Németországban csökkentik a földgáz áfáját, hogy a lakosságnak jobb legyen

Az eddigi 19 százalék helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá sorolják a földgázt Németországban – jelentette be Olaf Scholz kancellár csütörtökön Berlinben. Az áfacsökkentés “újabb lépés” az emberek terheinek csökkentését szolgáló munkában – emelte ki a kancellár sajtónyilatkozatában, amelyben ismét megerősítette, hogy az első két, együttvéve bő 30 milliárd eurós kormányzati csomag után újabb intézkedéseket terveznek az infláció és az energiaárak emelkedéséből adódó terhek mérséklésére. Olaf Scholz hangsúlyozta: a kormány elvárja az energiaszolgáltatóktól, hogy teljes mértékben, “egy az egyben” érvényesítsék áraikban az áfacsökkentést. Megismételte egy először júliusban tett kijelentését,…

Tovább olvasom

Egy orosz katona vallomása az ukrajnai háborúról

Pavel Filatyev ejtőernyős, egy elit alakulat tagja, aki részt vett Herszon ostromában, előbb egy hosszú írásban, majd egy interjúban mesélte el tapasztalatait az orosz hadseregben uralkodó viszonyokról, a fegyverek és más katonai eszközös állapotáról, a katonák moráljáról. A The Guardian újságírója egy eldugott kávézóban találkozott a férfivel Moszkvában. Filatyev azt mondta, kezdetben nem félt a háborútól, azt szerette volna érezni, hogy amit tesz, az helyes. Ám ahogy a legtöbb orosz nem ezt érzi, úgy ő sem ezt érezte. Kimerült és rosszul felszerelt egysége február végén, minden konkrét információ nélkül támadta…

Tovább olvasom

Kiapadtak a kutak és források, teherautóban hordják a vizet egyes európai területeken

A dél-franciaországi kisvárosban már az ivóvíz-ellátás is komoly nehézségekbe ütközik, így oda kell szállítani máshonnan a vizet. Teljesen kiapadtak a régi kőkutak és a források a dél-franciaországi Seillans kisvárosában, ezért teherautóval szállítják oda az ivóvizet. A szigorúan korlátozott napi csapvízfogyasztást csak így tudják biztosítani a Nizzától és Cannes-tól alig 50 kilométerre nyugatra fekvő településen. Miközben egész Európa, így Franciaország is szárazsággal és rekordmagas hőmérséklettel küzd, a lakóknak, akik korábban gondolkodás nélkül locsolták kertjüket, töltötték meg medencéiket és fürdőkádjaikat, most változtatniuk kell gondolkodásmódjukon és hozzáállásukon, mondta René Hugot polgármester. „Ha látunk…

Tovább olvasom

Talán itt is így kéne: 2 200 milliárd forintnyi támogatással enyhíti a svéd kormány a magas energiaárakat

Csak valahogy a skandináv országban úgy teszik a dolgukat a kormányzati emberek, hogy a segítség minden emberhez eljusson, ne csak a kormányközeli csókosoknak. Mint láthatjuk, van ilyen út is. A svéd állam hatvanmilliárd koronával (2200 milliárd forint) tervezi támogatni a vállalatokat és a háztartásokat, hogy enyhítse a drámaian megemelkedett energiaárak jelentette terheket – közölte szerdán Magdalena Andersson svéd miniszterelnök Stockholmban. A dpa német hírügynökség úgy tudja, az összeg felét közvetlenül, valamint közvetve az áramszolgáltatásért felelős Kraftnat hatóság forrásaiból folyósítják majd a háztartásoknak. Arról még nem született döntés, hogy ez mikor…

Tovább olvasom

Putyin szerint a Nyugat ágyútölteléknek használja Ukrajnát

A Nyugat megingatta az európai biztonság rendszerét, és ágyútölteléknek használja Ukrajnát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia részvevőihez intézett keddi beszédében. Putyin az Egyesült Államokat, a NATO-t, a “kollektív Nyugatot” és a “nyugati globalista elitet” provokációk szervezésével és az európai biztonság összeomlasztásával vádolta meg. Álláspontja szerint a NATO keleti szárnyán a támadó erők csapásmérő képességének növelésével, a katonai infrastruktúra fejlesztésével és a rakétavédelem telepítésével nem erősíti, hanem épp ellenkezőleg, gyengíti a biztonságot. Kifogásolta, hogy a NATO nem vett tudomást a kölcsönös biztonság szavatolására…

