A tűzoltóknak kötelező spórolni az üzemanyaggal és a légkondicionálót is csak visszafogottan használhatják

Már a gyakorlatozások is veszélybe kerültek a tűzoltóknál, annyira vissza kell fogni az üzemanyag-költségeket, de olyan hely is akad, ahol jó szemmel nézik, ha a tűzoltók saját maguk viszik be a tisztítószereket a bázisra. Előre megyünk, nem hátra. Annyira visszafogták már a benzinköltségeket a tűzoltóknál, hogy jóformán már gyakorlatozni sem tudnak – derül ki az RTL Híradóból. Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke a csatornának elmondta, olyan már előfordult, hogy a legközelebbi Mol kútnál kifogyott a benzin, így egy távolabbihoz kellett menniük tankolni, viszont most kijött egy olyan rendelkezés,…

Tovább olvasom

Az államnak nagyon szép bevételt hozott a mi életünket igencsak megkeserítő, száguldó infláció

Annyira megugranak az ÁFA-bevételek, hogy ez komoly pluszbevételt hoz a költségvetésnek. A Magyar Államkincstár első hathavi adatai alapján a száguldó miatt jelentős pluszbevételei vannak a költségvetésnek, írja az Átlátszó. Több mint 760 milliárd forinttal több áfabevétel keletkezett januártól júniusig, mint az előző év azonos időszakában. Csak viszonyításként, ez több mint 100 milliárddal több, mint amit a választások előtt a gyerekes családoknak jóléti intézkedésként/szavazatszerző osztogatásként kifizetett a kormány. (Persze az áfát kb. mindenki fizeti, de szja-visszatérítést csak a gyerekes családok kaptak.) A hivatalos infláció júniusban rekordszinten, 11,7 százalékon volt. A szezonális hatásoktól megtisztított,…

Tovább olvasom

A feltöltőkártyás villanyórások helyzete jelentősen bonyolódik, a rendszer pedig könyörtelen

Rengetegen járnak rosszul, nem stimmel a matek, kiforratlan a rendszer és a tájékoztatás. Kész matekdolgozat kiszámolni, mit és hogyan lehet tenni rezsicsökkentett és hogy lehet tenni piaci áron. Nehezen értelmezhető rendszer várja az amúgy is jellemzően nehéz helyzetben lévőket. Az E.ON ügyfelei jobban jártak, az eddigi információk szerint az övék könnyebben áttekinthető rendszer. Jelenleg 134 ezer otthonban van feltöltőkártyás villanyóra, hiszen sok főbérlő is él ezzel a lehetőséggel. A számok pedig várhatóan csak nőni fognak. Alaposan megkavarta a “lakossági piaci ár” bevezetése a rezsiszámlákat. A fogyasztók döntő többségénél – nagyon…

Tovább olvasom

Vizsgálja az Európai Bizottság, sért-e uniós jogot Mészáros és Szijj 35 éves autópálya-koncessziója

Vizsgálja az Európai Bizottság (EB) a 35 évre szóló magyar autópálya-koncessziós szerződést, hogy kiderüljön, sért-e uniós jogot. Erről Ursula von der Leyen, az EB elnöke tájékoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselőjét, Rónai Sándort. Rónai Sándor a Facebook-oldalán azt írta: “májusban derült ki, hogy Orbán oligarchái, Mészáros és Szijj László érdekeltségi köre kapta meg 35 évre a magyar autópályák üzemeltetését. Csakhogy azt azóta sem sikerült megtudni, hogy a kormány milyen számításokkal igazolja a sokezer milliárdos bizniszt, megéri-e a magyaroknak, vagy csak egy újabb lopásról van-e szó.”

Tovább olvasom

Ingyenes WiFi pontok Cegléden

Több helyszínen is zajlik azoknak a wifipontoknak a telepítése, amelyekre pályázati úton nyert támogatást a város, számolt be a napokban a település polgármesteri hivatala. Az önkormányzat az európai hálózatfinanszírozás keretén belül 15 ezer euró vissza nem térítendő támogatást nyert erre a célra.  A WiFi4EU kezdeményezés az ingyenes wifi hozzáférés biztosítását támogatja, beltéri vagy kültéri közterületeken. A fejlesztés keretében az önkormányzat által kiválasztott helyeken wifipontok telepítése, valamint a WiFi4EU-hálózat teljes körű működésének biztosítása, rendszeres karbantartása és szükséges javítása valósul meg.  Az eszközök jelenleg próbaüzemben működnek, várhatóan a hétvégétől működnek majd állandó üzemmódban. Cegléd…

