Egyetlen jelöltet sem indít a DK a jászberényi időközi választáson

Nem vesz részt a jászberényi időközi választáson a Demokratikus Koalíció jászberényi szervezete. Ezt Gedei József, a párt választókerületi elnöke jelentette be a Jászsági Térségi Tv érdeklődésre. Gedei József az egyik kezdeményezője volt a jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatásának, előterjesztésében pedig segítségére volt a Fidesz. A sors fura fintora, hogy az oszlatásról szóló szavazáson saját előterjesztését nem szavazta meg a Fidesz-frakció, abból csak Szabó Tamás szavazott igennel. Szabó talán könnyen volt, mert bejelentette, hogy nem indul a választáson. Később Gedei is bejelentette ugyanezt. Most pedig azt közölte Gedei, hogy az egész helyi DK (hogy…

Tovább olvasom

Időközi választás Kenderesen – négy jelölt indul

Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, augusztus végén – rendkívüli ülés keretében – feloszlatta magát a héttagú kenderesi képviselő-testület, így időközi választások kiírására volt szükség. Ennek időpontját november 20-ra tűzték ki. Mint az a helyi választási bizottság által meghozott határozatokból kiderül, a megadott határidőig négy polgármester-jelöltet vettek nyilvántartásba. A sorsolás után az alábbi sorrendben kerülnek a szavazólapra: Horváth Ferenc József (független), Bogdán Péter Szabolcs (független), Barabásné Forgács Edit (Fidesz–KDNP), Szabó Csaba (független). Huszonegy egyéni listás képviselőjelöltet is nyilvántartásba vettek, akik közül hatan a Fidesz-KDNP színeiben, a többiek pedig függetlenként indulnak jövő vasárnap.  Kenderesen 4500-an…

Tovább olvasom

Ők indulnak a Fidesz jelöltjeként az időközi választáson Jászberényben

Sajtótájékoztató keretében jelentették be pénteken délután, hogy kiket indít a Fidesz a jászberényi időközi önkormányzati választáson. Mint ismert, a választás idejét a napokban tűzték ki, az január 15., vasárnap, Lóránt napján lesz.   Polgármesterjelölt: Dr. Besenyi Orsolya Képviselőjelöltek:Jászberény 1-es körzet – Kispál NikolettJászberény 2-es körzet – Oláh SzabolcsJászberény 3-as körzet – Magyar AnitaJászberény 4-es körzet – Tamás ZoltánJászberény 5-ös körzet – Dancsóné Bábosik ErikaJászberény 6-os körzet – Bódis BélaJászberény 7-es körzet – Szatmári AnikóJászberény 8-as körzet – Dr. Szatmári Melinda  Jászberény 9-es körzet – Bohárné Bathó RozáliaJászberény 10-es körzet Sárközi Csabáné…

Tovább olvasom

Január 15-én lesz az időközi választás Jászberényben

Döntött a helyi választási bizottság szerdán: Jászberényben 2023. január 15-én, vasárnap tartják az időközi önkormányzati választást. Mint ismert, októberben oszlatta fel magát az önkormányzati képviselő-testület, miután azt a Fidesz-frakció kezdeményezte. Ezt megelőzően azonban a DK-s önkormányzati képviselő, Gedei József szorgalmazta a feloszlatást, ami mögé a Fidesz beállt támogatólag.  Az előterjesztés érdekessége, hogy a szavazáskor a Fidesz saját előterjesztése mögül kihátrált, a frakciótagok közül csak az a Szabó Tamás szavazott igennel, aki már nem indul a választáson. Nagy meglepetésre, a másik kezdeményező, Gedei József is bejelentette, hogy nem indul a választáson.…

Tovább olvasom

Következő héten döntenek a jászberényi választás idejéről

Információink szerint minden bizonnyal az ünnepek utáni héten, valószínűleg szerdán dönt a helyi választási bizottság a jászberényi időközi választás időpontjáról. Bár még nincs kampányidőszak, de a kampányt Pócs János fideszes parlamenti képviselő máris beröffentette. Máris megy a találgatás, hogy mikorra írják ki Jászberényben az időközi önkormányzati választást. Mint ismert, a napokban rendkívüli testületi ülésen döntöttek arról, hogy feloszlatja magát a képviselő-testület. Bár a Fidesz-frakció terjesztette be ennek eldöntését, mégis, a szavazáson már nem állt ki a saját javaslata mellett, csak egyik tagjuk, Szabó Tamás szavazott igennel, a többiek vagy nemmel vagy…

