Az óvodás korú kisfiú úgy gondolta, édesanyja autójának kulcsait magához veszi, majd autózni indul egy kicsit. Élménynek biztosan jó volt, anyagilag azonban sok fog kerülni a családnak az okozott kár. A holland város, Utrecht rendőrsége közölte, hogy szombaton két parkoló autót rongált meg egy autós. Az eset különlegessége az volt, hogy a vétkes autót egy négyéves kisfiú vezette. A beszámolók szerint az ütközés után a fiú mezítláb, pizsamában távozott az autóból, írja a BBC. Szemtanúk akkor értesítették a rendőrséget, amikor látták, hogy a hideg idő ellenére a fiú egyedül, cipő nélkül…
Tovább olvasomCímke: óvodás
Megint egy kormánypárti hazugság – azt terjeszti Márki-Zayról egy óvónő, hogy kicsi korában is buta volt, csak éppen…
A szokásos forgatókönyv, a semmiből hirtelen előtűnik egy óvónő (bár ez már tényleg a kampány legalját súrolja, igaz, mindig van lejjebb, megtanultuk), aki szerint háromévesen Márki-Zay Péter buta volt. A dolog szépséghibája, hogy ugyan a fideszközeli sajtó már fel is kapta a nyilatkozatot, az ellenzéki miniszterelnök-jelölt még csak nem is abba az óvodába járt, mint ahol az említett hölgy dolgozott. A kormánypárti propaganda ezerrel dolgozik, ezer hibával. „Buta volt, mint hat pár rendőrcsizma” – állítja Márki-Zay Péterről egy hódmezővásárhelyi idős asszony, aki korábban óvónőként dolgozott a városban. A sztorit a…
Tovább olvasom