Gulyás szerint a kórházban lévők 45 százaléka oltott, de „maszkot hordjon az, aki akar”

Megtartotta a szokásos csütörtöki Kormányinfót Gulyás Gergely miniszter, amelyen természetesen többek között a koronavírus-járvány negyedik hulláma is szóba került. Miután Galgóczi Ágnes nemrég az újbóli maszkviselés mellett érvelt, felmerült a kérdés, hogy esetleg a kormány nem látja-e indokoltnak a visszavezetését: „Magyarország polgárai felnőttek, ha bárki akarja, akkor maszkot hord” – mondta Gulyás arra, hogy a kormány tervezi-e a romló járványhelyzetben, hogy elrendelik a maszkviselést a zárt terekben. Gulyás ehhez hozzátette, hogy az oltás az eszköz a vírus ellen – tudósított a Telex. Az ATV azt kérdezte – miután Szél Bernadett ma reggel…

Tovább olvasom

Azt állítja a Kórházi Főigazgatóság, hogy nem tudják, hány oltott van a fertőzöttek és az elhunytak között

Szél Bernadett országgyűlési képviselő Facebookon számolt be arról, hogy „a kórházi csúcsszerv állítólag nem tudja, hogy az igazolt COVID-fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak” – számolt be a 444.hu. A független parlamenti képviselő azt írja, az Országos Kórházi Főigazgatóság 45 napos hosszabbítás után közölte, hogy „a kért formában nem tartja nyilván az adatokat, ezért nem minősül adatkezelőnek”. Szél ehhez hozzátette, hogy mindeközben a hosszabítást azzal indokolták, hogy kiemelt szerepük van a járvánnyal kapcsolatos feladatok ellátásában, így „a…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: Már az ezret súrolja a kórházban lévők száma

A koronavirus.gov.hu legfrissebb, keddi közlése alapján az elmúlt 24 órában 859 új fertőzöttet azonosítottak. Ez ugyan sokkal kevesebb, mint a tegnap, vagyis hétfőn közölt szám, de az három nap (vagyis a péntek, a szombat és a vasárnap) számait tartalmazta – mutatott rá a HVG. Az oldalon ezúttal 16 halálesetről adtak hírt (ez 35-tel kevesebb elhunyt a tegnapi közölt adathoz képest). A gyógyultak száma jelenleg 792 242 fő, az aktív fertőzötteké 14 588 (+ 599 eset hétfőhöz képest). Kórházban jelenleg 999 koronavírusos beteget ápolnak (+91 páciens), közülük 144-en vannak lélegeztetőgépen (+18). Ami az oltottságot…

Tovább olvasom

A hétvégén 51 koronavírusos beteg hunyt el, 3274 új fertőzöttet találtak

Az elmúlt három napban 3274 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 836 389 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 51 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 402 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma pedig 13 989 főre emelkedett a legutóbbi adatközlés óta. Jelenleg 908 koronavírus-fertőzöttet ápolnak kórházban, három nap alatt 108-cal lettek többen. A betegek közül 126-an vannak lélegeztetőgépen. A hétvégén 44 643 tesztet végeztek el, ennek a 7,3 százaléka lett pozitív. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egy ország akkor tesztel eleget, akkor…

Tovább olvasom

Még tovább romlott a Covid-helyzet a szomszédunkban, elismerik, hogy komoly krízis van

Közel 16 ezer új fertőzött egyetlen nap alatt. Az egészségügyi ellátórendszer hatalmas bajban van, már a WHO is besegít. Számos európai ország és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is segíti Romániát, ahol a belügyminiszter szerint immár “kritikus helyzet” alakult ki a koronavírusos betegek tömege által megrohamozott egészségügyi ellátórendszerben – derült ki pénteken a katasztrófavédelmi államtitkár sajtótájékoztatóján. Raed Arafat beszámolt arról, hogy Olaszország 5200 monoklonális antitestdózist küldött Romániának, jövő hétre pedig 12 700 további adagot kapnak Németországtól. Dániából nyolc oxigénkoncentrátor és 15 szállítható lélegeztetőgép érkezik pénteken. A WHO 200 oxigéndúsítót ajánlott fel, Svájc…

