Hova tűnt a járvány korábbi hullámainak idején rengeteg rákbeteg? Kezelést nem kaphattak, már sokkal súlyosabb állapotban találkoztak az orvosokkal. Noha Kásler Miklós miniszter szerint az egészségügy az eddigi hullámokban meg sem rendült, és egyetlen betegről sem tudott, akit ne láttak volna el, egy friss tanulmány egészen másról árulkodik: e szerint ötezerrel kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak, mint a korábbi évek hasonló időszakában. A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság keddi konferenciáján ismertették nyolc egészséggazdász – Elek Péter, Bécsi Rita, Fadgyas-Freyler Petra, Gervai Nóra, Szécsényi-Nagy Balázs, Tóth Manna, Váradi Balázs és Zemplényi Antal – közös…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Az egész kelet-európai régió nyögi a koronavírus-járvány negyedik hullámát
Az új fertőzések száma folyamatosan emelkedik Kelet-Európában, jelenleg átlagosan naponta több mint 83 700 új esetet jelent, ami a legmagasabb szint tavaly november óta – derült ki a Reuters péntekig terjedő adataiból, amelyeket a HVG.hu szemézett. Bár a világ népességének mindössze 4 százaléka él itt, Kelet-Európa a világszerte bejelentett új esetek nagyjából 20 százalékát adja. A Reuters elemzése szerint a világ öt legtöbb halálesetet jelentő országa közül három – Oroszország, Ukrajna és Románia – Kelet-Európában található. Mindennek pedig ahhoz lehet köze, hogy a régió országaiban a legalacsonyabb az oltási arány Európában, a…
Tovább olvasomA virológus szerint egyre alacsonyabb a koronavírus-betegek átlagéletkora
Rusvai Miklós virológus az M1 csatorna vasárnap reggeli műsorában beszélt erről: szerinte emögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben kérték az oltást – írja a Telex. Rusvai szerint mivel a 70 éven felüliek és a krónikus betegséggel élők többsége megkapta a védőoltást, ugyanígy a 12-18 éves korosztályból is sokan, ezért inkább a közép korosztály még beoltatlan tagjai a veszélyeztetettek. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy azért a legnagyobb kockázatnak kitett idősek körében is sok még az oltatlan. Rusvai Miklós elmondta azt is, hogy a magyarországi járványadatok jobbak, mint az egy évvel ezelőttiek:…
Tovább olvasomTart a negatív széria: Nyíregyházán szenvedett vereséget a Szolnok
2-0-ra kapott ki a Szolnoki MÁV, így már négy mérkőzés óta nyeretlen az NB2-ben. Nyíregyházára látogatott a Szolnok az NB2 hétvégi fordulójában. A Nemzeti Sport Online tudósítása szerint jbban kezdte a mérkőzést a kék mezes nyíregyházi csapat, amely egy szép támadás végén Zamostny Balázs tíz méterről leadott, ballábas lövésével szerezte meg a vezetést (1–0). Az első félidő további részében sem tudott váltani a Szolnok, jellemzően a vendégek térfelén zajlott a játék, ám ebben a játékrészben további gól nem született. A második félidőben is sokkal kezdeményezőbb volt a Szpari, amelynek láthatóan jót tett, új impulzust…
Tovább olvasomIsmét egy, a foci által benyelt 73 milliós támogatás, a valóságban egyetlen kapavágás sem történt
Az újabb balhé Vácott alakult ki. A korábbi fideszes önkormányzat bőkezűen odaszórt csatlósainak sok-sok millió forintot egy fociakadémia felépítésére, de az évek alatt a pénz eltűnt, munka azonban semmi. Egy el nem készült akadémiára adott támogatást kért vissza az önkormányzat az utánpótláscsapatokat működtető egyesülettől, hiába. Az október 15-i határidőig nem fizette vissza a Vác Város Labdarúgó Sportegyesülete (VVLSE) a 73 millió forintot, amit az önkormányzat kért tőle – közölte a városvezetés a Magyar Naranccsal. Ezt a 73 millió forintot eredetileg azért adta a város, hogy a volt deákvári laktanya területén épüljön…
Tovább olvasomAggasztó hírek: még fertőzőbb lehet a delta plusz variáns
