Demonstrálók várják majd Orbán Viktor miniszterelnököt hétfői berlini látogatásán, hogy kifejezzék “az autokratikus, Putyin-párti hatalomgyakorlással kapcsolatos véleményüket” – közölte a német fővárosban élő magyar származású európai állampolgárainak csoportja, a Freie Ungarische Botschaft. A szervezet missziója a demokratikus jogállam helyreállítása és a szolidáris társadalom megteremtése Magyarországon, külföldről. Azt írták: „Az egyik utolsó EU-n belüli politikai vezetőként Orbán ellenzi a szankciós politikát, és a háború mielőbbi befejezését szorgalmazza – az orosz elvárásokkal összhangban. Ez talán nem meglepő, hiszen Orbánt régóta Putyin támogatói közé sorolják. Mi, a Freie Ungarische Botschaft aktivistái méltó módon…
Tovább olvasomCímke: Orbán Viktor
Gáspár Győzike: Az életemet adnám Orbán Viktorért – videó
A tavaszi választás előtt még be is lépett a Fideszbe a celeb-énekes, aki szó szerint a vérét adná miniszterelnökünkért. A békemenetről sem hiányzott. Gáspár Győző az utóbbi években „kemény megpróbáltatásokon ment keresztül”, ám most új célokat tűzött ki maga elé, többek között azt, hogy „az emberek véleményét eljuttassa Orbán Viktorhoz” – írja a Blikk. Emlékezetes, a választási kampány finisében még a Fideszbe is beléptették a tévés celebet, majd később az első sorból emelte a Békemenet színvonalát, most pedig állítólag saját alapítványt hozott létre, ami „a kisebbségi jogok felzárkóztatásáért felel”. „Úgy gondoltam, hogy azt…
Tovább olvasomOrbán szerint szinte megfizethetetlenek az árak, és a szankciók tehetnek erről
Nyilvánvaló, hogy a szankciós politikán változtatni kell – mondta Orbán Viktor csütörtök este a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyet a HVG.hu szemlézett. A miniszterelnök részt vesz az európai uniós miniszterelnökök és elnökök prágai csúcstalálkozóján, és elmondása szerint súlyos témák vannak az asztalon: lesz-e gáz, lesz-e elektromos áram az európai országok számára a következő hónapokban. A kormányfő felidézte: Magyarország korábban már kiharcolt egy mentesítést az olajembargó és -szankció alól, majd jelezte: az elmúlt napokban pedig sikerült elérni, hogy az új szankciók nem vonatkoznak sem Magyarország nukleáris energiájára, se az ország gázellátására. Orbán Viktor kitért…
Tovább olvasomTörpének nevezi Orbánt legújabb posztjában Gyurcsány
A “Történelmi Törpe” szóösszetétel is elhangzik a volt miniszterelnöktől a jelenlegire. „Törpe” címmel jelent meg poszt Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán – vette észre a 444.hu. Ebben a volt miniszterelnök, aki mostanában többször jelezte, hogy készül a kormányzásra, legalább nyolc alkalommal nevezi törpének Orbán Viktort. „A Törpe pipiskedik, ágaskodik, mióta csak van. Nem szeret törpe lenni. Sejtem, lehetnek fiatalkori becsípődései is. Csak gondolom. Nagy hang, kis képesség. Egyelőre több a kudarc, mint a valóságos győzelem” – írja viszonylag az elején a volt miniszterelnök. Gyurcsány az írásának nagy részét a magyar kormány és az…
Tovább olvasomBolsonaro brazil elnöknek kampányol egy videóban Orbán Viktor
Brazíliában vasárnap tartják a választásokat, a magyar miniszterelnök egyértelműen állást foglalt. „Kedves brazil barátaim, önök fontos választásra készülnek! Harminc éve szolgálom a hazámat itt Európában, sok vezetővel találkoztam, de kevés olyan kiemelkedőt láttam, mint az önök elnöke” – többek között ez hangzik el Orbán Viktortól abban a kampányvideóban, amit Jair Bolsonaro szombaton osztott meg Twitterén, s amelyet a 444.hu szúrt ki. Brazíliában vasárnap tartják a választásokat, a 2019 óta hivatalban lévő populista Bolsonaro legnagyobb ellenfele a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva. A magyar miniszterelnök a videót azzal zárja, hogy…
