Orosz vadászgépek szálltak fel Fehéroroszországból

Miközben az elemzések szerint Putyin hétfőn esedékes minszki útja egy újabb, Belaruszból indítandó orosz támadást készíthet elő Ukrajna ellen, szombaton légiriadót léptettek életbe Ukrajna-szerte azután, hogy Belaruszban az orosz légierő vadászgépei emelkedtek a levegőbe. Több megyei katonai adminisztráció hirdetett légiriadót, arra kérve a lakosságot, hogy azt semmiképp se hagyja figyelmen kívül – írta az Unian, utalva arra, hogy a szirénák megszólalása nyomán sokszor már nem mennek le az óvóhelyekre az ukrán városok lakói – noha az orosz rakétatámadások a fronttól távolabbi országrészeket is elérhetik, ahogyan ez pénteken is történt. Belarusz hadereje nem…

Tovább olvasom

Több mint 300 milliárd forintnyi orosz vagyont zárolt eddig Magyarország

Magyarország november 25-éig 870 millió eurónyi, vagyis 350 milliárd forintnyi orosz vagyont zárolt – derült ki egy friss európai bizottsági összesítésből, írja a Népszava. Ahogy a lap írja, ez még európai összehasonlításban is jelentős összeg, főként hogy a magyar állam a novemberi jelentéstétel előtt még csak 3 ezer eurónyi, vagyis 1,2 millió forintnyi orosz érdekeltség lefoglalásáról számolt be az Európai Bizottságnak. A friss táblázat szerint Olaszországban 2,3 milliárd, Németországban 2,2 milliárd, Ausztriában majdnem 1,8 milliárd eurónyi orosz és részben belorusz érdekeltséget zároltak a helyi hatóságok, míg ez Bulgáriában ez 11,3 millió,…

Tovább olvasom

Elhalasztották az orosz-amerikai fegyverzetcsökkentési tárgyalásokat

Oroszország kezdeményezésére elhalasztották a stratégiai fegyverzetcsökkentésről megkötött Új START szerződéssel kapcsolatban folytatandó orosz-amerikai konzultációkat, amelyeket november 29. és december 6. között tartottak volna meg Kairóban – közölte a Kommerszant című lappal hétfőn az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége. A találkozó elhalasztásáról szóló értesülést az orosz külügyminisztérium a RIA Novosztyi hírügynökségnek megerősítette. „Az orosz fél tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy egyoldalúan elhalasztotta a találkozót, és közölte, hogy új időpontokat fog javasolni” – közölte a lappal az amerikai nagykövetség. Az orosz külügyminisztérium a hírügynökségnek megerősítette, hogy a találkozót nem tartják meg a következő…

Tovább olvasom

NATO-főtitkár: Semmi nem utal arra, hogy szándékos támadás lett volna

Egyre biztosabb, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Lengyelországban, de ez nem Ukrajna hibája szerinte. A keddi lengyelországi robbanás vizsgálata még mindig tart, de az eddigi elemzések alapján valószínű, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta okozta azt – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a The Guardian tudósítása szerint egy sajtótájékoztatón. Mint mondta, most úgy látja a vizsgálat, hogy az orosz légitámadások elleni védekezésnél ment félre egy ukrán rakéta – számolt be a fejleményekről a HVG. Azt külön kiemelte: „ez nem Ukrajna hibája. Oroszország viseli az egyedüli felelősséget, ahogy folytatja az illegális háborúját…

Tovább olvasom

Orosz védelmi miniszter: 87 ezer mozgósított katonát vezényeltek a frontra

“87 ezer embert vezényeltek a harci övezetbe, miután kiegészítő és harci kiképzést kaptak” – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy keddi online parancsnoki tanácskozáson. A tárcavezető szerint a mozgósítottak felkészítésben mintegy háromezer olyan kiképzőt alkalmaztak, akik harci tapasztalatokat szereztek a Moszkva által “különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai háború során. Mint mondta, a kiképzésen elsősorban a terepgyakorlatra, valamint a kommunikációs, navigációs és felderítő berendezések használatára összpontosítanak, a központokban harcjármű- és harckocsiszemélyzetet, tüzéreket, mesterlövészeket, drónirányítókat, elektronikus hadviselési szakembereket és másokat képeznek ki. Azt állította, hogy a szeptember 21-én elrendelt részleges mozgósítás elején…

