Heteken belül drasztikusan kevesebb közmunkást alkalmazhatnak, mert a kormány elzárja a pénzcsapot

Mintha ez sem szerepelt volna a Fidesz választási ígéretei között. A voksolás előtt az egyik legfontosabb érv vidéken az volt a Fidesz mellett, hogy a közmunkások megkapják a kis pénzecskéjüket. Most megvan a kétharmad, máris hirtelen ezen is spórolni kell. De természetesen ez sem megszorítás. Ideje lenne a vidékieknek is felébredniük. Ötből két fő marad. Nyolcból egy fő. Hétből egy. Nyolcból egy (megint). Tizenhat volt, de csak öt fő lesz. Huszonnégyből öt. Kettő volt, egy lehet, de a gyakorlatban egy sem lesz. Ilyen és ehhez hasonló számokat hallottunk több dél-dunántúli…

Tovább olvasom

Ezután a nyilatkozat után biztosra vehetjük, nem sokáig lesz már 480 a benzin, mert tarthatatlan

Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója bírálta a hatósági ársapkát. Ha már Orbán nagy haverja is kerek perec kimondja, hogy a mostani piaci árhoz képest ennyivel lejjebb nyomott, mesterséges üzemanyagár rég túl van azon a határon, ami tartható lenne, az már baj. Meg kell szüntetni a hatósági árat. Készüljünk fel arra, hogy heteken belül hazánkban is megugrik a benzin és dízel ára. Már maga az árszabályozás is komoly problémát vet fel, mert ennek a következménye előbb-utóbb a hiány – mondta Hernádi Zsolt Mol-vezér az ATV Heti Napló című műsorában. Hernádi szerint a vállalatánál…

Tovább olvasom

Huszonkilenc évvel ezelőtt hunyt el fiatalon Kun Péter, az Edda egykori gitárosa

Kun Péter az Edda előtt több amatőr zenekarban, játszott, majd 1988-tól egy évig a Sing Singban, és a Tritonban gitározott. 1990-ben csatlakozott a Pokolgéphez de lemezfelvétel már nem klszült vele, mert 1991-ben az Edda Művek gitárosa lett. Az 1993. július 8–11. között az Agárdon megtartott, harmadik Edda-táborban lépett fel, amikor július 10-én hajnalban, Yamaha gyorsasági motorjával Velencén, a 7-es főút 47-es kilométerkövénél, halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvedett. Halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok. Temetésére több ezer gyászoló jelenlétében 1993. július 17-én került sor a százhalombattai katolikus temetőben. Az Edda Művek…

Tovább olvasom

Szabó Rebeka és Tordai Bence lett a Párbeszéd két új társelnöke

A Párbeszéd vasárnapi tisztújító kongresszusán megválasztották a két új társelnököt Szabó Rebeka és Tordai Bence személyében. Az eddigi két társelnök, Karácsony Gergely és Szabó Tímea már korábban jelezte, hogy nem indul újra a tisztségért. Szabó Rebeka a kongresszus utáni sajtótájékoztatón elmondta: azért dolgoznak, hogy egy zöld Magyarországot építsenek, és hogy a magyarországi zöld mozgalomnak politikai képviseletet adjanak. Foglalkozni akarnak emellett a nők társadalmi problémáival, és kiállnak a cigányság vagy az LMBTQ közösségbe tartozó emberek esélyegyenlőségéért. Hozzátette: a Párbeszéd a felvételét kéri az európai zöld pártcsaládba. Tordai Bence közölte: zöld Európát,…

Tovább olvasom

Káosz a MÁV-nál, rengeteg vasúti baleset és hiba történt országszerte

Halálos vonatbaleset történt vasárnap hajnalban, emiatt pótlóbuszok járnak Baja és Mátéházapuszta között – közölte a Mávinform az MTI-vel. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a Bajáról Kecskemétre hajnalban induló 7800-as számú InterRégió vonat Baja és Mátéházapuszta állomás között elgázolt egy ismeretlen személyt, aki a helyszínen életét vesztette. A két állomás között – a hatósági intézkedésekig – nem közlekedhetnek a vonatok. A vonat utasait a pótlóbusz visszaviszi Bajára. A vonat tovább nem közkekedik. Az arra utazók hosszabb eljutási időkkel számoljanak – jelezte a Mávinform. Elgázolt egy embert a gyöngyösi állomásról Vámosgyörkig közlekedő személyvonat…

