Jász-Nagykun-Szolnok megye nagy részét is a gyors elsivatagosodás veszélye fenyegeti – videó

Mindig voltak hazánk történelmében aszályosabb időszakok, de nem a véletlen műve, hogy mostanában ilyen gyakran és ilyen súlyosan fordul ez elő. Az idei vízhiány különösen nyomasztóan csapódik le. Lassan 1 millió hektárhoz közelít az aszálykárral érintett termőterületek nagysága Magyarországon, Nagy István agrárminiszter július végén már arról beszélt, hogy soha ilyen mértékű nem volt a bevételkiesés. „Borzasztó” – mondta a miniszter. A kárbecslések már 800 milliárd forint környékén járnak, ez elképesztően sok pénz, hogy mennyire sok, az abból is látszik, hogy tavasszal ennyit remélt beszedni a kormány az új különadókból. Magyarországon most először fordul elő, hogy…

Tovább olvasom

Vízhiány elleni védekezési készültség – Szolnok ivóvízellátása biztosított

Szolnoknál -a környező településekkel együtt- közel 100 ezer ember ivóvizét biztosítják a folyóból. Ahogy erről már többször is írtunk, az Alföldön a legkritikusabb a helyzet, a Körösök vízgyűjtőjénél alig van víz. A vízügyesek összehangolt akciót indítottak, szerdán elrendelték a vízhiány elleni védekezési készültséget. A 12 vízügyi igazgatóságból már 10 igazgatóság területén rendeltek el készültséget, és megkezdte a működését az Országos Műszaki Irányító Törzs is, melyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója irányít. Az igazgatóságok területén vízhiány kezelő körzetek vannak, ezek közül 18-ban már harmadfokú készültséget rendeltek el, ez a legmagasabb készültségi fokozat.…

Tovább olvasom

Keresztes: “Ki kell szabadítani a vízgazdálkodást az agrár- és ipari lobbi szorításából”

Keresztes László Lóránt parlamenti képviselő és a Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke nyílt levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz, melyben arra figyelmezteti, hogy azonnali lépéseket kell eszközölni Magyarország vízhiányának megfékezésében. Elmondása szerint Magyarországon eddig egyetlen kormány sem volt képes felkészülni az éghajlatváltozás hatásaira, holott ezek tudományosan alátámasztott metódusai évek óta ismertek. Bírálta továbbá az ipar- és agrárlobbikat, véleménye szerint ki kell venni a kezükből az irányítást. A teljes levelet alább közöljük változatlan formában: ORBÁN Viktor a beszédében egy szót sem szólt a vízhiányról, az egyre forróbb és hosszabb aszályos időszakokról, az…

Tovább olvasom

Vödörrel öntözték a fákat Szolnokon

Amíg a folyóban víz van, és vödrök is akadnak, a szárazság közösségformáló erő is lehet. Tegnap számoltunk be róla, hogy megyénkben is súlyos gondokat okoz a szárazság. A szolnoki ZöldErő célja a természetes környezet fenntartása és megóvása. Madár- és denevérodúk kihelyezése, a fecskék támogatása, komposztálás és faültetés tartozik főbb tevékenységi körükbe, de ezúttal a közterületeink fáit vették gondozásba. Fogj egy vödröt, és tarts velünk! – így hangzott a Szolnoki ZöldErő közelmúltban közzétett felhívása, melynek célja a szárazságban szomjazó fák és cserjék öntözése volt. Sokan csatlakoztak a városi természetvédő szervezethez, és kézről…

Tovább olvasom

Már mindenhol folyik víz a csapból, de a hőség miatt továbbra is korlátozások vannak érvényben

A felelőtlen vízpazarlást és -használatot továbbra is kerülni kell. A Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. vasárnapi tájékoztatása szerint teljes szolgáltatási területükön, minden háztartásban folyik a víz a csapokból, de a folytatódó hőség miatt továbbra is érvényben maradnak a több mint tíz Pest megyei települést érintő vízkorlátozási intézkedések. A vízszolgáltató a honlapján kiemelte: mivel folytatódik a hőség, a korábban meghirdetett vízkorlátozási intézkedések érvényben maradnak. Továbbra is kérik a felhasználókat a felelős ivóvízhasználatra, segítve ezzel a szolgáltatás fenntartását – írták. A hőségben megnövekedett vízfogyasztás további emelkedése, illetve műszaki meghibásodás esetén már…

Tovább olvasom

Megint a vízhiány: egy másik kerületbe mehetnek át zuhanyozni a lakók ingyen

Solymáron már nem kell korlátozni a vízfogyasztást, ugyanis hiába nyitják meg a csapot, abból semmiféle víz nem jön. A II. kerület segített a lakók segítségére. Solymár egyes részein vízhiány alakult ki, ezért a budapesti II. kerületi önkormányzat ingyenes tusolási lehetőséget ajánlott fel a solymári lakosoknak a Gyarmati Dezső Uszodában. Erről a kerület polgármestere, Őrsi Gergely posztolt Facebook-oldalán. A solymáriak lakcímkártyájuk felmutatásával vehetik igénybe a lehetőséget, hétköznaponként reggel 6 és 8 óra között, illetve 16 órától 20 óráig, valamint hétvégén 8-tól 20 óráig. Kedvezményes belépőt is válthatnak, ha az uszoda más szolgáltatásait…

Tovább olvasom

Döbbenetes szárazság: kötél nélkül kell leereszkedniük a kútba – videó

Az érintett indiai falu lakosai állítólag bojkottálni tervezik az idei helyhatósági választást, hogy így tiltakozzanak a helyzet miatt. Súlyos szárazság pusztít India-szerte, és hogy a vízhiány milyen helyzeteket idéz elő, azt egy nagyon sokak által megosztott videó mutatja az ország középső részén fekvő Madhja Prades államból. A videón azt látni, hogy egy nő kötél nélkül mászik le egy szinte teljesen kiszáradt kút falán lévő létrafokokon, hogy valamennyi vizet szerezzen – írja a 444.hu. A Ghusiya nevű falu környékén annyira kiszáradtak a tavak és a kutak, hogy ehhez hasonló eszközökhöz kell fordulniuk…

Tovább olvasom