Az orosz haderő elfoglalta Csernobilt

Orosz erők elfoglalták a csernobili atomerőművet – közölte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. „Lehetetlen azt mondani, hogy a csernobili atomerőmű biztonságos az oroszok teljesen értelmetlen támadása után” – mondta Podoljak, aki szerint „ez az egyik legsúlyosabb fenyegetés ma Európában”. A külföldre üldözött fehérorosz ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja egyik tanácsadója, Franak Viačorka azt írja: „A csernobili övezetben lezajlott heves harcok után az orosz csapatok átvették az irányítást a csernobili atomerőmű felett. A személyzetet túszul ejtik.” Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig azt közölte:  „A támadás a csernobili atomerőmű ellen hadüzenet egész…

Tovább olvasom

Berendelte a külügy a budapesti orosz nagykövetet

Berendelték az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a délelőtt folyamán, és közölték vele a magyar kormány álláspontját – jelentette be Szijjártó Péter, a tárca vezetője bahreini sajtótájékoztatóján. A miniszter közlése szerint csütörtökön is folyamatosan zajlanak az egyeztetések az EU-ban és a NATO-ban arról, hogy milyen közös válaszokat adjanak a válságos helyzetre. Az Európai Tanács csütörtök este ülésezik, azon természetesen Orbán Viktor miniszterelnök képviseli majd Magyarországot – tette hozzá. A külügyminiszter Orbánhoz hasonlóan rendkívül felelőtlen javaslatoknak nevezte azokat a kezdeményezéseket, amelyek azt próbálják elérni, hogy Magyarország akár fegyverzettel, katonai…

Tovább olvasom

Haderőt küld a NATO a keleti határaira

“Felszólítjuk Oroszországot, hogy haladéktalanul hagyjon fel a katonai akciókkal, és vonja ki minden haderejét Ukrajnából és annak környékéről, tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot, és tegye lehetővé, hogy a humanitárius segítséget mindenki megkaphassa” – közölte a NATO csütörtökön. A szövetség szerint a támadás súlyosan sérti a nemzetközi jogot, beleértve az ENSZ Alapokmányát is, és teljes mértékben ellentétes Oroszországnak a Helsinki Záróokmányban, a Párizsi Chartában, a Budapesti Memorandumban és a NATO-Oroszország Alapító Okiratban vállalt kötelezettségeivel. Ez egy független, békés ország elleni agressziónak minősül – számolt be a HVG. A NATO azt…

Tovább olvasom

Milyen hatással lehet az orosz-ukrán válság a magyar választásokra?

Török Gábor politikai elemző szerint a válságok alapvetően a kormányoldalt szokták erősíteni, de ezúttal más lehet a felállás. “Az elemzői bölcsesség szerint a válsághelyzet, ha azt nem az adott kormány okozta, általában a hatalmon lévőket erősíti, nekik kedvez. Az emberek érthetően megijednek, ilyenkor biztonságot, védelmet a kormányuktól remélnek” – kezdi bejegyzését Török Gábor, aki rögtön hozzáteszi: ezúttal mégsem egyértelmű a helyzet. “A közelben kialakult háborús helyzet kiszámíthatatlan reakciókat eredményez, felkorbácsolja az érzelmeket – ez biztosan nem hiányzik a magyar kormányoldalnak akkor, amikor a status quo, a jelenlegi belpolitikai helyzet nekik…

Tovább olvasom

Putyin katonai műveletet indított a Donyec-medencében, elkezdődött a háború – azonnal megugrott az olaj ára is – videó

Ezt üzente Putyin a világnak hajnalban. Különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el az orosz elnök a Donyec-medencében. Az orosz tankok már akcióban, a Nyugat is reagált a hírre. Helyi jelentések szerint orosz tankok átlépték az ukrán határt Belarusz felől. Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök hadi állapotot hirdetett. Csütörtök reggel több nagyvárosban, Kijevben, Kramatorszkban, Odesszában, Harkivban és Bergyanszkban is hallottak robbanásokat. Közben a Donyec-medencei frontvonalon a szakadárok erőteljes tüzérségi tűz alá vették az ukrán fegyveres erők állásait – írja az Euronews.com. Az ukrán elnök elismerte, hogy orosz rakétákkal támadják a határvédelmét és…

Tovább olvasom

Ungár: Kérem jobboldali honfitársaimat, ne szeressék ennyire a Kremlt, ők sem szeretnek minket!

