Tószegen eldöntötték, hogy hány fok lesz az óvodában és bölcsődében

Az energiaválság folyamatos témát szolgáltat a politikának és a sajtónak egyaránt. A nevelési-oktatási intézmények fűtésére vonatkozó előírásokat azonban sokan félreértelmezik. Azokban ugyanis az szerepel, hogy nem legfeljebb, hanem legalább 18-20 foknak kell lennie, írja tegnapi bejegyzésében Gyuricza Miklós Tószeg polgármestere. A politikus beszámolt róla, hogy a napokban egyeztetett az intézményvezetővel valamint a képviselő-testület tagjaival és abban egyeztek meg, hogy amíg az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézményekre nézve kötelezően betartandó, a mostani előírásnál szigorúbb szabály nem lép életbe, addig a Tószegi Óvodában 22, a bölcsődében pedig 22-23 fokos átlaghőmérsékletet biztosítanak. Az intézmény…

Tovább olvasom

Már tudjuk, hány fokra fűtik fel a Jász-Nagykun-Szolnok megyei óvodát, de a helyzet romolhat

Az utóbbi napokban leginkább a 18 és a 20 fok dominálta a közhangulatot, amit a miniszter mondott ki. Tószegen ezzel szemben 22 fokra tervezik fűteni az óvodát. De sajnos benne van a pakliban a szigorítás. – Az energiaválság folyamatos témát szolgáltat, ám úgy vélem, hogy a nevelési-oktatási intézmények fűtésére vonatkozó előírásokat azonban sokan félreértelmezik. Azokban ugyanis az szerepel, hogy az intézményekben legalább 18-20 foknak kell lennie. Mindezt figyelembe véve egyeztettünk az intézményvezetővel, valamint a képviselő-testület tagjaival ez ügyben – közölte dr. Gyuricza Miklós, akinek szavait a Szoljon idézte. A településvezető kiemelte, hogy…

Tovább olvasom

Megújulnak a tószegi kerékpárutak

Megkezdődött Tószegen a belterületi kerékpárutak felújításának utolsó üteme, számolt be róla Gyuricza Miklós polgármester. A tervek szerint október végéig megújul a Vörösmarty út és a Kinizsi út közötti és a benzinkút és zártkertek közötti szakasz is. A beruházást a Magyar Falu Program 2022 pályázatán elnyert 44 millió forint támogatás és 16 millió forint önkormányzati önerő felhasználásával valósulhat meg.

Tovább olvasom

Másfél percenként gördül le egy újabb kerékpár a tószegi gyártósorról

20 évvel ezelőtt gördült le az első kerékpár az Accell Hunland Kft. tószegi gyárában, ahol eleinte hagyományos közép- és felsőkategóriás kerékpárokat készítettek, mára azonban 98 százalékban elektromos prémium- és felsőkategóriás biciklik gördülnek le a gyártósorról és jutnak el több mint 30 országba. Az üzemben másfél percenként készül el egy újabb kerékpár, várhatóan még idén elérik a 3,5 milliós darabszámot. A kerek évforduló alkalmából megrendezett ünnepségen részt vett Francesca Gamboni, az Accel Group ellátási lánc vezérigazgató-helyettese , aki elmondta, hogy a Covid-19 járvány hatására Európa-szerte megnőtt az igény a kerékpározás és…

Tovább olvasom

A Momentum követeli az augusztus 20-i tűzijáték lemondását Szolnokon

Az elmúlt hetekben több petíció is indult az augusztus 20-i tűzijáték ellen, Budapesten és a vidéki városokban egyaránt. A Hang petícióját közel 170 ezren írták alá, mellyel az idei fővárosi tűzijáték elhalasztását kérik a kormánytól.  Szolnokon elsőként Györfi Mihály az MSZP városi elnöke javasolta Szalay Ferenc polgármesternek, hogy mondjunk le a tűzijátékról, de jelen állás szerint a megyeszékhelyen nem marad el a 6,5 millió forintos látvány. Hétfőn a Momentum Mozgalom szolnoki szervezete jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezd. Álláspontjuk szerint jelen gazdasági helyzetben nem ez a legfontosabb. Ünnepelni jó és fontos,…

