A Szoljon információi szerint karácsony második napján nagy riadalmat keltett egy mentőhelikopter zúgása. A beszámoló szerint egy gyermekért érkezett a mentőegység, de az eset kapcsán a pontos részletekre nem derült fény. Azt viszont Csép Vivien Dorka, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa megerősítette, hogy az adott napon a helyszínről egy súlyos sérültet valóban légi úton szállítottak kórházba, az eset körülményeiről azonban nincsenek további információk.
Tovább olvasomCímke: szandaszőlős
Környezetünk egyre nagyobb bajban van – Zöld Estek Szolnokon
Környezetünk egyre nagyobb bajban van. Fontos, hogy mi is tegyünk a környezeti változások erősödő hatásai ellen. Számos olyan tevékenység létezik, melyeket a kisvárosban, kertes házban lakók sikeresen alkalmazhatnak, szól az Alba Natura Civil Alapítvány felhívása. Szolnoki Zöld Estek címmel egy olyan előadássorozat veszi kezdetét, ahol a környezetért tenni akarók megismerhetik azokat a módszereket, amelyek alkalmazásával egyénként is tehetnek a klímaváltozás hatásai ellen, segíthetik a környezet megóvását és jobbá tételét. A tervek szerint egy-egy előadáson olyan hasznos módszereket ismerhetnek majd meg az érdeklődők, melyekből az is kiderül, hogyan lehet az esővizet…
Tovább olvasomJól halad a szandaszőlősi orvosi rendelő felújítása
Ahogyan arról augusztusban a Szol24 is beszámolt, megkezdődött a Munkácsy úti orvosi rendelő felújítása. A szandaszőlősi helyszínen két házi gyermekorvosi praxis, három védőnői körzet és két felnőtt háziorvosi körzet működik, melyek a munkálatok idejére a Gátőr utcai, illetve a Móra úti helyszínekre lettek áthelyezve. A beruházásról szerdán tartott sajtótájékoztatót a Szalay Ferenc polgármester és Szanyi István, a terület önkormányzati képviselője. Szandaszőlős egyik legjelentősebb beruházása a rendelő helyreállítása. A munkaterületet még júliusban adták át, a kivitelezésre egy év áll rendelkezésre. Az önkormányzat mintegy 380 millió forintot fordít erre a fejlesztésre – mondta Szalay…
Tovább olvasomBántalmaztak és megaláztak egy fiút Szandaszőlősön
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy 20 éves kőteleki férfit, aki bántalmazott, és megzsarolt egy fiatal szolnoki fiút. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és társai 2022. szeptember 5-én délután Szolnok belterületén, a Lengyel Antal téren kérdőre vonták a sértettet, annak korábbi barátnőjével való nézeteltérése miatt. A vita odáig fajult, hogy a gyanúsított több alkalommal megütötte a megrémült fiút, közben folyamatosan fenyegette. Utasította, hogy vegyen neki cigarettát, és fizesse ki üzemanyag költségét. A fenyegetésnek nyomatékot adva, a gyanúsított ököllel arcon ütötte, ezt követően arra utasította, hogy térdeljen le a…
Tovább olvasomÚj gázkutakat fúrnak Szolnokon
Miután eredményesek voltak a kutatófúrások, megkezdődhetett a gázkitermelés Szolnok két városrészében, Szandaszőlős, illetve Alcsisziget térségében. A fejleményekről a szolnoki kötődésű Volter György, a fővárosi székhelyű O&GD Central Kft. hatósági és társadalmi kapcsolatok vezetője tájékoztatta a szoljon.hu hírportált, aki elöljáróban az előzményekről is szót ejtett. Évekkel ezelőtt Szandaszőlősnél, a Holt-Tisza közelében építette meg társaságunk azt a gyűjtőállomást, ahová azóta három közeli kútból (Szandaszőlős–Kelet–1; Szandaszőlős–Kelet–2; Szandaszőlős–Nyugat–1) érkezik be a kitermelt földgáz. E gyűjtőállomásról mintegy negyvenkét kilométer hosszú vezetéken keresztül jutnak el a gázmolekulák a mezőtúri telephelyű Endrődi Gázelőkészítő és Stabilizáló Üzem (EGSÜ)…
Tovább olvasomRosszul lett a sofőr, háznak csapódott Szandaszőlősön
A rendelkezésre álló adatok szerint egy szolnoki lakos közlekedett személygépkocsival 2022. augusztus 29-én 16 óra 50 perckor, Szolnok belterületén a Karinthy Frigyes úton. A gépkocsit vezető férfi rosszul lett, majd elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és a vízelvezető árokba csapódott, onnan tovább haladva egy ingatlan külső kerítését átszakítva a ház homlokzatának ütközött és állt meg. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a járműben tartózkodó 2 személy könnyű, 1 pedig súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Tovább olvasomA ház falának csattant a sofőr Szolnokon
A jármű ráadásul az információk szerint egy gázcsonkot is megsértett. Ház falának ütközött egy személyautó Szolnok-Szandaszőlősön, a Karinthy Frigyes úton. Műszaki mentés céljából a szolnoki hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani. A mentők is a helyszínen vannak. Helyszín: Szolnok, Karinthy Frigyes út (Katasztrófavédelem) (A borítókép illusztráció)
Tovább olvasomMegkezdődött a szandaszőlősi orvosi rendelő felújítása – közel 400 millió forintból
A Munkácsy úti orvosi rendelő az 1980-as években épült, azóta jelentősebb felújítás nem történt, így indokolt az épület egészének helyreállítása. A helyszínen két házi gyermekorvosi praxis, három védőnői körzet és két felnőtt háziorvosi körzet működik. A munkálatokat nemrégen kezdték el, a kivitelezés -a tervek szerint- tizenkét hónap alatt készül el. A fejlesztés célja a jó minőségű közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, az egészségügyi alapellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók eredményességének és hatékonyságának növelése, az infrastrukturális feltételek korszerűsítése. A beruházás révén a megújult épületben vérvételi pontot is kialakítanak. A munkálatok során a homlokzati…
Tovább olvasomKiszuperált autók Szolnok utcáin
Országszerte, így Szolnokon is gyakran látni olyan autókat, amiket már körbenőtt a gyom, ujjnyi vastag kosz áll a szélvédőn és –a legárulkodóbb jel- laposak a kerekei. Ezek a vasak már nem mennek sehova és a tulajdonos sem jön értük. A legbosszantóbb esetekben ezek a lomok a még aktív kocsik elöl foglalják el a parkolóhelyet, vagy egy zöld terület összképét rombolják. Csak találgatni lehet, hogy miért hagyják magukra az egykor büszke tulajdonosok ezeket a járműveket. A magas alkatrész árak és javítási költségek épp úgy közrejátszhatnak, mint a lejárt műszaki engedély. Sokaknak…
Tovább olvasomSzandaszőlős hivatalosan is az ország legszárazabb területe
1901 óta a legszárazabb 7 hónapon vagyunk túl: az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik – közölte a drámai adatokat az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A vízügyes szakemberek több mint 80 állomáson folyamatosan mérik a lehullott csapadék mennyiséget, így naprakész adatok állnak rendelkezésükre. A negatív rekord Szolnok déli településrészéhez, Szandaszőlőshöz fűződik: itt mindösszesen 98 mm csapadék hullott az elmúlt hét hónapban, ami a legalacsonyabb érték az egész országban. A 2022 júliusában lehullott csapadék mennyisége a KÖTIVIZIG kiemelt mérőállomásain (milliméter): Kisköre …
Tovább olvasom