Tanítani akarunk – itt a noÁr Mozgalom tanárokat támogató új száma

A szerdán kezdődő tanársztrájk előtt jelent meg az új klip, amelynek célja, hogy minél több erőt adjanak a pedagógustársadalomnak ahhoz, hogy megbecsülést és tiszteletet vívjanak ki maguknak. Mint a klip leírásában olvasható: a noÁr Mozgalomnak – amelynek alapítója, Molnár Áron korábban Miskolcon is járt – négy évvel ezelőtt lett önálló ügye az oktatás. A “Tanítani akarunk” című számuk és klipük célja, hogy minél több erőt adjanak a pedagógustársadalomnak ahhoz, hogy megbecsülést és tiszteletet vívjanak ki maguknak. “Az oktatás nem jobb vagy bal oldal kérdése. Az oktatás jövője, az ország jövőjének tartópillére. Rajtunk…

Tovább olvasom

Listázzák és írásban is fenyegetik “fentről” a sztrájkban részt venni kívánó tanárokat

Számos bizonyíték van már arról, hogy a tiltakozni készülő pedagógusokat írásban fenyegetik fentebbről, a szálak minimum a helyettes államtitkárig vezetnek. Interjút adott a Telexnek a március 16-i pedagógussztrájkkal kapcsolatban Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke és Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányának tagja. Az előkészületekről Gosztonyi és Nagy elmondta: legalább akkora részvételre számítanak a következő sztrájkon, mint január 31-én, de nem lehet megjósolni a létszámot, mert jogsértő eszközökkel próbálják akadályozni a részvételt. Mint ismert,  a mostani sztrájk abban különbözik a januáritól, hogy határozatlan idejű lesz. Gosztonyi és Nagy…

Tovább olvasom

Semmiben nem sikerült megegyezni a pedagógus-szakszervezeteknek és a minisztériumnak – videó

Bár az EMMI ennek ellenére azt kéri, maradjon el a sztrájk, hiszen a március túl rövid ahhoz, hogy jól megszervezzék a munkabeszüntetést. Na, hol marad a járványügyi helyzettel való indoklás? Sztrájkbizottsági egyeztetésre hívta ma az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pedagógusok Szakszervezetét és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, ám a feleknek nem sikerült megegyezniük sem a bérekről, sem a munkaterhek csökkentéséről. „Semmi, de semmi nem változott, csak az az igény, hogy maradjon el a sztrájk, mert a március túl rövid, és nincs idő ennek a megvalósítására. Ami nevetséges, mert 2018 óta ezekről…

Tovább olvasom

Az ombudsman szerint a világon semmi gond azzal, hogy nem sztrájkolhatnak a tanárok

Végül is csak egy alapjogtól fosztotta meg őket Orbán Viktor egyetlen rendelettel, de az ombudsman ebben nem lát kivetnivalót. Ő is előjött a járványveszéllyel, ez már jolly joker, mindenre ráhúzható. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azzal az írásbeli kérdéssel fordult az ombudsmanhoz, hogy szerinte alkotmányos-e a pedagógussztrájk ellehetetlenítése. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa lényegében azt válaszolta, hogy rendben van ez így. Mint írta: „A sztrájk alapjogát érintően az állam feladata kettős: egyrészt védenie kell a sztrájkban részt vevők jogait, hiszen a sztrájkhoz való jog – a sztrájktörvényben meghatározott korlátok között…

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megyében is egyre több iskola pedagógusai csatlakoznak a tiltakozáshoz

Szolnoki, illetve rákóczifalvai érintettség, a dolgozók nem fogadják el, hogy a kormány ennyire semmibe veszi a törvényeket – a járványhelyzetre hivatkozva – és a sztrájkjogot is elvették a pedagógusoktól. Íme a részletek. Egy szolnoki Facebook-bejegyzésből tudhattuk meg a részleteket. Szerzője V. I.. “Ma 3 gimnázium és 2 általános iskola közösen állt ki a jogaiért Szolnokon és Rákóczifalván. A Szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, a Varga Katalin Gimnázium , a Verseghy Ferenc Gimnázium, valamint a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar – Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a…

