A Tiszán Tiszalöknél február 1-én hajnalban megkezdték a duzzasztást, ennek hatására a vízlépcső alatti folyószakaszon az apadás üteme felgyorsult. Az árhullám Kiskörénél január 31-én tetőzött 674 cm-rel, Szolnoknál pedig február elsején, ugyancsak 674 cm-rel. Kisköre-alsón a ma reggeli vízállás 652 cm, Szolnoknál 673 cm, Tiszaugnál pedig 515 cm (tetőzés közeli) volt, közölte a Kotivizig.
Tovább olvasomCímke: vízállás
Ma és holnap tetőzik a Tisza Szolnoknál
A Tiszán levonuló árhullám jelenleg Kisköre és Szolnok között tetőzik. A szőke folyó vízállása ma 7 órakor Kisköre-alsónál 673 cm, Szolnoknál 670 cm, Tiszaugnál 514 cm volt. Az előrejelzés szerint a Tisza árhulláma Kisköre-alsónál ma, azaz január 31-én 670-675 cm-es, Szolnokon pedig ma, illetve holnap (február 1-én) 670-675 cm-es vízállással tetőzik. Elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a Tisza mentén Kiskörétől Csongrádig, illetve Lakitelekig, a Hortobágy-Berettyó jobb partján, valamint a Tisza visszaduzzasztásával érintett Zagyva szakaszon (Újszász-Szászberek és a torkolat között), így a KÖTIVIZIG összesen 385 kilométer hosszú védvonalon tart fenn napi…
Tovább olvasomTetőzés közelében a Tisza Szolnoknál
A Tiszán levonuló árhullám jelenleg a Tisza-tó térségében tetőzik. Ugyanakkor apadás tapasztalható a Zagyva-Tarna vízrendszerben, a Hármas-Körösön és a Hortobágy-Berettyón. A Tisza vízállása hétfőn 7 órakor Kisköre-alsónál 672 cm, Szolnoknál 664 cm, Tiszaugnál 511 cm volt. A tokaji tetőzési értékéből számított előrejelzés szerint a szőke folyó jelenleg levonuló árhulláma Kisköre-alsónál január 29-30-án 670-675 cm-es, Szolnokon pedig január 30-31-én 660-670 cm-es vízállással tetőzik. A KÖTIVIZIG január 29-én reggel I. fokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tiszán a Szolnok-Újszász-Szórói, a Lakitelek-Tószegi, a Csongrád-Nagyrévi és a Tiszaföldvár-Pityókai árvízvédelmi szakaszokon, így jelenleg a Tisza…
Tovább olvasomA sok esőtől nőtt folyóink vízállása
Az utóbbi napok csapadékos időjárásának hatására emelkedni kezdett a folyók vízállása. A vízállás napok alatt több métert nőtt. A Tisza Szolnoknál szerdán 13 órakor 326 centiméter volt, és további emelkedés várható. A szakemberek szerint 505 centiméter lehet a maximum vízállás, mégpedig 17-én. A Zagyva is áradt, de a mértékadó vízmércén, Jászteleknél már apad. Ma délben 227 centiméter volt a vízállás, ami 241 volt még tegnap reggel. A Tisza természetesen visszaduzzasztotta a Zagyvát Szolnoknál, ez látható képünkön.
Tovább olvasomÖn szerint segített a Tisza vízállásán a hétvégi csapadék?