Tovább olvasom

Vasárnap Zagyvarékasra érkezik a kormányablak busz

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, szeptember 25-én polgármestert választanak Zagyvarékason. Annak érdekében, hogy a választásra jogosultak élni tudjanak szavazati jogukkal, vasárnap 8.00 és 19.00 óra között kormányablakbusz lesz jelen a településen. A mobilizált kormányablak azoknak a helyi lakosoknak kíván segíteni, akik a szavazáshoz szükséges okmányukkal kapcsolatban szeretnének a választás napján azonnali ügyintézést. A rendhagyó, vasárnapi ügyfélszolgálat a helyszínen, kormányablakbusszal áll rendelkezésre. Mint ismert, a választáson való részvétel a személyazonosság, illetve a lakcím igazolásával történik, ehhez pedig érvényes személyazonosító igazolványra, útlevélre, vagy vezetői engedélyre, valamint lakcímkártyára van szükség.

Tovább olvasom

Már a fővárosban is akkora az apátia, hogy rendkívül alacsony választási kedv mellett az ellenzék két helyen is veszített

Áprilisban a fővárosban nagy fölénnyel győzött az ellenzék, vidéken szinte esélye sem volt. Most jó, ha a választók harmada elment szavazni, így a háromból csak egy helyen nyert ellenzéki jelölt. Teljes a pangás. A közös ellenzék jelöltje, Vasvári László jelentős fölénnyel nyerte az időközi képviselőválasztást a főváros IV. Kerületében. Másik két budapesti kerületben viszont a Fidesz szerzett meg egy-egy eddig ellenzéki képviselői helyet. Az áprilisi parlamenti választáson is együtt szereplő MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik és DK közös jelöltjeként indult az újpesti időközi önkormányzati egyéni képviselőválasztáson Vasvári László, és vasárnap…

Tovább olvasom

Hamarosan időközi választást tartanak Szolnokon

Még februárban mondott le Fajcsák Károly, ezért van szükség az időközi választásra. Június 26-án időközi önkormányzati választást tartanak Szolnokon a 4-es számú választókerületben. Az itt korábban megválasztott képviselő, Fajcsák Károly februárban mondott le képviselői mandátumáról, ezért lesz időközi választás – írja a news56.hu. A helyi választási bizottság nyilvántartásba vette a jelölteket és megállapította a szavazólapon a feltüntetett sorrendet is. Ezek szerint 1. helyen szerepel Kovács Károly, a DK, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP jelöltje, a Jobbik támogatottja szerepel. Második a szavazólapon Menkó Gyula, a Pletykafalu Közössége Egyesület jelöltje,…

Tovább olvasom

Karácsony szerint másik jelölttel sem született volna jelentősen eltérő eredmény

Nem akar utólag okosnak tűnni – mondta az előválasztási visszalépése kapcsán a budapesti főpolgármester. Emlékezhetünk: tavaly ősszel az ellenzéki előválasztás első fordulója után Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter maradt versenyben, utóbbi kettő viszont úgy vélte, Gyurcsány Ferenc feleségével biztosan nincs esély a kormányváltásra, ezért hosszas egyeztetéseket folytattak arról, melyikük lépjen vissza a másik javára. Végül Karácsony tette ezt meg, de Márki-Zay vezetésével is csúfos vereséget szenvedett néhány hete az összefogás. „Én azt azért erősen kétlem, hogy ha bárki más lett volna a miniszterelnök-jelölt, akkor érdemben más eredmény van”-…

Tovább olvasom

Ungár Péter: Egy zárt elitnek politizáltunk

Az LMP politikusa szerint önfelmentés a médiaviszonyokra fogni a minden eddiginél nagyobb bukást. Interjút adott a Telexnek Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő – a fontosabb gondolatokat a HVG szemlézte: Ungár szerint a mostani vereség „egy rendkívül letaglózó vereség volt. Tulajdonképpen nagyobb, mint az előző kettő, ha a számokat nézzük.” A képviselő azt vette észre, hogy az ellenzéki kollégáinak egy jelentős része nem látja be, hogy ez a vereség egy letaglózó vereség. „Önfelfelmentő mondatok vannak, amik a külső körülményekre hivatkoznak, és amik semmilyen önvizsgálatot nem jelentenek.” Szerinte egy zárt elit rétegnek politizáltak, és azon kívül…

Tovább olvasom