Tovább olvasom

Tószegen új bölcsőde épült

Tizennégy férőhelyes bölcsőde épült Tószegen, az intézményt a tervek szerint már hétfőn birtokba vehetik a gyerekek. Gyuricza Miklós polgármester tájékoztatása szerint a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán nyert mintegy 140 millió forintból valósult meg. Hozzátette: az egycsoportos, csaknem 280 négyzetméteres, egyszintes épület teljesen akadálymentes és energetikai szempontból is korszerű. A digitális készségfejlesztés érdekében komplex informatikai hálózatot alakítottak ki; udvar, illetve parkoló is létesült – jegyezte meg. A jelenleg tizennégy férőhelyes bölcsőde még korlátozott számban tud fogadni jelentkezőket (2-3 fő), de a jövőben ez a szám növekedhet.…

Tovább olvasom

Újabb Jász-Nagykun-Szolnok megyei település jelentette be, hogy lemond a tűzijátékról

Tószeg után Törökszentmiklós is úgy döntött, hogy le tud mondani az augusztus 20-i tűzijátékról. Markót Imre, a település polgármestere Facebook oldalán így indokolta a képviselő-testület döntését: Felmerült, hogy jelen helyzetben, amikor közvetlen szomszédságunkban háború dúl, amikor idehaza a mindenkit sújtó gazdasági válság, az elszabadult infláció, a megemelkedett energiaárak a társadalmunk valamennyi tagját terhelik. Ugyanígy az önkormányzatok is nem várt, nem tervezett többletkiadások elé néznek, amiket még nem tudnak, nem tudunk miként fognak és fogunk kigazdálkodni. Amikor a közeli jövőnk az eddig megszokottól eltérően bizonytalanná, tervezhetetlenné vált. Felmerült, hogy egy ilyen…

Tovább olvasom

Tószegen idén nem lesz tűzijáték. És Szolnokon?

Nem lesz tűzijáték a Tószegi Nyárutón elnevezésű rendezvényen, a település falunapján. Az eseményt szeptember 9-11-én rendezik meg, de a képviselő-testület már most arról döntött, hogy idén nem tartják meg hagyományosnak számító tűzijátékot annak keretében. A témával kapcsolatban a településvezető közösségi oldalán arról írt, hogy a tűzijáték, mint jelenség, ma rendkívül megosztja a közvéleményt, mondván, hogy az a „pompa megnyilvánulása”, aminek az előttünk álló nehéz időszakban nincs létjogosultsága.  Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy polgármesterségem ideje alatt, vagyis az elmúlt tizennégy évben, nem volt olyan tűzijáték Tószegen, melynek költsége elérte volna a félmillió forintot. Így…

Tovább olvasom

Lerúgta a Tószeg felirat egyik betűjét egy helyi lakos

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság rongálás és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy tószegi lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint a 18 éves fiatalember 2021. december 11-én az éjszakai órákban a falu belterületén kihelyezett TÓSZEG felirat G betűjét lerúgta. A jogsértőt a nyomozók rövid időn belül elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt nem tudott különösebb magyarázatot adni cselekményére, elmondása szerint az egy hirtelen ötlet volt. A nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg…

Tovább olvasom

Közmunka és felfüggesztett börtön járt az akciófilmbe illő tószegi autós üldözésért

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húsz év körüli és annak a negyvenes éveiben járó férfinak büntetőügye, akik 2019-ben, egy októberi délutánon, akciófilmbe illő módon próbálták megleckéztetni egyikük haragosát Tószegen. Egy nőt, aki kocsijával, az anyósülésen ülő kisfiával percekig menekült üldözői elől. A nőt, a történtek idején mindössze 17 éves első rendű vádlott ismerte fel, és mert tudta, hogy az egyik családtagjával, a későbbi másodrendű vádlottal haragos viszonyban vannak, telefonon szólt rokonának, majd kocsival üldözőbe vette. Meg akarta állítani, ezért lakott területen előzni kezdte, majd féktávolságon belül elé kanyarodott.…

Tovább olvasom