Az ellenzéki politikus rámutatott, hogy ha a Fidesz oldalán szavazó emberek csak pontosan ugyanannyi szkepszist alkalmaznának a nagy Oroszországgal, mint a Nyugattal szemben, máris sokat tisztulna a kép. A “népszuverenitás” tekintetében például óriási a kettős mérce Putyinékkal. Ungár Péter Facebookon közzétett jegyzetét változtatás nélkül közöljük. “Magyarország töretlenemének van egy ezer éve változatlan alaptulajdonsága, hogy hol helyezkedik el az ország földrajzilag. Szláv és germán népek által körülvéve, a Nyugat-Kelet (német-orosz) konfliktusok másodlagos felvonulási útvonalában. Sokan azt tanították nekem a kilencvenes évekről, hogy a Délszláv háborúkkal valóban nem foglalkoztunk eleget. Hogy mint…

Tovább olvasom

Putyin elkezdte: “békefenntartó” katonai alakulatokat küldött Kelet-Ukrajnába – mit tehet ilyenkor a Nyugat, amely ezt ellenzi? – videó

Gyakorlatilag egy nem igazán bújtatott megszállás zajlik hajnal óta Ukrajna keleti régióiban. Az ENSZ és a nyugati hatalmak is elítélik Oroszországot ezért a lépésért, de jelenleg 1:0 Putyin javára. Vlagyimir Putyin – aki hétfőn elismerte a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság (LDNR) függetlenségét – még hétfőn este aláírta az elnöki rendeletet, amelynek értelmében „békefenntartás” céljából Oroszország a reguláris hadsereg erőit vezényelte Kelet-Ukrajnába, a szakadár területekre. Amerikai beszámolók szerint mintegy 190 ezer orosz katona állomásozott múlt pénteken a határnál. Erre az Oroszország és az LDNR között, a függetlenségi dokumentum után rögtön elnöki…

Tovább olvasom

Egy vastagon jégbe fagyott Ladával közlekedett, ám a rendőrök nem vették a lapot – videó

A sofőr egy aprócska kis kivágott léken át látott ki az autóból, amely részt vett a közlekedésben. A zsaruk azonban, nem meglepő módon, lekapcsolták a sofőrt. Az eset természetesen Oroszországban történt. A szibériai Krasznojarszk közlekedési rendőrsége az alábbi videót adta közre, miután lekapcsoltak egy jéggé fagyott Ladát, amiből a sofőr csak egy aprócska lőrésen át látott ki: A sofőr azt mondta, azt gondolta, gyorsan elgurulhat a szervizhez, majd megkérdezte, hogy akkor most tényleg nem lehet-e így közlekedni. Végül elmondja a kamerába, hogy senki se utánozza, mert az nem helyes. A rendőrök ezután…

Tovább olvasom

NATO-főtitkár: Műholdfelvételek is bizonyítják, hogy az oroszok még nagyobb erőt vezényeltek Ukrajnához

Pattanásig feszült a helyzet a határokon, bár Oroszország azt kommunikálta, hogy elkezdte csapatait visszavonni az ukrán-orosz határról, sajnos a valóság ennek ellenkezőjét mutatja. Mivel Oroszország lépései komoly veszélyt jelentenek az euroatlanti biztonságra, a NATO-tagállamok védelmi miniszterei a katonai szövetség védelmi és elrettentő képességének további erősítéséről egyeztek meg – közölte a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben. Jens Stoltenberg a kétnapos miniszteri tanácskozás első munkanapját követően tartott sajtótájékoztatóján közölte: a védelmi tárcavezetők aggodalmukat fejezték ki a „rendkívüli léptékű és indokolatlan” orosz csapatösszevonás miatt az ukrán határ közelében, valamint Fehéroroszországban. Tájékoztatása szerint a NATO…

Tovább olvasom

Videóösszeállítás készült az orosz csapatok felvonulásáról az ukrán határ mentén

Műholdfelvételek és a közösségi médiában terjedő videók alapján, szakértők bevonásával állította össze a CNN azt a videóanyagot, amiben az orosz csapatoknak az ukrán határ mentén történő felvonulását mutatják be. A riport szerint az orosz csapatokat a határ észak-keleti részén vonják össze, oda érkezett meg az 1. páncélos gárdahadsereg is, illetve egy sor rövidtávú ballisztikus rakétát, a 450 kilométeres hatósugarú Iszkandert is láttak. A CNN videójában bemutatták, hogy csapatmozgásokat észleltek az ukrán-belarusz határon is, jóval messzebb az éppen zajló közös orosz-belarusz hadgyakorlat helyszínétől, illetve orosz hadihajók jelentek meg a Fekete-tengeren is. Egy CNN-nek nyilatkozó brit…

Tovább olvasom