Ujhelyi megkérdezte Orbánt, hogy miért szavazta meg az eddigi összes szankciót

„Az elmúlt napok eseményei és kormányzati megnyilatkozásai ismeretében kérem, hogy az alábbi kérdésre adjon érdemi és megnyugtató magyarázatot: milyen megfontolásból szavazta meg Ön, illetve kormánya képviselője az Oroszországgal szemben eddig érvénybe léptetett összes európai szankciót?” – tette fel a kérdést Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője szerdán. A szocialista képviselő kérdése nem véletlen: az Orbán-kormány kommunikációja az utóbbi hetekben-hónapokban szinte kizárólag arra épült, hogy a szankciós politikát ekézték annak ellenére, hogy az Európai Bizottsággal folyamatosan egyeztetnek az uniós pénzekért.

Tovább olvasom

Turistáknak árusított belépővel jutott be a Parlamentbe Hadházy Ákos – videó

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő volt az egyetlen ellenzéki politikus, aki bojkottálta az Országgyűlés alakuló ülését májusban, Kövér László pedig azóta sem tette neki lehetővé az eskütételt. Éppen ezért a nemrég feltöltött videójában is az látszik, hogy bejutott ugyan a Parlamentbe, de nem úgy, mint a többi politikus: neki a turistákhoz hasonlóan belépőjegyet kellett vennie. De még így sem ment minden simán: amikor az ellenőrzéshez ér a többi látogatóval, a politikust arra kérik, álljon ki a sorból, és állítsa le a videókészítést: A közjáték után Hadházy Ákos folytathatta az útját,…

Tovább olvasom

Fogadj örökbe egy politikust!

A napokban nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. Eddig sem volt ez több, mint egy raklapnyi A/4-es papír elpocsékolása, de idén négyzetre emelkedett a dolog semmitmondó jellege: minden eddiginél tapintatosabb lett a rendszer –Európai Parlamenti mintára. (Ilyenkor bezzeg belesimulunk az EU-ba.) Az idén bevezetett új gyakorlat értelmében a leglényegesebb részek, mint például az ingó és ingatlanvagyon, a pénzügyi megtakarítások, a közeli hozzátartozó vagyona, vagy éppen a fizetés pontos összege kikerültek a vagyonnyilatkozatból. Sőt, ahogyan az előző években, úgy idén sincs következménye annak, ha valaki valótlanságot állít a dokumentumban. Hovatovább elképzelhetőnek…

Tovább olvasom

Nem vesz részt a Fidesz az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésen

A kormánypárti frakciók nélkül pedig értelemszerűen nem is lesz határozatképes a parlamenti tanácskozás. Hétfőn közösen állt ki a Kossuth téren az áprilisi parlamenti választáson összefogásban indult és vereséget szenvedett DK, Momentum, MSZP, LMP, Jobbik és a Párbeszéd, és bejelentették: augusztus 8-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek a képviselők egyötödének az aláírásával – írja az atv.hu. A rendkívüli ülésre benyújtott határozati javaslataikban indítványozzák a nagy politikai vihart és utcai tüntetéseket kiváltó katatörvény eltörlését a szeptemberi hatálybalépés előtt (Momentum), “a magyar családokat ellehetetlenítő rezsiemelés” megszüntetését (DK), a súlyos élelmiszerválság leküzdését ( Párbeszéd ), “fenntartható rezsicsökkentést”, a…

Tovább olvasom

1,4 milliárd forintra ugorhat jövőre a parlament rezsije

Az energiaárak növekedése miatt 1,396410 milliárd forintra növekedhet a parlament rezsije a Blikk számítása szerint. „Az energia piaci árának növekedését követve, az elektromos áramra és a gázra fordított kiadásaink alapjául szolgáló díjak megközelítőleg ötszörösükre emelkednek” – válaszolta a lap kérdésére az Országház sajtóirodája. Az Országgyűlés Hivatalának 45 milliárd forint az éves kerete, amiben nincs benne az Országgyűlési Őrség fenntartása, mert arra külön 25 milliárd forint áll rendelkezésre. A rezsicsökkentési intézkedések viszont eddig sem érintették a 18 ezer négyzetméter alapterületű parlament működtetését. „A gázfelhasználásunk átlagos kiadása 2021 nyarán 1 064 000 Ft/hó, (idei…

