A kormányzati állásponttal azonosult orvos ügyben a tószegi polgármester és általában nem szolidáris velük

Dr. Gyuricza Miklós tószegi polgármester idézőjelbe tett hős orvosokról és a maga korábbi személyes tapasztalatairól írt posztot közösségi oldalán. Véleménye nem éppen hízelgő a mai orvos társadalomra nézve. Így kezdte az egészségügyi szakjogász végzettséggel is rendelkező vezető: “Aki ismer, az tudja, hogy nem szokásom “politikai áthallású témákba beleállni”. Az elmúlt két napban azonban a sajtó és a közösségi média is a “hős orvosoktól” hangos, akiket felszólított a Magyar Orvosi Kamara, hogy ne írják alá az új ügyeleti szerződésüket, sőt, helyezzék letétbe a feladatellátási szerződésük felmondását arra az esetre, ha mégis…

Tovább olvasom

Az iskolai agresszió is szóba került

A diákok egymásra épített előadássorozat keretében kaptak hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokat a rendőröktől. A Szolnoki Rendőrkapitányság bűn- és balesetmegelőzési munkatársai február 6-án a Tószegi Általános Iskolában, valamint annak tiszavárkonyi Endre Király Tagintézményében tartottak a diákoknak megelőzési foglalkozásokat. Figyelemmel arra, hogy most volt a biztonságos internet napja, szóba került, hogyan tudnak biztonságban maradni az online térben, továbbá az iskolai agresszió különböző fajtáiról, azok következményeiről, valamint a szabályos kerékpáros és rolleres közlekedésről is hallgathattak előadást. Fotók: police.hu

Tovább olvasom

A megye legdrágább ingatlana egy szolnoki belvárosi ház

Potom 471 millió forintért bárki megveheti a megye legdrágább ingatlanát, legalábbis az ingatlan.com kínálata alapján. Ha valaki leteszi a 471 milliót, mindjárt kap érte Szolnokon a Sütő utcában egy 11 lakásos társasházat, melyhez 3 üzlethelyiség, valamint 15 zárt udvari gépkocsibeálló tartozik, illetve egy különálló ingatlan. Az ajánlat szerint az épület kiváló lehet apartmanok kialakítására. Jelenleg házban lévő lakások és üzlethelyiségek tartós bérletbe vannak adva. Az ingatlanokhoz 15 zárt udvari gépkocsi beálló is tartozik, ezek összesen 45 millió forintot érnek. A ingatlan.com sorában a második legdrágább épület Jászfényszarun található. Ára 400 millió forint.…

Tovább olvasom

Kilenc évre ítélték az élettársát hasba szúró tiszavárkonyi nőt

Jogerősen kilenc év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a nőt, aki tavaly tavasszal több késszúrással megölte élettársát a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszavárkonyban – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.A táblabíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 44 éves, büntetlen előéletű vádlottat, aki nem bocsátható feltételes szabadságra. Az anyagi gondokkal küzdő pár albérletből albérletbe költözött, mert nem tudták fizetni a bérleti díjat. Végül egy ismerősük fogadta be őket. A pénzhiány és a férfi féltékenysége miatt gyakran veszekedtek és a kilátástalannak érzett helyzetükből mindketten az italba menekültek. Napi rendszerességgel fogyasztottak alkoholt, részegen…

Tovább olvasom

Bár a Fidesz nagyon nyomta, csak harmadik lett a kormánypárti jelölt Tiszavárkonyban

Az időközi választáson két független jelölt is jelentősen több szavazatot gyűjtött be, mint a fideszesek által tolt hölgy. Érdekes, hogy itt mennyire nem lett sikeres a propaganda. Hegedüs István (független) nyerte a polgármester-választást Tiszavárkonyban, ahol a képviselő-testület hat tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson. A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a függetlenként induló Hegedüs István 266, Kuklics Erika pedig 231 szavazatot kapott, Bognárné Szabó Melindára, a Fidesz-KDNP jelöltjére 162-en szavaztak. A képviselőket tizenhét jelölt közül – tizenhárman függetlenként, négyen a Fidesz-KDP jelöltjeként indultak – választották ki…

Tovább olvasom

Halálra késelte élettársát egy nő Tiszavárkonyban

A Szolnoki Törvényszék emberölés bűntette miatt 9 év börtönre ítélte és 9 évre eltiltotta a közügyektől azt a büntetlen előéletű 44 éves nőt, aki 2021. március 6-án több késszúrással megölte élettársát Tiszavárkonyban. Az ítélet nem jogerős. Az ítélet szerint a pár anyagi gondokkal küzdött. Albérletből-albérletbe költöztek, mert nem tudták fizetni a bérleti díjat. Végül egy ismerősük fogadta be őket. A pénzhiány és a férfi féltékenysége miatt gyakran veszekedtek. Kilátástalannak érzett helyzetükből mindketten az italba menekültek. Napi rendszerességgel leittasodtak, részegen erőszakossá váltak, agresszíven viselkedtek, és volt, hogy kezet is emeltek egymásra.…

Tovább olvasom

Baleset történt Jász-Nagykun-Szolnok megyében, egy gázvezeték is megsérült

Több ingatlanból is biztonsági okokból ki kellett telepíteni a lakókat, miután egy közlekedési baleset következményeként megsérült egy gázvezeték is Tiszavárkonyban. Egy személyautó szenvedett balesetet Tiszavárkonyban, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Árpád út kereszteződésében. Egy gázvezeték is megrongálódott, ezért a szolnoki hivatásos tűzoltók hét ingatlanból biztonságos helyre kísérték a lakókat. Az egységek áramtalanították a járművet. A műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. A gázszolgáltató kiérkezéséig a tűzoltók a helyszínt biztosítják. Helyszín: Tiszavárkony, Bajcsy-Zsilinszky út (Katasztrófavédelem)

Tovább olvasom