Hivatalosan is elfogadták az újabb, Oroszország elleni szankciókat

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács csütörtökön új szankciócsomagot fogadott el Oroszországgal szemben, válaszul a kelet-ukrajnai Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megye illegális annektálására – közölte a brüsszeli testület. A tanácsi sajtóközlemény szerint az új csomag lefekteti az olajár felső határának unión belüli bevezetéséhez szükséges jogi keret alapját is. A tengeren szállított orosz nyersolaj behozatalára vonatkozó uniós tilalom teljes mértékben megmarad, az árplafon bevezetése után az intézkedés lehetővé teszi az orosz olaj exportját az unión kívüli országoknak is. Ennek feltétele, hogy az exportált olaj ára az előre meghatározott felső határ…

Tovább olvasom

Tízmilliókat is hajlandóak fizetni az oroszok, csak elmenekülhessenek a sorozás elől

Esetenként az akár több mint tízmillió forintnak megfelelő jegyárakat is vállalják a leggazdagabb oroszok, akik nem autóval, hanem repülővel hagynák el az országot. A magán-légitársaságok irodáiban azt követően kezdődött roham, hogy Vlagyimir Putyin elnök szeptember 21-én részleges mozgósítást rendelt el az Ukrajnában zajló háború katonai utánpótlásának megerősítésére. A Guardian cikke szerint a jelentkezők többsége a vízummentes beutazást lehetővé tevő Törökországba, Örményországba, illetve Azerbajdzsánba menne, de népszerű úti cél Dubai is. A brit napilap emlékeztet arra a korábbi tanulmányra, amely szerint a háború miatt Oroszország akár a legalább egymillió dollárnyi vagyonnal…

Tovább olvasom

Iskolai lövöldözés Oroszországban, hat halott

Legalább hat ember meghalt és húsz megsérült, amikor egy férfi lövöldözni kezdett egy iskolában Izsevszk városában, Oroszország középső részén – számolt be róla a BBC alapján a 444.hu. A támadó öngyilkos lett, így egyelőre azt sem tudni, mi motiválta a mészárlásra. Az eset Izsevszk 88. számú iskolájában történt, ahol közel 1000 diák és 88 tanár dolgozik. Az első beszámolók szerint az áldozatok között diákok is vannak, és egy biztonsági őr is meghalt a lövöldözésben. Az orosz sajtó szerint a támadó két pisztollyal lépett be az iskolába és nyitott tüzet. via 444.hu

Tovább olvasom

Putyin háborús bejelentése miatt tömegesen próbálják elhagyni Oroszországot az ott élők | videó

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda reggel jelentette be, hogy elrendelik a részleges mozgósítást Oroszországban, ennek a lakosságra gyakorolt hatását szinte azonnal látni lehetett, ugyanis az orosz-finn határon néhány órával később már 35 kilométeres dugó alakult ki. A hatalmas torlódás ráadásul folyamatosan nő. Az ok egyszerű; ez az egyetlen határ, amely még mindig nyitva van a schengeni vízummal rendelkező orosz állampolgárok számára. #Breaking: just in – The traffic jam at the border with #Russia/#Finland has pilled up to 35KM and is rising by the hour, it is the only border who is…

Tovább olvasom

Újabb orosz oligarcha halt meg, állítólag vízbe esett

Újabb, az orosz elnökhöz közeli üzletember halt meg különös körülmények között: Ivan Pecsorin szombaton hunyt el, miután sajtóhírek szerint vízbe esett egy hajóról a Tengermelléki határterületen, Vlagyivosztok közelében – írja a HVG. A Kreml-közeli Pravda szerint Pecsorin barátai körében szállt fel a hajóra a Ruszkij-szigeten, és már akkor „spiccesek” voltak. A cégvezető negyven perccel az indulás után zuhant le a fedélzetről, a holttestét hétfőn mosta ki a víz a szigetnél. A 39 éves üzletember az orosz sarkvidéki térség olaj- és gázmezőinek hasznosításáért felelős vállalat igazgatója volt, és fontos szerepet töltött…

