Újabb embereket tartóztattak le a Schadl-Völner-ügyben

Sikeres volt a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése, a bíróság további három embert előzetes letartóztatásba helyezett a Schadl-ügyben – tudta meg a Házon kívül. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének nevével fémjelzett ügyben „előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények” miatt folyik nyomozás. Eredetileg Schadl György, továbbá a gyakran csak „gazdámként” említett R. Róbert, valamint a végrehajtói kar elnökének sofőrjét tartóztatták le, bár az ügyészség összesen 6 embert akart rács mögött látni. A bíróság elsőre azonban elutasította a három, meg nem nevezett ember letartóztatását, de a…

Tovább olvasom

Tovább gyűrűzik a fideszes botrány, Schadl mindent megtett, hogy egy bírót is félreállítson

Nem pontosan úgy táncolt néhány végrehajtó, ahogy a felsőbb vezetők fütyültek, ezért pedig egy végrehajtót Schadl mindenáron félre akart állíttatni. Mivel úgy érezte, ebben egy bíró akadályozza őt, vele ugyanezt tette volna. Szóval így működik a Fidesz-KDNP-nél az igazságszolgáltatás és a végrehajtás? Már réges régen megdőlt az az állítás, hogy a Völner-ügy egyetlen eset lett volna. A Völner-ügy kulcsfigurája, Schadl György ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából, de úgy érezte, hogy egy bíró akadályozza ebben. Bosszúhadjáratot indított a bíró ellen, és a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján elérte, hogy az…

Tovább olvasom

A Völner-ügy után változtatásokat eszközölnek a végrehajtóknál

A pénteki Magyar Közlöny újabb kiadásában vette észre a 444, hogy Völner Pál menesztése után új szabályok szerint zajlik majd a végrehajtói pályázatok elbírálása. Mint ismert, az igazságügyi államtitkárt december 7-én gyanúsította meg vesztegetéssel a Legfőbb Ügyészség, a gyanú szerint ugyanis a politikus rendszeresen fogadott el kenőpénzt Schadl Györgytől, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől 2018-tól 2021-ig, összesen 83 millió forintot. Völner Pál a róla szóló hírekre úgy reagált: nem követett el bűncselekményt, de lemondott az államtitkári pozíciójáról. A jövőben a végrehajtói pályázatot továbbra is a végrehajtói karnak kell benyújtani, de mellékelni kell hozzá vagyonnyilatkozatot is. A dokumentumot egy háromtagú…

Tovább olvasom

Óriási a bűnözői polip: Bíró Icát is a Völner-ügyben érintett végrehajtó lakoltatta ki

Mindenki a fideszes Völner Pál 83 milliós vesztegetési pénzéről beszél, ám a maffiaszerűen működő polip ennél jóval nagyobb. A most kicsit jobban megvizsgált végrehajtónál már 200 millió feletti összegről van szó és joggal tarthatunk attól, hogy ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. A végrehajtói maffia korrupciós bűncselekményekkel meggyanúsított és időközben előzetes letartóztatásba került tagjai, sokmilliós ügyekben jártak el az elmúlt években. Egyikük, dr. M. Eszter, aki minden bizonnyal a Blikkben a tegnap bemutatott – és Völner Pál igazságügyi miniszterhelyetteshez köthető – „bűnözői polip” tagjaként végezhette rendkívül jól jövedelmező munkáját.…

Tovább olvasom

Orbán sem Varga Juditot, sem saját magát nem tartja felelősnek a Völner-ügyben

A korrupciós botrányba keveredett és emiatt lemondott igazságügyi államtitkár, Völner Pál helyzetéről is kapott kérdést Orbán Viktor miniszterelnök a keddi sajtótájékoztatóján. A Telex felvetésére azonban úgy reagált, hogy nagyon régóta ismeri Völnert, elmesélt egy közel negyven évvel ezelőtti történetet, amely szerinte azt igazolja, hogy bátor ember (mikor az egyetemen az egyik tanár Brezsnyev 1982-es halálakor egyperces felállással akart adózni a szovjet vezető emlékének, ő nem volt hajlandó felállni, sőt, kiment a teremből), egyébként pedig úgy látja, hogy “ha valakit közvádas ügyben kikér az ügyészség, azt a Fidesz mindig kiadja”. Magáról…