Tovább olvasomOrbán bejelentette, mikor érkezik újabb nyugdíj-kiegészítés
Idén már másodszor korrigálják az infláció miatt a nyugdíjat, de a kormányfő szót ejtett a 13. haviról is. Orbán Viktor Facebook-videóban jelentette be, hogy a nyugdíjasok november 10-15. között kapják meg az inflációs nyugdíj-kiegészítésüket. A miniszterelnök nem mulasztott el brüsszelezni egyet ennek kapcsán, elmondása szerint a szankciók miatt nőtt az infláció, s egyúttal emlékeztetett, hogy az idei évben már másodszor fizetnek nyugdíj-kiegészítést. A kormányfő hozzátette: a kormány nyugdíjprémiumot is tervez fizetni, szintén novemberben. “A gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom, hogy lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak,…
Tovább olvasomOrbán lehazugozta Brüsszelt, nyugdíjemelést és változatlan abortusztörvényt ígért
Hosszú idő után adott ismét péntek reggeli interjút a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. A műsor legfontosabb részleteit a Telex szemlézte: A péntek reggeli adásban a kormányfő először a nemzeti konzultációról beszélt. Elmondása szeribt több válságon kellett már átvinnie a kormánynak az országot, és ilyenkor a legjobb, ha be lehet vonni az embereket a döntésekbe. A migráció és a Covid is ilyen volt, és ilyen most az energiaválság is – mondta. Az energia ára nem gazdasági összefüggések miatt ment fel Orbán szerint. Ha nem lenne szankció, akkor ott lenne az energia ára,…
Tovább olvasomOrbán bejelentette az újabb nemzeti konzultációt
A kormány mai ülésén elfogadta a Fidesz-frakció kezdeményezését: nemzeti konzultációt indítunk a szankciókról” – jelentette be Orbán Viktor ugyanazt, amit Kocsis Máté már a Fidesz-KDNP közös, balatoni frakcióülésén megtett. Ahogy azt előre meg lehetett jósolni, a miniszterelnök ezúttal is az Európai Uniót (avagy Brüsszelt, amikor a kormányzati propaganda negatívan beszél róla) hibáztatja az országunkban eluralkodó helyzet miatt: „Az energiaszankciókat Brüsszel ráerőltette a tagállamokra és azóta az energiaárak az égben vannak. Amikor ez megtörtént, Brüsszelben azt ígérték, hogy véget vetnek a háborúnak, és jobban fognak fájni az agresszornak, mint az Európai…
Tovább olvasomKifizetési stopot rendeltek el a kormányzati szerveknél
Egy úgynevezett „2000-es” kormányhatározat értelmében a kormány alá tartozó szervek – néhány tételtől eltekintve – október 31-ig nem fizethetnek ki lényegében semmit, ami nem bérköltség. A Telex szerint ezt a döntést a 2257/2022-es határozat tartalmazza, és az egész lényegében kifizetési stopot jelent: a kormány „a kiegyensúlyozott költségvetés fenntartása miatt” október 31-ig a felügyelete alá tartozó szerveknél kifizetési tilalmat rendelt el. A határozatban négy kivétel szerepel: önkormányzatok és egyéb szervek gyermekjóléti, egészségügyi, köznevelési terheinek finanszírozása; bérek és más személyi juttatások; nemzetközi szerződésekhez vagy más jogszabályokhoz kötött kiadások; a 2014–-2020-as uniós programok…
Tovább olvasomUjhelyi megkérdezte Orbánt, hogy miért szavazta meg az eddigi összes szankciót
„Az elmúlt napok eseményei és kormányzati megnyilatkozásai ismeretében kérem, hogy az alábbi kérdésre adjon érdemi és megnyugtató magyarázatot: milyen megfontolásból szavazta meg Ön, illetve kormánya képviselője az Oroszországgal szemben eddig érvénybe léptetett összes európai szankciót?” – tette fel a kérdést Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerdán. A szocialista képviselő kérdése nem véletlen: az Orbán-kormány kommunikációja az utóbbi hetekben-hónapokban szinte kizárólag arra épült, hogy a szankciós politikát ekézték annak ellenére, hogy az Európai Bizottsággal folyamatosan egyeztetnek az uniós pénzekért.
Tovább olvasom