Tovább olvasom

“A gáz szempontjából nem ez a tél lesz igazán kérdéses, hanem a következő”

A bő egy évtizede államtitkárként dolgozó energetikai szakértő szerint Kína csak az orosz import egy részét tudja átvenni, mivel keleti irányban nem áll rendelkezésre olyan vezetékrendszer, mint Európa felé. Az oroszok ideiglenesen nagy bosszúságot tudtak és tudnak okozni az EU-nak a gázfegyver bevetésével, ám hosszú távon nem járnak jól vele. A tárolói kapacitások jelenlegi rendelkezésre állása biztosítja azt, hogy nem ez a tél lesz a kérdéses, hanem a következő – mondta Holoda Attila energiapiaci szakértő a G7 podcastjában. Holoda 2012-ben a második Orbán-kormány idején a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikáért felelős…

Tovább olvasom

Az oroszok befenyítettek mindenkit: amíg szankciók vannak, nem indul újra a gázszállítás Európa felé

Erre azért nagyjából a konfliktus eleje óta lehetett számítani, hogy a Kreml a gázszállítást aduászként, zsarolóeszközként kívánja használni Európa ellen. Most már nem is nagyon próbálják az eddig hangoztatott “technikai hiba” látszatát kelteni, hogy miért is nincs szállítás a gázvezetéken jelenleg. Eddig azt magyarázták az oroszok, hogy technikai okokból állt le a gázszállítás az Északi Áramlat 1 vezetéken, de most már egyre kevésbé próbálnak úgy tenni, mintha ez volna a teljes igazság: a Kreml szóvivője igennel válaszolt a kérdésre, az oroszokkal szembeni szankciók enyhítése után indítják-e újra a gázszállítást Európa felé – írja a BBC. A…

Tovább olvasom

Az oroszok szerint Ukrajna gyilkolta meg Putyin támogatójának lányát

Oroszország azzal vádolja az ukrán hírszerzést, hogy megszervezték a Vlagyimir Putyin elnök egyik legfőbb támogatójának, Alekszandr Dugin lányának meggyilkolását – írja a BBC. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, az FSZB azt állítja, egy júliusban az országba érkezett ukrán állampolgár követte el a szombat esti robbantásos merényletet Darja Dugina ellen. Az FSZB szerint a gyanúsított a merénylet után Észtországba menekült. Darja Dugina azután halt meg, hogy egy robbanást követően lángba borult az autója, miközben hazafelé tartott. Többen úgy vélik, hogy apja, a „Putyin agyaként” ismert orosz filozófus, Alekszandr Dugin lehetett a…

Tovább olvasom

Egy orosz katona vallomása az ukrajnai háborúról

Pavel Filatyev ejtőernyős, egy elit alakulat tagja, aki részt vett Herszon ostromában, előbb egy hosszú írásban, majd egy interjúban mesélte el tapasztalatait az orosz hadseregben uralkodó viszonyokról, a fegyverek és más katonai eszközös állapotáról, a katonák moráljáról. A The Guardian újságírója egy eldugott kávézóban találkozott a férfivel Moszkvában. Filatyev azt mondta, kezdetben nem félt a háborútól, azt szerette volna érezni, hogy amit tesz, az helyes. Ám ahogy a legtöbb orosz nem ezt érzi, úgy ő sem ezt érezte. Kimerült és rosszul felszerelt egysége február végén, minden konkrét információ nélkül támadta…

Tovább olvasom

Külföldi fegyveresekre mért csapásról számolt be az orosz katonai szóvivő

Német és lengyel zsoldosok hunytak el Moszkva akciója után. Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Több mint száz lengyel és német “zsoldos” életét vesztette, további több mint ötven pedig megsebesült, amikor az orosz légierő nagy pontosságú fegyverekkel csapást mért ideiglenes állomáshelyükre a Harkiv megyei Zolocsivnél – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint hasonló csapásokban a donyecki régió három településénél az ukrán fegyveres erők 53. gépesített dandár és a 68. gyalogsági-vadászdandár több mint 260 katonáját, Herszon megyében pedig a 63.…

Tovább olvasom