Tovább olvasom

A Mahosz éléről is lemondott Völner Pál

Már nem Völner Pál a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) elnöke, ugyanis a korrupciógyanúba keveredett fideszes politikus nemcsak igazságügyi államtitkár posztjáról mondott le, hanem a Mahosz éléről is távozott – tudta meg a 444 portálja egy meg nem nevezett szövetségi forrástól. Eszerint Völner Pál magától nyújtotta be írásban a lemondását, tehát nem a Mahosz kérte erre. Forrásunk szerint nem sietik el az új elnök megválasztását, mert körültekintően szeretnének eljárni. A Legfőbb Ügyészség közleményéből derült ki múlt héten, hogy hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tettek Völner Pál fideszes országgyűlési…

Tovább olvasom

Letartóztatták az egyik Völnerhez köthető feltételezett végrehajtót

 „Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel” – ez az ajtóra kiragasztott papírlap fogadja azokat, akik N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi a fonyódi Balaton Áruházban – írja a Népszava. „Ilyen finoman ritkán írják le, ha valaki sittre kerül” – idézi az egyik üzlet dolgozóját a lap, hozzátéve, hogy a helyiek jól tudják: N. Gábor vastagon érintett a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral (MBVK) kapcsolatos korrupciós botrányban, azért kénytelen „technikai szünetet” tartani, mert egyike annak a hét végrehajtónak, akik az ügyészség szerint komoly összeget fizettek kinevezésükért. A fonyódi önálló bírósági végrehajtói pályázati felhívás a…

Tovább olvasom

Megtörtént: felfüggesztették Völner Pál mentelmi jogát

Kedden az Országgyűlés plenáris ülése 128 igen szavazattal elfogadta Völner Pál fideszes képviselő, volt igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését, miután azt Polt Péter legfőbb ügyész múlt kedden kezdeményezte hivatali vesztegetés és más bűncselekmények gyanújára hivatkozva. A szavazás alapját az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Hargitai János által hétfőn megszavazott határozat-tervezete képezi, melyből fontos részletek derültek ki a Völner-ügyről – írta a Telex. Ez alapján az ügyben rengeteg bizonyítékot halmoztak fel, az irat többek között a Nemzeti Védelmi Szolgálat rejtett kamerás felvételeket, lehallgatott telefonbeszélgetéseket, számos vallomást, cégnyilvántartási adatokat, illetve ”okirati bizonyítékokat”…

Tovább olvasom

“A kormánypártok mindent megtettek, hogy a fideszes Völner-botrány fű alatt maradjon, lehetőleg a választásokig”

A kormánypárti sajtó első körben rettentő látványos sikálásba kezdett, de a helyzet tarthatatlanná vált. Az viszont nem véletlen, hogy a legfelsőbb vezetők annyira lefagytak, hogy Orbán Viktor továbbra sem tartotta fontosnak, hogy erről a hatalmas botrányról legalább néhány mondatot szóljon. Nagy munkában lehetnek a kommunikációs szakemberek… Már a nyáron is figyelhették a Völner-ügy gyanúsítottjait a hatóságok, az ügyben azonban egészen addig teljes és szigorú hírzárlat volt, amíg a múlt héten el nem kezdtek szivárogni az információk az igazságügyi államtitkár érintettségéről. A hvg.hu értesülései szerint a kormánypártok mindent megpróbáltak megtenni annak…

Tovább olvasom

A Fidesz-KDNP megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

“A kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt és örülünk, hogy ezt ő maga is így érzi és azonnal lemondott” – írta a Fidesz sajtóosztálya kedd délután. Völner Pál ügyében kedd reggel adott ki közleményt a Legfőbb Ügyészség, ebben azt írták, a képviselő és igazságügyi miniszterhelyettes a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott, hogy cserébe elintézzen dolgokat.  Az ellenzék szerint Völnernek a parlamenti mandátumról is le kellene mondatni. Sőt, a Momentum és a Jobbik szerint Varga Juditnak is…

Tovább olvasom