Tovább olvasom

A szolnoki ellenzék szavazás helyett kivonult az ülésteremből

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a keddi közgyűlésen azzal a páratlan ötlettel állt elő Tasnádi Zoltán fideszes képviselő, hogy ítéljék el a brüsszeli szankciós politikát, mert az árt Magyarországnak. A szavazáskor az ellenzék legtöbb tagja kivonult a teremből, ám akik ott maradtak, majdnem egyhangúlag úgy döntöttek, hogy támogatják ezt az izgalmas kezdeményezést. Úgy éreztem magam a keddi közgyűlésen, mintha a hatvanas években lennénk. A jó káderek sorra mondták fel a leckét, hogy pártunk és kormányunk irányítása alatt országunk milyen csodálatosan fejlődik -kezdi időutazással felérő élménybeszámolóját Berényi Gábor jobbikos képviselő. A…

Tovább olvasom

Nukleáris gyakorlatokat tartott az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg „egy ellenséges atomtámadásra válaszul végrehajtandó nagyszabású nukleáris csapást” szimuláló gyakorlatot hajtott végre – írja Szergej Sojgu orosz védelmi minisztert idézve Telegram-csatornáján a Meduza című független orosz lap, amit a Telex fordított magyarra. Tudósításuk szerint a Kreml sajtószolgálata azt közölte: a stratégiai elrettentő erők kiképzésének céljai teljes mértékben teljesültek, és valamennyi rakéta elérte a kitűzött célokat. A gyakorlatot megtekintette Vlagyimir Putyin orosz elnök is. Az elnök honlapja a Medúza szerint azt írja a gyakorlatról, hogy a Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétát a távol-keleti Kamcsatka-félszigeten lévő Kura gyakorlóállomásról, az Arhangelszk megyei plesetszki…

Tovább olvasom

Sokkoló: lakótelepre zuhant egy orosz vadászbombázó – videó

Elképesztő képsorok, az amszterdami légikatasztrófához hasonlítható, ahogy telibe talál egy lakótelepet a vadászgép Oroszországban. A dél-oroszországi Jejszk város egyik lakótelepére csapódott egy katonai repülőgép hétfőn. Az esetről készült, felvételeken hatalmas tűzgolyó látható, amely egy kilencemeletes panelházat borított el. Az orosz védelmi minisztérium szerint a repülőgép, egy Szu-34-es bombázó kiképző repülésen volt, amikor lezuhant. Áldozatokról egyelőre nincs hír, de mentőautókat és tűzoltóautókat láttak a helyszínen. “A gépből katapultált pilóták jelentése szerint a baleset oka az volt, hogy felszállás közben tűz ütött ki az egyik hajtóműben” – áll a tárca közleményében. A…

Tovább olvasom

Az Európa Tanács terrorista rezsimnek minősítette Oroszországot

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a szerdai vitát követően egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, mellyel az Orosz Föderációt terrorista rezsimnek nyilvánítja. Az Ukrinform tudósítója szerint a PACE 100 képviselőjéből 99 szavazott a dokumentum mellett, egy tartózkodott. A Közgyűlés megszavazta továbbá, hogy gyorsítsák fel annak a különleges nemzetközi törvényszéknek a létrehozását, mely az Ukrajna elleni agressziót üldözné, és hogy hozzanak létre egy átfogó nemzetközi kártérítési mechanizmust, egy nemzetközi kárnyilvántartást is beleértve. A közgyűlés emellett támogatta az arról szóló módosító indítványt, hogy Ukrajna kapja meg a szükséges légvédelmi rendszereket.

Tovább olvasom

Putyin háborús agressziója ellen demonstráltak az orosz nagykövetségnél

Tüntetést szervezett délután négy órára az Ukrán Egység nevű mozgalom, Oroszország budapesti nagykövetsége elé, miután – válaszul a Krímbe vezető hidat ért, ám az ukránok által eddig még el nem ismert csapásra – hétfőn reggel több nyugat-ukrajnai nagyvárost, köztük Kijevet és Lvivet is orosz rakétacsapás ért. „Délután négykor gyűljünk össze az agresszor nagykövetsége elé! Hozzatok zászlókat, készítsetek plakátokat, ne maradjatok csöndben!” – hirdeti az esemény leírása ukránul. A tüntetés szervezői háromnegyed hat körül kezdték meg beszédüket. A felszólaló – egy idősebb nő – arról beszélt, hogy ma is hajnalban támadtak az oroszok, ugyanúgy, mint február…

Tovább olvasom