Már szerdán is odaér néhány megyébe, de inkább a csütörtök lesz erősebben csapadékos, amikor jó eséllyel 5-10 mm feletti mennyiség is leeshet és ezúttal Kelet kaphatja a nagyobb mennyiséget. A rákövetkező napokban is folyamatosan lehet ismétlődő eső.
Tovább olvasomCímke: mennyiség
Végre számottevő csapadék érkezik már a hét első felében – videó
Szabolcs megyében is jelentős esőre számítanak az időjósok, leginkább kedden délutántól. Aztán jön majd egy második hullám is csütörtöktől, az esernyőket ne hagyjuk otthon. A szép időnek búcsút mondhatunk, de végre enyhül a szárazság.
Tovább olvasomMost már a MOL-kutakon is korlátozzák, mennyi üzemanyagot tankolhatunk
Változnak az idők, néhány hete még főbenjáró bűnnek tartotta a kormány azokat, akik ilyen felső limitet szabnak, most pedig már az ágazat egyik legdominánsabb szereplője, a MOL is erre kényszerült. A Shell után a MOL is korlátozásokat vezetett be a benzinkútjain. A folyamatos és zavartalan ellátás érdekében március 2-ától bevezettük a 100 literes tankolási limitet. Bárki, aki betér a MOL kútra, 100 literig tankolhat, ami egy átlagos járműnek elég. A MOL nagynyomású kútoszlopain, amit elsősorban kamionok, buszok és mezőgazdasági gépek használnak, továbbra is limit nélkül tölthetik fel járműveiket azok az…
Tovább olvasom