Ezen a héten is bőven akadtak közúti jogsértések Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 4 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból, 3 esetben járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, 1 esetben járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt indult eljárás. Engedély nélküli vezetés miatt 6 gépjárművezető ellen indult szabálysértési eljárás.    A közúti ellenőrzések során 12 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A rendőrök 4 esetben büntetőeljárást rendeltek el, 6 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, míg 2 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Vezetői engedély bevonására nem került sor. Az…

Tovább olvasom

A WC-n akarta lehúzni a marihuánát, amikor megérkeztek a rendőrök

Pedig eredetileg egy betörés miatt szálltak ki a rendőrök, így viszont kábítószer-kereskedelem miatt indítottak eljárást. Betörésről érkezett bejelentés 2021. december 15-én a késő esti órákban Óbudáról a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére – írja a police.hu. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol betörők ugyan nem voltak, de a lakásban különböző kábítószergyanús anyagokat és az adagolásukhoz használt eszközöket találtak. A lakást bérlő 33 éves nő először megpróbálta bemesélni, hogy csak sütőporról van szó, de miután egyre több minden került elő, beismerte, hogy a több mint két kilogramm növényi anyag és 135 gramm egyéb…

Tovább olvasom

Árokba hajtott egy autó Martfű térségében, mentőhelikopterre is szükség volt

A tűzoltók szabadítottak ki a járművéből egy embert, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. Árokba hajtott egy személyautó a 442-es út 15-ös kilométerénél, Martfű térségében – számolt be róla szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A balesethez a szolnoki hivatásos és a tiszaföldvári önkormányzati tűzoltók érkeztek ki, akik feszítővágó segítségével egy embert kiszabadítottak a gépkocsiból. A helyszínre mentőhelikopter érkezett. A szoljon.hu információi szerint összesen ketten sérültek meg a balesetben. A Szolnok felől haladó autó az útról lesodródva több fának is nekiütközött. A lap úgy tudja, hogy az anyósülésen lévő nőt kellett a tűzoltóknak feszítővágó…

Tovább olvasom

A mellékhelyiségben bújt el, majd késsel támadt volt férjére egy nő

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt emelt vádat egy 59 éves nő ellen. A vádlott az ablakot betörve bement volt férje törökszentmiklósi házába, elbújt a mellékhelyiségben, majd egy konyhakéssel súlyosan megsebesítette a hazaérkező férfit – írja az Ügyészség honlapja. A vádirat szerint a nő 2021 nyarán elvált férjétől, mert úgy vélte, hogy több mint három évtizedig tartó házasságuk alatt a férfi többször félrelépett. A válást követően a nő Egerbe költözött, de 2021. szeptember 9-én úgy döntött, felkeresi volt férjét, hogy megbeszéljék pénzügyi vitájukat. A volt…

Tovább olvasom

Több szolnoki üzletből is lopott egy nő

A Szolnoki Rendőrkapitányság indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2022. január 28-án 17 és 19 óra között több helyi üzletből szépségápolási szereket tulajdonított el. A rendőrök a helyszíni adatgyűjtést és kamerakutatást követően azonosították a feltételezett elkövető személyét, akit lakcíméről a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a 44 éves nőt gyanúsítottként kihallgatták, a lakásán tartott kutatás során az eltulajdonított kozmetikai termékek feltalálásra és lefoglalásra kerültek.

Tovább olvasom

Lövés dördült az éjszaka Jászfényszarun

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. február 2-án a délelőtti órákban, miszerint Jászfényszarun egy családi házban veszekedés során lövés dördült. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottai és a TEK munkatársai a 44 éves férfit a helyszínen, míg 36 éves élettársát egy másik jászfényszarui házban rövid időn belül elfogták. A lövés következtében személyi sérülés nem történt. Az esemény során használt fegyvert – ami az elsődleges szaktanácsadói vélemény szerint gáz-riasztó maroklőfegyver – a nyomozók megtalálták és lefoglalták. A Jászberényi Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.  

Tovább olvasom

Szatyorban lopkodott másfél hónapig a boltból a szolnoki nő

11 alkalommal lopott, összesen negyedmillió forinttal károsította meg az érintett boltokat. A Szolnoki Járási Ügyészség indítványt tett egy szolnoki nő letartóztatására lopás vétsége miatt – írja a news56.hu portál. A rendelkezésre álló adatok szerint a 44 éves nő 2021. decemberétől 2022. január derekáig számos szolnoki élelmiszerboltban, bevásárlóközpontban, benzinkúton megfordult, s elsősorban élelmiszereket, kozmetikai cikkeket, szeszesitalokat és édességeket lopott úgy, hogy a termékeket a szatyrába rejtve, fizetés nélkül kisétált a kiszemelt üzletből. A nő másfél hónap alatt 11 alkalommal, összesen negyedmillió forinttal károsította meg az érintett boltokat. Az ügyészség azért indítványozta…

Tovább olvasom

Percekkel korábban pénzzel segítette ki, cserébe meglopta őt a karcagi férfi

A karcagi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki kézi és elektromos szerszámokat tulajdonított el egy felújítás alatt álló házból. Egy helyi lakos tett bejelentést a Karcagi Rendőrkapitányságra, mert ismeretlen személy a felújítás alatt lévő lakóingatlanába bement 2022. január 31-én 12 óra 45 perc és 14 óra között, és onnan ács szerszámokat és akkumulátoros láncfűrészt tulajdonított el – írja a police.hu. A karcagi nyomozók adatgyűjtést követően megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát és a 41 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki. A jogsértő beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a lakóház kapujában…

Tovább olvasom

Eltűnt 17 éves mezőtúri lányt keresnek

A Mezőtúri Rendőrkapitányság 16050-157/2/2022. körözési számon eltűnés miatt keresi Kurcsik Vivien 17 éves mezőtúri lakost, aki 2022. január 31-én 17 óra körül, szülői engedély nélkül, a lakásukról ismeretlen helyre távozott és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy körülbelül 166 cm magas, vékony testalkatú. Haja fekete színű, egyenes szálú, hosszú, a hajtő vörösre festett, szeme sötétbarna színű. Eltűnésekor viselt ruházata: fekete koptatott, szaggatott farmernadrág és combközépig érő szürke kabát, amelynek kapucnija prémszegélyes. Kérjük, hogy aki a képen látható Kurcsik Vivient felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen…

Tovább olvasom

Eltűnés miatt keresnek egy 17 éves mezőtúri lányt

A mezőtúri rendőrök a lakosság segítségét kérik Kurcsik Vivien eltűnése ügyében. A Mezőtúri Rendőrkapitányság 16050-157/2/2022. körözési számon eltűnés miatt keresi Kurcsik Vivien 17 éves mezőtúri lakost, aki 2022. január 31-én 17 óra körül, szülői engedély nélkül, a lakásukról ismeretlen helyre távozott és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik – írja a police.hu. Az eltűnt személy körülbelül 166 cm magas, vékony testalkatú. Haja fekete színű, egyenes szálú, hosszú, a hajtő vörösre festett, szeme sötétbarna színű. Eltűnésekor viselt ruházata: fekete koptatott, szaggatott farmernadrág és combközépig érő szürke kabát, amelynek kapucnija prémszegélyes. A rendőrség…

Tovább olvasom