Tovább olvasom

Mégsem kell az összes koronavírus-gyanús beteget letesztelni a háziorvosoknak

Bár az eredeti terv ez lett volna, de a komoly felzúdulás és tiltakozás hatására máris változtattak rajta. Most már a háziorvosok dönthetik el, végeznek-e tesztet egy-egy páciensen. A háziorvosok dönthetik el, hogy a tüneteket mutató betegek közül kinél tartják indokoltnak a háziorvosi rendelőben végzendő gyorstesztet, illetve kinél tartják szükségesnek a továbbra is rendelkezésre álló statikus mintavételi pontokon történő PCR-teszt elvégzését – közölte az atv.hu kérdésére a Koronavírus Sajtóközpont. A döntésnél a beteg tüneteit, oltottságát, fertőzésen való átesettségét és a járványügyi körülményeket kell szem előtt tartaniuk. Péntek délelőtt a Népszava cikke alapján tudhattuk meg, hogy a háziorvosok…

Tovább olvasom

Karácsony Gergely szerint nagy hiba, hogy a maszkviselést ennyire lazán vesszük

Pedig a negyedik hullám nagyon is fenyegetően megindult, a környező országokat nézve hamarosan itt is igazán lecsap. „Levélben fordultam a kormányhoz, hogy állítsák vissza a korábbi jogszabályt a maszkviseléssel kapcsolatban” – írta Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán, ahol a levele szövegét is nyilvánosságra hozta. Ebben úgy fogalmaz, hogy a pandémia negyedik hulláma felfutó ágába került Magyarországon, napok óta ezer fölött alakul az új igazolt fertőzöttek száma, a pozitív tesztek aránya pedig az Egészségügyi Világszervezet által a járvány kontrollálhatósága mércéjének tekintett 5 százalék fölé emelkedett. Jelezte, a járvány elleni védekezés legfontosabb…

Tovább olvasom

Tiltakoznak a háziorvosok az operatív törzs döntése miatt

Az operatív törzs arra utasította a háziorvosokat, hogy jövő héttől rendelőikben teszteljék a COVID-gyanús betegeket – írja a Népszava. A minap kiadott utasítás szerint a háziorvosoknak a jövő héttől kellene kezdeniük a hozzájuk érkező napi betegek gyorstesztelését, amelyhez teszteket és védőfelszerelésként plexi arcvédőt biztosítanak a számukra. A lap szerint azonban háziorvosoknak a feladathoz se eszközük, se megfelelő körülményeik nincsenek, ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek . A felhívásukban azt írják: az utasítás hibás és a betegbiztonsági okból is kivitelezhetetlen, a háziorvosi rendelők döntő többségében nincs lehetőség a fertőzésgyanús és nem fertőző betegek elkülönítésére. A háziorvosok szerint a biztonságos…

Tovább olvasom

Ezer fölött az új koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt

Csütörtökre 1141 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust (SARS-CoV-2) Magyarországon, ezzel együtt a hivatalos adatok szerint már 831 866 fertőzöttet azonosítottak a járvány kezdete óta. Legutóbb május 14-én jelentettek egy nap alatt ennél több, 1190 új fertőzöttet. A koronavírus okozta Covid–19 szövődményeibe 11 beteg halt bele, a járvány áldozatainak száma velük együtt 30 341 fő. A gyógyultak 790 127-en vannak, az előző naphoz képest 422-vel többen. Az aktív fertőzöttek száma 708-cal, 11 398-ra emelkedett. Kórházban 742 koronavírusos beteget ápolnak, 5-tel többet, mint az előző napon. Közülük 113-an vannak lélegeztetőgépen; az ő számuk…

Tovább olvasom

Hamis védettségi igazolványt gyártott saját magának egy kormánytisztviselő

Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, mert egyiküket hamis védettségi igazolványokhoz próbálták juttatni – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség. A vádirat szerint az 55 éves kormánytisztviselő, akinek a feladata volt, hogy a járványügyi adatokat rögzítse és kezelje, áprilisban saját magának és élettársának is védettségi igazolványt próbált szerezni úgy, hogy egyikük sem lett volna rá jogosult. Az ügyészségi megfogalmazás szerint „ennek érdekében a fertőzésre vonatkozó valótlan adatokat tüntetett fel a formanyomtatványban” – valószínűleg ez azt jelenti, hogy beírta, hogy már túljutottak a fertőzésen. A…

Tovább olvasom