Nem, egészen biztos, hogy alávaló rágalom és semmi köze az időzítésnek a 2022-es választásokhoz. Bár még így is az állomány elég tekintélyes százaléka kimarad a jutalmazásból, ugyanis egy elég érdekes feltételhez kötötték a jutalom kifizetését. Egy összegben hathavi fizetésüket kaphatják meg a rendvédelmi dolgozók 2022 februárjában, amely mintegy 178 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek – írja a Napi.hu. A portál a Belügyi Érdekegyeztető Tanács és a Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács üléseinek jegyzőkönyve alapján kiemeli: a még 2019-ben beígért, 6 havi illetménynek megfelelő „fegyverpénzt” akkor kaphatják meg, várhatóan februárban a rendőrök, ha a…
Tovább olvasomCímke: rendőrség
Többször lesújtott a késsel a fiatalkorú lány, mire le tudták fogni
Egy tiszaderzsi intézmény folyosóján 2021. július 13-án délelőtt egy fiatalkorú lány több késszúrással megsebesített egy ott tartózkodó nőt. A sértett kiabálására a helyszínre sietett több, az intézményben és annak környezetében tartózkodó ember, és lefogták a támadót, akit a rendőrök kiérkezéséig visszatartottak. A fiatalt előállították a Tiszafüredi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a gyanúsított őrizetbe vételéről határoztak és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság emberölés kísérlet bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.
Tovább olvasomNáci jelkép használata miatt emeltek vádat két szolnoki férfi ellen
Önkényuralmi jelkép használata miatt vádat emelt a Szolnoki Járási Ügyészség egy 23 éves és egy 19 éves férfi ellen – tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t. A vádirat szerint a szélsőséges eszméket valló vádlottak április 18-án délután Szolnokon a Tiszavirág híd korlátjához rögzítettek egy általuk készített, 200-szor 180 centiméteres molinót azzal a céllal, hogy megemlékezzenek Adolf Hitler születésnapjáról. A molinón a “Számomra nincs más út: Győzelem vagy halál!” felirat, valamint egy horogkereszt részlete volt látható. A molinót néhány órán belül egy ismeretlen eltávolította a hídról. A két férfi két…
Tovább olvasomRajtaütöttek egy felfegyverzett szolnoki bandára | videó
Összehangolt akcióban csaptak le a rendőrök és a kommandósok egy fegyveres bűnbandára Szolnokon. A szolnoki zsaruk még tavasszal kaptak bejelentést egy ismeretlen személytől arról, hogy egy rákóczifalvi lakos engedély nélkül tartott fegyverekkel rendelkezik és orvvadászik. A rendőrök részletes és széleskörű adatgyűjtést végeztek, melynek során megállapítást nyert a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint a feltételezett elkövetők köre. A Szolnoki Rendőrkapitányság a Tisza MEKTO és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével elfogta és előállította a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket.
Tovább olvasomFényűző életet éltek a lányokat futtató szolnoki emberkereskedők
A rendőrség büntetőeljárást folytat Sz. Attila és élettársa, L. Ramóna ellen, mert gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a szolnoki lakosok több éven keresztül magyar nőket külföldön prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, bántalmaztak, keresetüket pedig elvették tőlük – közölte a police.hu. Azt írták, hogy Sz. Attila szinte minden esetben álnéven ismerkedett meg későbbi áldozataival, akikkel rövid ismertséget követően érzelmi kapcsolatot létesített. Volt olyan eset, amikor egyiküket meg is erőszakolta. Később a nőket erőszakkal vagy megtévesztéssel prostitúcióra kényszerítette. A nőknek Németországba vagy Svájcba kellett utazniuk, ahol egy magyar nő fogadta őket, aki szintén kényszer hatására, betanította őket. A…
Tovább olvasomA zebránál álldogált egy férfi, vadkenderrel a kezében, a rendőröket is megkínálta
Utána simán elmondta a zsaruknak, hogy a kezében levő mennyiséget szerette volna eladni, a megmaradt részt pedig saját maga elfogyasztani. Az eset Vácott történt. Vadkenderrel a kezében álldogált egy férfi egy gyalogos-átkelőhelyen. A rendőrök is kiszúrták, majd igazoltatták, és elszámoltatták – olvasható a rendőrség honlapján. A police.hu cikke kifejti, hogy a váci rendőrök autójukkal járőröztek, amikor 2021. június 11-én késő este egy váci gyalogos-átkelőhelyen egy szatyorral a kezében ácsorgó emberre lettek figyelmesek. A rendőrök megálltak, és igazoltatták a huszonegy éves férfit, aki irigynek csöppet sem mondható, mivel a kezében lévő, első látásra gyanús,…
Tovább olvasom