Tovább olvasom

Mentővel vitték kórházba Hoppál Pétert a Parlamentből

A politikus bejegyzése alapján vakbélműtét miatt volt szükség a mentőkre. A frissen kinevezett kulturáért felelős államtitkár Facebookra posztolt fotót egy mentőből, a kép mellé írt szövegből pedig az derül ki, hogy a Parlament épületéből vitték kórházba. „Parlament – mentő – kórház – vakbél műtét”– írta Hoppál Péter, aki az emojikat sem felejtette le. Bejegyzéséből az derül ki, hogy feltehetően már túl van a műtéten, legalábbis úgy fogalmazott: „Istennek és az orvosoknak hála, lábadozom”. via 444.hu; Fotó: Hoppál Péter Facebook

Tovább olvasom

Kövér László csökkenti a DK-s képviselők tiszteletdíját

Kálmán Olga kapott erről levelet: az indok az, hogy túl kevés szavazáson vettek részt. Levélben tájékoztatta Kövér László házelnök Kálmán Olga DK-s képviselőt arról, hogy csökkenti a tiszteletdíját, miután túl sok parlamenti szavazáson nem vett részt – számolt be róla a HVG.hu. A levelet Kálmán Olga hozta nyilvánosságra a Facebook-oldalán. Azt írta, DK-s képviselőtársai is ilyen levelet kaptak. Kálmán azt írta, az alakuló ülésről és azokról a szavazásokról van szó, amelyekről politikai véleménynyilvánítás keretében vonultak ki. “Ők azt szerették volna, hogy ott üljünk, bólogassunk, szavazzunk és tegyünk úgy, mintha ez is…

Tovább olvasom

Maratoni ülést tart az Országgyűlés, a költségvetés lesz a fő téma

Ötnapos ülést tart az Országgyűlés, ahol szerdán elkezdődik a 2023-as költségvetés általános vitája. A közzétett napirendi javaslat szerint hétfőn 13 órakor a megszokott rendben, a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülés. A határozathozatalok között a képviselők döntenek arról, hogy a jövő évi büdzsét 30 órás időkeretben vitassák meg. Benyújtástól függően a parlament létrehozhatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét jelölő eseti bizottságot. Domokos László ÁSZ-elnök 12 éves mandátuma július 5-én jár le. A határozathozatalokat követően három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el a Házban. Az ülésnap a napirend…

Tovább olvasom

Megszavazta Orbán fizetésemelését a Parlament

Így most már a megtakarítással egyáltalán nem rendelkező (mármint saját bevallása szerint) kormányfő Kövér László házelnökkel megegyező juttatásban részesül. A nemrég benyújtott, „Egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról” című salátatörvényben, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jegyez, így fogalmaznak: “25/A. § A miniszterelnök havi illetményének összege megegyezik az Országgyűlés elnöke – az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény szerinti – tiszteletdíjának összegével”. Az Országgyűlés keddi ülésén a kormánypárti többség elfogadta a törvényjavaslatot, így a jelenlegi 1,5 millióról Kövér László házelnöki fizetésével egy szintre, havi…

Tovább olvasom

A parlamentben tartott beszédet az ukrán nemzetiségi szószóló

„Bajban ismerszik meg a barát” – indította a közmondással beszédét Grexa Liliána a magyar Parlamentben. Az ukrán nemzetiségi szószóló kedden délután napirend előtt kapott lehetőséget egy ötperces felszólalásra. Beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki az ukrajnai háború elől menekülőknek segítséget nyújtott: az ukrán kötődés nélkül is segítő önkénteseknek, a segélyszervezeteknek és a kormánynak is. Külön kiemelte a humanitárius segélycsomagokat, amelyet Magyarország Ukrajnának küldött és bízik benne, hogy az ukrán győzelem után az ország újjáépítésében is számíthatnak a magyar kormány segítségére. Többek között megemlítette a korábban Roger Federert is legyőző Szerhij Sztahovszkij…

Tovább olvasom