Idén ősszel és 2026 tavaszán újabb állomásfelújítások kezdődnek Szabolcs-Szatmár-Beregben. A MÁV-csoport országos programjának részeként több kisebb nagyobb vasúti csomópont kap új arculatot. Hűtéssel és fűtéssel rendelkező utasvárók, kerékpártárolók, parkolók, akadálymentesített mosdók és megújult homlokzatok várják majd az utazókat. A fejlesztések összértéke közel 15 milliárd forint, amelyet a társaság saját forrásból és a Magyar Falu Program támogatásával finanszíroz.
Tovább olvasomCímke: szerelvények
Összecsattant két metrószerelvény Kőbányánál – képek
A baleset éjszaka történt a napi forgalom során nem használt vágányokon, de az anyagi kár így is jelentős és még eltart egy ideig a műszaki mentés is. Mint arról már értesülhettünk, két metrószerelvény ütközött össze Kőbánya-Kispesten, az utasoktól elzárt területen, a kihúzónál. Senki nem sérült meg szerencsére, de a most érkezett fotókon látszik, hogy jelentős anyagi kár keletkezett. A baleset miatt egy harmadik szerelvény is beragadt az érintett helyszínen. A BKV reggel azt közölte, hogy a metróközlekedést a baleset nem akadályozza. Azt még nem tudni, hogy történhetett meg a baleset, ezt…
Tovább olvasom