Tovább olvasom

Újra javasolná a beltéri maszkviselést a virológus

Kemenesi Gábor újabb hullámra számít nyáron, mivel hagytuk megszaladni a járványt. „Szinte biztosak lehetünk benne, hogy Magyarországon is kialakul a járvány újabb, nyári hulláma, de hogy mit fog okozni a kórházak számára, azt nem lehet előre megjósolni” – erről Kemenesi Gábor, virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának munkatársa beszélt a 24.hu-nak. Jelenleg két újabb típus, az Omikron BA.4 és BA.5 jelzésű variánsa fertőz Nyugat-Európában, Kemenesi szerint már Magyarországon is ezek a dominánsak. Kiemelte azonban, hogy bár az új vírusvariáns fertőzőbb, mint eredeti omikron, vakcinákkal kialakított T-sejtes védelem hatékonysága továbbra is…

Tovább olvasom

Vodafone-osok, figyelem: egy hétig nem működnek az ügyfélszolgálatok

Hétfőtől egy hétig nem működnek a Vodafone ügyfélszolgálatai az értékesítési és ügyfélszolgálati rendszerek informatikai átállása miatt; az otthoni és mobil alapszolgáltatások azonban akkor is zavartalanul elérhetők lesznek július 11-16. között – írta az MTI. A Vodafone tájékoztatása szerint a szolgáltató a hatékonyabb, egységesebb ügyfélkiszolgálás érdekében végez informatikai átállást, ami a Vodafone-UPC integráció utolsó lépése. Az átállás alatt az online és személyes ügyintézés, értékesítés, valamint egyes speciális szolgáltatások (például mobilvásárlás – autópályamatrica, parkolás) nem lesznek elérhetők sem az üzletekben, sem az online, sem telefonos ügyfélszolgálatokon. Ugyanakkor általános információkkal és hibabejelentéssel kapcsolatban…

Tovább olvasom

Olyan drága lehet, hogy hamarosan luxuscikk válhat a majonézből

Természetesen ennek is köze van a háborúhoz, hiszen Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője és exportőre. Már a koronavírus-járvány alatt, 2020-ban – más élelmiszernél is meredekebben – kétszeresére emelkedett a majonéz alapját adó napraforgóolaj világpiaci ára, ám a február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború miatt mára már az egekbe szökött. Ukrajna ugyanis a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője és exportőre, a nyugat-európai igények felét innen elégítik ki – írja az Index.hu. Az akadozó szállítások miatt azonban több európai országban is hiánycikk lett, olyannyira, hogy több helyen pánikvásárlásba kezdtek a polgárok. Magyarország nem szorul ugyan ukrán…

Tovább olvasom

Felmentette Zelenszkij a budapesti ukrán nagykövetet

Több nagykövettel ugyanígy tett az ukrán elnök, aki szerint ez bevett gyakorlat a diplomáciában. Elnöki rendelettel mentette fel Volodimir Zelenszkij Ukrajna budapesti nagykövetét, Ljubov Nepopot – számolt be róla a hvg.hu. Ugyanígy járt a Telex beszámolója szerint a norvégiai, a prágai és a németországi nagykövet is. Szombat este posztolt videójában Zelenszkij így beszélt erről: „Ma aláírtam néhány nagykövet elbocsátásáról szóló rendeletet. A nagykövetek cseréje a diplomáciai életben bevett gyakorlat része. A Csehországba, Németországba, Magyarországra, Norvégiába és Indiába kinevezendő jelölteket a külügyminisztérium készíti fel” – mondta Zelenszkij. via Telex.hu

Tovább olvasom

Alkotmánybírósághoz fordul az ellenzék a pedagógusok sztrájkjogának ellehetetlenítése miatt

A pedagógusok sztrájkjogának ellehetetlenítését tartalmazó szabályozás megsemmisítését kérve, az Alkotmánybírósághoz fordultak ellenzéki országgyűlési képviselők – közölte Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az MTI-vel. Az MSZP kezdeményezte, hogy az ellenzéki pártok képviselői kérjenek utólagos normakontrollt. Azért küldték a törvény szövegét az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük az sem a magyar Alaptörvénynek, sem a magyar alkotmányos hagyományoknak, sem a nemzetközi szerződéseknek és a bírói gyakorlatnak nem felel meg „A kormány javaslatára megszavazott törvénymódosítás teljességgel elfogadhatatlan, az ugyanis gyakorlatilag megfosztja a pedagógusokat a sztrájkhoz való jogtól, megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy érdekeik érvényesítése érdekében…

Tovább olvasom