A Tisza-tó vízszintje 83 centiméteres csökkenést mutat eddig az aszályos időszakra betározott nyári vízszinthez képest -közölte oldalán a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Mint írják, a Tisza folyó vízgyűjtő területére augusztus 21-22-én hullott csapadék hatására a Kisköre feletti folyószakaszon a vízszintek stabilizálódnak vagy kis mértékben emelkednek. A Tisza-tó vízszintje a Kisköre-felső vízmércén mérve jelenleg 657 cm. Hozzáteszik: nyáron, az aszályos időszakban a maximális nyári vízszint a Kisköre-felső vízmércén értendő 740 cm körül szokott alakulni. A Balaton és Velencei-tó vízszintje nem változott jelentősen a csapadék hatására sem, a Velencei-tó vízszintje például csak egy…
Tovább olvasomIsmét előkerültek a Tiszából a bőgőshajó roncsai
A török kori fahíd után újabb történelmi emlékek kerültek elő a Tiszából. Az alacsony vízállás miatt két bőgőshajó maradványa is remekül megfigyelhető a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium alatti partszakaszon. Először 2015-ben kerültek felszínre ezek a ritka tárgyi emlékek. Az első világháború előtt Szolnokon még több mint 30 fahajót tartottak számon, amelyek a második világégést követően teljesen eltűntek -mondta akkor Kertész Róbert történész. A bőgőshajó a tizenkilencedik század egyik kedvelt hajótípusa volt. Nevét onnan kapta, hogy orrtőkéje vége egy nagybőgő nyakára hasonlított. A bőgőshajó a 19. század tölgyfából készült,…
Tovább olvasomTovábbra sem szívderítő a folyók és tavak vízszintje megyénkben
Nem szűnik az aszály hazánkban, az Alföld különösen megsínyli ezt a nyarat, köztük Jász-Nagykun-Szolnok megye. A hidrometeorológiai előrejelzés alapján a Tisza folyón a legkisebb vízszint (LKV) körüli, vagy azt meghaladó vízállástartomány tartós kialakulása várható, mely jelentősen befolyásolja a Tisza-tó vízszintjét, amely már 62-64 cm-t csökkent a mai napig, az aszályos időszakra betározott maximális nyári vízszinthez képest (Kisköre-felső vízmércén mért 740 cm) – számolt be róla a Kotivigiz.hu. A Tisza folyó vízgyűjtő területére augusztus 01. óta nem hullott számottevő csapadék, ennek következtében a Kisköre feletti folyószakasz továbbra is apad. A Tisza-tó vízszintje…
Tovább olvasomIsmét negatív rekordot döntött a Tisza vízállása Szolnoknál
Tovább folytatódik az aszályos időjárási helyzet, nagy területet érintő jelentős csapadék a következő napokban sem várható, így tavaink és folyóink vízszintje is tovább zsugorodhat. Szolnoknál -291 centiméterre apadt a vízszint, már a folyó Záhony fölötti szakaszán is kritikusan alacsony a vízállás. A jelenlegi vízállás már 12 centivel alacsonyabb a 2003. augusztus 21-én mért -279 centiméternél /Ez volt a folyó eddigi legalacsonyabb vízállása Szolnoknál, amit július 8-a óta már több alkalommal is sikerült megdönteni./ A folyó Záhony fölötti szakaszán is kritikusan alacsony a vízszint, itt már nem érvényesül a duzzasztók hatása. Vásárosnaménynál a…
Tovább olvasomA Velencei-tó és a Balaton is ijesztően sokat apadt egyetlen év alatt
Az idei nyáron talált mindenkit fejbe igazán a valóság, a klímaváltozás és az elaszályosodás Magyarország minden részét sújtja. A Balatonon, pontosan ugyanarról a szakaszról is készült egy előtte-utána képpár. Az eredmény igencsak ijesztő. Hetven éve nem volt olyan alacsony a Velencei-tó vízállása, mint csütörtökön, és most Györkő Zsombor csinált Siófokon egy klasszik előtte-utána fotópárt, ami megmutatja: a Balaton vízszintje is jelentősen csökkent a csapadékszegény időjárás miatt. A Balaton átlag vízmércéje most több mint 13 százalékkal alacsonyabb értéket mutat, mint egy hónappal ezelőtt, akkor még 96 cm-nél állt, most 83-nál van. (Ezt az értéket partmenti adatok…
Tovább olvasomMinden eddiginél alacsonyabb a Tisza vízállása Szolnoknál
Elképesztő negatív csúcs: vasárnap reggel -283 centiméter volt a vízszint a megyeszékhelyen. Korábban is írtunk róla, hogy eddig is rendkívül alacsony volt a Tisza vízállása Szolnoknál, vasárnap reggelre azonban minden eddigi negatív rekordot megdöntött – írta meg a Szoljon.hu. Az új csúcs -283 centiméter, ennyit mértek július 24-én. A lap megjegyzi, hogy a Tisza legnagyobb vízállását (1041 centiméter) 2000. április 19-én mérték, a mostani negatív rekord pedig több mint tizenhárom( méterrel alacsonyabb ennél. Arról is írtunk, hogy a kevés víz miatt a megyeszékhely ívóvízellátása is veszélybe került, amely miatt több…
Tovább olvasom