„Az igazságérzetem magas fokú, harcolok a propaganda ellen”, fogalmazta meg ars poeticáját Kovács Attila, aki Kisvárdán született, és családjában szinte hagyomány a vasutas életpálya. Felmenői is a vasútnál dolgoztak, egyedül az édesanyja nem, aki pedagógus, ő maga pedig 1988 óta áll a vasúttársaság alkalmazásában. Záhonyi és ópályi szálon kötődik a megyéhez, és a maga módján próbálja felvenni a küzdelmet a közéletben tapasztalt igazságtalanságokkal szemben.
Tovább olvasomCímke: vasutas
Szabolcsban sem jobb: sokszor 50 fokban dolgoznak a buszvezetők, vasutasok és postások is
Kásler Miklós odamondós műtős megjegyzése óta még inkább terítéken van a téma, az orvosok semmiképpen ne műtsenek 40-50 fokos helyiségben. De ahogy kicsit jobban belerágjuk magunkat a témába, láthatjuk, hogy sok más szakma képviselőinek is meg kell küzdeniük a hőséggel, amikor nagy a kánikula. Más: miért kell ilyen forró járművekben utaznunk?
Tovább olvasomÉrdekes: a MÁV kitüntetett két vasutast, majd az ügyészség vádat emelt ellenük pontosan ugyanazért – kis híján ütközött két IC-vonat miattuk
Ehhez azért nem egyszerű magyarázattal szolgálni. vádat emeltek azokkal a vasúti dolgozókkal szemben, akiknek a gondatlan magatartása miatt veszélyesen közel került egymáshoz két Intercity-járat a Heves megyei Hort-Csány vasútállomáson. Az Telex.hu olvasója hívta fel a figyelmet az eset érdekességére, hogy a 2019 augusztus 9-én történt baleset után nem sokkal a MÁV két alkalmazottja vezérigazgatói elismerésben részesült, amiért a Hort-Csány állomásnál augusztus 9-én vonatbalesetet előzött meg. A vádlottak és a kitüntetettek betöltött pozíciójukban is azonosak. A MÁV oldaláról azóta eltűnt a kitüntetésről szóló hír, a vasutas szakszervezet honlapján viszont még elérhető: Az esetről,…
Tovább olvasom