Brit kutatók jutottak erre, viszont az nem bizonyított, hogy súlyosabb megbetegedéseket is okozna a legújabb koronavírus-mutáció. Bár az Egyesült Királyságban a legtöbb koronavírus-fertőzést továbbra is a hagyományos delta mutáció okozza, a „Delta Plus” vagy AY.4.2 miatti esetek száma is növekszik – írta a BBC alapján a HVG.hu. A szakértők úgy vélik, nem valószínű, hogy a Delta Plus csökkentené a vakcinák nyújtotta védelmet, de az lehetséges, hogy az eredeti delta változathoz képest valamivel gyorsabban terjed. Ám szerintük még így sem „számít aggodalomra okot adó mutációnak.” Az ügyben a brit egészségügyi minisztérium egészségügyi…
Tovább olvasomHétfőtől látogatási tilalom lesz a Hetényi Géza Kórházban
Október 25-én a szolnoki Hetényi Géza-Kórház-Rendelőintézet valamennyi osztályára vonatkozóan ismét látogatási tilalmat vezetnek be. A törvényileg előírt kapcsolattartási lehetőségeket továbbra is biztosítják, így többek között lehetőség nyílik arra, hogy a súlyos állapotú, végstádiumú beteg esetében az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon. Kiskorú beteg esetén lehetőség van arra, hogy a szülő, törvényes képviselő, illetve az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy jelen legyen. Megengedett továbbá, hogy a szülő nő mellett az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan ott lehessen. A látogatás védettségi igazolvány vagy 48 órán belül…
Tovább olvasomA szakemberek egyöntetűen a maszkviselés visszahozását kérik, Orbán nem hallgat rájuk
A járvány kezdetétől azt kapjuk miniszterelnökünktől, hogy a járványügyi szakemberekre hallgatva hozza meg döntéseit a kormány. A szakértők már mind a maszkviselés visszahozását javasolják, ezért Orbánék továbbra sem döntenek így. Valahol elcsúszott a logika megint. A napi járványadatokból egyértelmű, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma felívelő szakaszában van Magyarországon. A napi új halálesetek száma szerencsére továbbra is viszonylag alacsony – bár némileg növekszik –, az új fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma viszont már az áprilisi–májusi szint közelében jár. A lezárásokat mindenki szeretné elkerülni, és a legtöbb európai országban nincs is szükség rájuk…
Tovább olvasomÁramszünettel tarkított meccsen kapott ki az Olajbányász a FIBA EC-ben
FIBA Europe Cup, első csoportkör, H-csoport, 2. forduló: Legia Varsó – Szolnoki Olajbányász 83-66 (27-20, 29-16, 13-17, 14-13) Olaj: Rogic 9/3, Kovács 3/3, Cummings 14, Subotic 8/3, Cakarun 12. Csere: Badzim 15/12, Pongó 5/3, Zsíros -, Rudner -, Taiwo -. A Legia legjobb dobói: Abdur-Rahkman 18/9, Kulka 14/6, Cowels 14/6. A Kezdő5.hu beszámolója: Mindkét csapat győzelemmel nyitotta a csoportkört, a Szolnok emlékezetes fordítást bemutatva nagy különbséggel verte a Portót, míg a lengyel gárda a Nagyvárad otthonában győzött 66-76 arányban. Cummings és Badzim kosaraival nyitott az Olaj, de hamar beindult a…
Tovább olvasomGulyás szerint a kórházban lévők 45 százaléka oltott, de „maszkot hordjon az, aki akar”
Megtartotta a szokásos csütörtöki Kormányinfót Gulyás Gergely miniszter, amelyen természetesen többek között a koronavírus-járvány negyedik hulláma is szóba került. Miután Galgóczi Ágnes nemrég az újbóli maszkviselés mellett érvelt, felmerült a kérdés, hogy esetleg a kormány nem látja-e indokoltnak a visszavezetését: „Magyarország polgárai felnőttek, ha bárki akarja, akkor maszkot hord” – mondta Gulyás arra, hogy a kormány tervezi-e a romló járványhelyzetben, hogy elrendelik a maszkviselést a zárt terekben. Gulyás ehhez hozzátette, hogy az oltás az eszköz a vírus ellen – tudósított a Telex. Az ATV azt kérdezte – miután Szél Bernadett ma reggel…
Tovább olvasom