Tovább olvasom

Sztrájkbizottságok alakulnak a Molnál

Közös közleményt adott ki a Molhoz tartozó három nagy szakszervezet, az Olajipari, a Mol Vegyész és a Mol Bányász Szakszervezet, amelyben közlik, hogy sztrájkbizottságokat állítanak fel – olvasható a közleményükben. A szakszervezetek a Mol vezetésének azon döntése ellen tiltakoznak, amely a nekik járó juttatási csomagról egyoldalúan, a munkavállalók megkérdezése nélkül döntött. A bizottságuk felállításáról a szervezetek tájékoztatták a munkaadójukat is, akinek jelezték, hogy első lépésükként egy demonstrációt fognak szervezni. Kijelentették, mindezt a munkavállalók támogatásával és elvárásaként teszik. Korábban a Molhoz tartozó tiszaújvárosi kombináttól is érkeztek hírek sztrájkfenyegetésről. Ott a Mol Petrolkémia az…

Tovább olvasom

Alkotmányellenes a tanárok szerint a sztrájk alatti kötelező gyermekfelügyelet

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a kormány péntek este kihirdetett rendelete – közölték a szakszervezetek az MTI-vel. Mint azt mi is megírtuk, a kormányrendelet azt mondja ki, hogy a gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, a tanulók nem maradhatnak oktatás-nevelés nélkül – tájékoztatott korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága. A szakszervezetek nem fogadják el, hogy a kormány a felhatalmazási törvényre hivatkozva alapjogot korlátoz – szögezték le a szombaton kiadott közleményükben a szakszervezetek. A PDSZ és a PSZ szerint a…

Tovább olvasom

Diktátum: a kormány nem tárgyal a pedagógusokkal, inkább rendeletet hozott, milyen lehet a sztrájk

A rendeletet olvasva máris kijelenthető, Orbánék a maradék mozgásteret is elvették a pedagógusoktól, innentől törvényes sztrájk csak úgy és olyan formában tartható, amit a világon senki nem vesz majd észre. Akkor meg minek? Pontosan ez volt a cél, újabb gerinctelen húzás a kormányzattól. Úgy látszik, a kormány kezdi komolyan venni a március 16-ától határozatlan időre tervezett munkabeszüntetést. Tárgyalni ugyan továbbra sem hajlandó, ehelyett rendeletben szabta meg a veszélyhelyzeti rendkívüli jogalkotás keretében, hogyan kell megoldani a gyerekfelügyeletet és milyen órákat kell megtartani. A péntek este megjelent jogszabály szerint minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel…

Tovább olvasom

A Kúriára viszik a pedagógus-szakszervezetek a sztrájk ügyét

„A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzésében a kormány fellebbezésének minden pontját elutasította – egyetlen kivétellel. Az ügy a Kúrián folytatódik tovább” – írta a HVG-nek küldött közleményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), illetve a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) arra reagálva, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogszerűtlennek mondta ki január 31-i figyelmeztető sztrájkjukat. A szakszervezetek közleményükben azt írják, hogy a jelenleg hatályos sztrájktörvény alapján ahhoz, „hogy a sztrájk megkezdhető legyen, olyan területen, ahol lakosságot érintő alapvető szolgáltatást végeznek, meg kell állapodni a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásokról. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni,…

Tovább olvasom

A Fővárosi Ítélőtábla szerint mégis jogellenes volt a pedagógussztrájk

A Fővárosi Ítélőtábla február 10-i ítélete szerint mégis jogellenes volt a január 31-i pedagógussztrájk – közölte az ítélőtábla csütörtöki közleményében. Az Ítélőtábla február 10-i ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését, ahol megállapították, hogy jogos volt a pedagógusok sztrájkja. A pedagógusok és az Emmi a még elégséges szolgáltatások köréről sem tudtak megegyezni egymással, így a tanárok kérelmet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez, hogy ők állapítsák meg ezeket. Az Emmi pedig ellenkérelmet nyújtott be, álláspontjuk szerint a sztrájk jogellenes, ezt az állítást pedig a járványügyi helyzetre alapozták – írta a közleményben az Ítélőtábla.…

Tovább olvasom