A gyerekek elhagyták a tantermet, néhány perc múlva leszakadt az egész mennyezet

Óriási szerencse, hogy senki nem sérült meg a balesetben. Ez néhány percen múlott. Leszakadt a plafon egy ukrajnai iskolában – írja a KárpátHír. A gyerekek néhány perccel korábban hagyták el a tantermet. A törmelék beborította a padokat, a székeket, valamint a diákok személyes holmijait is. A Csernyihiv megyében, Novhorod-Szeverszkij 1. számú oktatási intézményben történt balesetben szerencsére nem sérült meg senki. A szülőket kifejezetten nyugtalanítják a történtek, aggódnak az iskola műszaki állapota miatt. A helyi önkormányzat szerint az iskola vezetősége még nem fordult hozzájuk a plafon kijavításával kapcsolatban. Nem először fordult elő ilyesmi…

Tovább olvasom

A lomtalanításnál egy éles kézigránátot is a holmik közé pakolt egy szolnoki ember

Szerencsére a robbanószerkezet nem robbant fel és nem került illetéktelen kezekbe. Meglepő, egyben megdöbbentő eredményt hozott a lomtalanítási akció első felvonása. A régi négyes úttól délre fekvő városrészből rekord mennyiségű lomot szállítottak el a szolgáltató munkatársai, akik most először találtak a kidobott kacatok közt robbanószerkezetet – adta hírül a Szolnoktv.hu. A lomtalanítási akció első- múlt heti etapjában a régi négyes úttól délre eső városrészeket járták a szolgáltató gyűjtőjáratai. „Soha nem látott mennyiségű hulladékot a szolnokiak most szombaton, illetve sajnos vasárnap is. Több mint 380 tonnát gyűjtöttek be a kollégák- ez harmincegy…

Tovább olvasom