Orbán az első uniós vezető, akit a „sajtószabadság ellenségének” nyilvánítottak

A magyar miniszterelnök az első az EU-s vezetők közül, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára – számolt be róla az Euractiv alapján a Telex.hu. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”. Amióta Orbán Viktor és Fidesz pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre ellenőrzésük alá vonták a magyar médiát – indokolta Orbán felvételét a listára a Riporterek Határok Nélkül. „A politikai-gazdasági manővereknek és a Fideszhez, a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően…

Tovább olvasom

Dobrev: Orbán politikájának alapja, hogy kipécéz egy csoportot, akik ellen gyűlöletet szíthat

Élő interjút adott a minap a CNN amerikai hírtelevíziónak Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció ellenzéki miniszterelnök-jelöltségre pályázó politikusa – írta meg a HVG.hu. A riporter először a homfób módosítókkal teleírt pedofiltörvényről kérdezte Dobrevet, arról érdeklődve, miért nem volt ellene komolyabb ellenállás a szavazók részéről. A politikus azt mondta, hogy Orbán Viktor politikájának az alapja, hogy minden választás előtt kipécéz embereket vagy csoportokat, akik ellen gyűlöletet szíthat. Jelenleg ez az LMBTQ közösség, míg négy éve a menekültek, az EU és Soros György voltak. Dobrev szerint Orbán a gyűlölettel próbálja elterelni a figyelmet a…

Tovább olvasom