Tatabánya DK-s alpolgármestere, a DK helyi elnök, júliusban elhívta kávézni, és megkérte, ne zavarogjon civilként, jobb lenne, ha inkább a családi életével foglalkozna. Elmondása szerint még egy államtitkári pozíciót is felajánlott neki, ha belemegy az alkuba, ami erkölcsileg nem volt számára elfogadható. Lusztig viszont alaptalannak tartja a vádakat, úgy…

Tovább olvasom

Szikrázóan keményen indult a Dobrev-Márki-Zay vita, kézfogással és egyetértéssel zárult

Immáron csak két miniszterelnök-jelölt maradt az ellenzéki oldalon, Dobrev Klára határozottan stílust váltott eddigi önmagához képest. „Péter, nem mondasz igazat” – kezdte első megszólalását az RTL Klubon rendezett miniszterelnök-jelölti vitán szerda este Dobrev Klára, és addigra már túl voltunk azon, hogy Márki-Zay Péter megnevezett egy konkrét politikust, Popovics Juditot, mint olyat, akit szerinte megzsarolt a DK. Az első negyedóra sistergős feszültségben telt, ami egyáltalán nem volt meglepő az elmúlt napok kampányhangulata után. Dobrev Klára elmondta, hogy: nem tartja alkalmasnak Márki-Zay Pétert a miniszterelnök-jelölti posztra, szerinte nincs meg a „mentális felkészültsége”, Donald…

Tovább olvasom

Medián: Márki-Zay vezetésével nyerne az ellenzék, Dobrevével nem

Az előválasztási kampány javított az ellenzéki összefogás jövő évi esélyein a Medián kutatása szerint – írja a HVG. Az elmúlt hetekben a média és a közvélemény figyelme elsősorban az ellenzéki előválasztásra összpontosult, de ez természetesen nem választható el a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választások esélyeitől. A Medián szeptember 29-e és október 4-e között elvégzett, és részben már a múlt héten ismertetett 1000 fős országos reprezentatív felmérése szerint az előválasztási kampány javított az ellenzéki összefogás esélyein: a listás voksokat tekintve a Fidesz–KDNP és az ellenzék fej-fej mellett, 37-37%-on áll. A mérések…

Tovább olvasom

Óriási a verseny Márki-Zay és Dobrev között, már zajlik a második forduló az előválasztáson

Vasárnap reggel elkezdődött a nagy versenyfutás, Karácsony Gergely visszalépésével immáron két jelölttel. A főpolgármester Márki-Zay Péter javára lépett vissza, a következő napokban kiderül, Dobrev Klára, vagy Márki-Zay vezeti majd a közös ellenzéki listát. Az ellenzéki előválasztás első fordulója után azt már tudjuk, kik lesznek az ellenzék (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) közös egyéni jelöltjei az ország 106 választókerületében a jövő évi országgyűlési választásokon. A második fordulóra már csak az maradt a kérdés, hogy ki lesz az ellenzéki lista vezetője, Orbán Viktor kihívója 2022-ben. Hárman jutottak tovább a második körbe,…

Tovább olvasom

Karácsony bízik benne, Márki-Zay vezetésével a programja 80 százaléka megvalósul

A hódmezővásárhelyi polgármester jobban akarta a győzelmet, ez a motor pedig fel kell, hogy pörgesse az ellenzéki jelöltet – minderről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a miniszterelnök-jelölti versenytől pénteken visszalépő budapesti főpolgármester. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az előválasztás első fordulójának eredményei alapján az LMP-P-MSZP szövetsége a legerősebb mai ellenzéki parlamenti erő lesz. Saját kampánybeli teljesítményéről azt mondta: amikor arról beszélt, hogy milyen Magyarországot szeretne, volt benne tűz, amikor a saját szerepéről beszélt, nem annyira. “Ami történt, annak így kellett történnie” – értékelte a történteket Karácsony, aki szerint ha nincs előválasztás, lehet hogy ő…

Tovább olvasom