Tovább olvasom

Járművek haladtak át a hídon, amikor váratlanul összeomlott – videó

Két autó a folyóba zuhant, senki nem számított ilyen fordulatra, hogy minden előjel nélkül összedől a norvég híd. Összeomlott egy híd a norvégiai Tretten nevű településen hétfőn. Az MTI fotóin a levegőből látható a hídomlás és következménye: A baleset következtében két jármű a Gudbrandsdalenben folyóba zuhant, a sofőröket sértetlenül sikerült kimenteni. A baleset következményeit videón is megörökítették:

Tovább olvasom

Külföldi fegyveresekre mért csapásról számolt be az orosz katonai szóvivő

Német és lengyel zsoldosok hunytak el Moszkva akciója után. Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Több mint száz lengyel és német “zsoldos” életét vesztette, további több mint ötven pedig megsebesült, amikor az orosz légierő nagy pontosságú fegyverekkel csapást mért ideiglenes állomáshelyükre a Harkiv megyei Zolocsivnél – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint hasonló csapásokban a donyecki régió három településénél az ukrán fegyveres erők 53. gépesített dandár és a 68. gyalogsági-vadászdandár több mint 260 katonáját, Herszon megyében pedig a 63.…

Tovább olvasom

Nemsokára átnevezik a majomhimlőt, hogy ne sértsen semmilyen csoportot, ne legyen negatív hangzású

Vajon kit sérthetett a jelenlegi kifejezés? Mindenesetre a WHO a nyilvánosság segítségét kéri az átnevezésben. A nyilvánossághoz fordul az Egészségügyi Világszervezet, mely szeretné átnevezni a majomhimlőt, annak negatív felhangja miatt – írta a Politico. A WHO által összehívott szakértői csapat hamarosan létrehoz egy nyilvános fórumot, ahol mindenki megteheti javaslatait. A szakértők abban már megegyeztek, hogy a vírus variánsait római számokkal fogják jelölni. Pénteki közleményében a WHO azt írta, hogy a majomhimlő 1958-ban kapta a nevét, mielőtt a vírusok elnevezésének jelenlegi gyakorlata kialakult volna. Manapság az újonnan felfedezett vírusoknál már ügyelni kell arra, hogy…

Tovább olvasom

Rekordnagyságú területen pusztított erdőtűz eddig az idén Európában

Minden korábbinál nagyobb területen pusztított erdőtűz Európában az idén az Európai Unió figyelőszolgálatának vasárnap ismertetett adatai szerint – írja az MTI. A közösség műholdakkal és földi szenzorokkal működő megfigyelési programja, a Copernicus adataira támaszkodó európai erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) kimutatása szerint az idén augusztus 12-ig 659 541 hektáron pusztított erdőtűz. Az eddigi rekordot 2017-ben jegyezték fel, amikor időarányosan – az év elejétől augusztus 13-ig – 420 913 hektár erdő égett le. Az elpusztított terület nagysága az év végére megközelítette az egymillió hektárt, 988 087 hektárra nőtt. Az EFFIS 40 ország –…

Tovább olvasom

Zelenszkij: Kiemelt célpont minden orosz katona, aki az atomerőművet támadja

Az ukrán elnök szerint Oroszország nukleáris zsarolásra használja a zaporizzsjai erőművet. Erről legújabb online beszédében ejtett szót Volodimir Zelenszkij – írja a 444.hu. Az ukrán elnök folyamatos provokációnak nevezte, hogy az oroszok a létesítményt támadják, illetve bázisként használják nikopoli és marhaneci bombázásaikhoz. Azt üzente, a hadsereg és a titkosszolgálat kiemelt célpontként kezel minden orosz katonát, akik részt vesznek a Zaporizzsja elleni támadásokban. Zelenszkij szerint minden egyes nap, amíg orosz katonák vannak az atomerőmű területén, növeli az európai sugárzás kockázatát. A zaporizzsjai erőművet még márciusban, az orosz invázió elején vették ellenőrzésük…

Tovább olvasom