Tovább olvasom

Amikor visszanyal a fagyi – kedvezményes étkezés a mentősöknek

Tavaly tavasszal bejárta az országos sajtót a hír, hogy valaki feljelentette az Országos Mentőszolgálatot, mert sérelmezte, hogy az egyik mentős ebédre hamburgert vásárolt egy budapesti, Szentendrei úti büfében. A panasz szerint a mentős hosszú percekig várakozott az ételért. Az Országos Mentőszolgálat azt írta, hogy az egész várakozás 1 perc 51 másodpercet vett igénybe, amit a mentő fedélzeti számítógépe is bizonyít. Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója végül maga reagált a panaszra, válaszában a tényeket elismerte, ugyanakkor megértést kért a frontvonalban dolgozó mentősök irányába, akik a jelenlegi terhelés mellett áldozatos munkát végeztek.  A…

Tovább olvasom

Már 42 majomhimlős beteget találtak hazánkban

Újabb kilenc, 23-50 éves férfinél igazolták a majomhimlő-fertőzést Magyarországon, ezzel 42-re nőtt a fertőzöttek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel. A fertőzöttek július 25. és 31. között majomhimlőre utaló tünetekkel keresték fel a területileg illetékes egészségügyi szolgáltatót, ahol minden esetben mintát vettek majomhimlő gyanúja miatt. A fertőzött emberek otthon tartózkodnak elkülönítve, a legtöbbjük életvitelszerűen Budapesten él – ismertették. Hozzátették, a területileg illetékes járványügyi hatóság valamennyi beteg esetében járványügyi vizsgálatot, ennek keretében kontaktkutatást végez. A betegség általános, nem specifikus tünetekkel – lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással,…

Tovább olvasom

Nem vesz részt a Fidesz az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésen

A kormánypárti frakciók nélkül pedig értelemszerűen nem is lesz határozatképes a parlamenti tanácskozás. Hétfőn közösen állt ki a Kossuth téren az áprilisi parlamenti választáson összefogásban indult és vereséget szenvedett DK, Momentum, MSZP, LMP, Jobbik és a Párbeszéd, és bejelentették: augusztus 8-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek a képviselők egyötödének az aláírásával – írja az atv.hu. A rendkívüli ülésre benyújtott határozati javaslataikban indítványozzák a nagy politikai vihart és utcai tüntetéseket kiváltó katatörvény eltörlését a szeptemberi hatálybalépés előtt (Momentum), “a magyar családokat ellehetetlenítő rezsiemelés” megszüntetését (DK), a súlyos élelmiszerválság leküzdését ( Párbeszéd ), “fenntartható rezsicsökkentést”, a…

Tovább olvasom

Tovább zuhan a közegészségügyi ellátás színvonala, “csendesen zárnak be osztályok, részlegek, műtők”

Ezt az orvoskamara titkára ismerte el. Az elmúlt hetekben rengeteget olvashattunk arról, milyen égető gondok vannak a közkórházakban, a helyzet folyamatosan tovább romlik, csak már nem verik nagydobra, inkább igyekeznek csendben bezárogatni, amit be lehet. „A kecskeméti, majd a szegedi urológiai ellátás ellehetetlenülése mellett recseg-ropog a közellátás teljes rendszere. Csendesen szűnnek meg, zárnak be meghatározatlan időre osztályok, részlegek, műtők” – olvasható Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkárának szerdai, Sodródva lendületlenül című bejegyzésében. Svéd az egészségügyben tapasztalható szakemberhiányt a következő okokkal magyarázza. Amik szerinte ráadásul „többfélék és szaporodnak”. A közellátás szerinte sok,…

Tovább olvasom

Ugye tudjuk, hogy a védettségi igazolványokkal kapcsolatos új rendelet már hússzoros hasznot hoz a fideszes cégnek?

Eddig csak tízszeres hasznot hozott, az új, “háromezer forintos” rendelet értelmében már hússzorosat hoz a kormányközeli NER-cégnek, amely a védettségi igazolványokért felelős. Egy 100-150 forintos kártyát sóznak ránk ennyiért, mert hagyjuk. Hadházy Ákos szerint a Fidesz megállás nélkül és pofátlanul nyerészkedik a járvány mögé bújva. A részletekről az ellenzéki képviselő tette közzé véleményét a Facebookon. “A sok disznóság között már észre sem vesszük, de egy új rendelet szerint mostantól 3000 forint lesz a védettségi igazolványok cseréje/pótlása, ebből 2000 forint a kártya maga. Tehát MOSTANTÓL NEM TÍZSZERES, HANEM HÚSSZOROS HASZNOT HÚZ…

Tovább olvasom