Közel 80 métert zuhant egy Tesla, benne négy emberrel és szinte semmi bajuk sem lett

Négy embert – köztük egy négy- és egy kilencéves gyereket – kellett kimenteni a San Francisco közelében fekvő Devil’s Slide-ról, miután a Tesla, amiben ültek, közel nyolcvan métert zuhant. Az esetről beszámoló BBC videót közölt a mentésről: A hatóságok tájékoztatása szerint a gyerekek nem sérültek meg egyáltalán, és az autóban ülő két felnőtt is megúszta nagyobb bajok nélkül a történteket. A Tesla az előzetes vizsgálatok szerint nem volt önvezető üzemmódban. (via 444.hu)

Tovább olvasom

Biztonság: egyre többen homályosíttatják a házuk képét a Google Maps-en, nem véletlenül

A képeken feltűnő személyek arcát és az autók rendszámát eddig is alapból kitakarták, de sokan a házuk képével is ugyanezt kérvényezik. Biztonsági okokból. A Google Maps napi gyakorlatához tartozik az utcákon lévő arcok és rendszámtáblák kitakarása, de ugyanez egyáltalán nem vonatkozik a családi házakra és egyéb ingatlanokra, melyek többségét egész alaposan megcsodálhatjuk kívülről a Google-nek köszönhetően. Azért a Google Mapsen kalandozva egyre több kihomályosított házat vehetünk észre. Ilyenkor a cég nem magától gondolta, hogy itt-ott diszkrétnek kellene lennie, hanem az ingatlanok tulajdonosai igényelték a vállalattól ezt a szolgáltatást – írja a…

Tovább olvasom

Ügyeljünk a biztonságunkra Jász-Nagykun-Szolnok megyében a megemlékezések idején

Tegyünk meg mindent, hogy elkerüljük a tűzeseteket, illetve a temetői forgatagban még inkább vigyázzunk értékeinkre, mert sajnos a csalók és tolvajok is folyamatosan lesben állnak. A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatják meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. Azonban nem mindenki ebből a célból érkezik a temetőbe. Tapasztalataink azt mutatják, hogy ilyenkor gyakrabban fordulnak elő gépkocsifeltörések, kerékpárlopások a temetők környezetében, illetve többször történik, hogy a sírokról ellopják a virágot, koszorút vagy kegytárgyat, esetleg az őrizetlenül hagyott táskát. Ebben az időszakban zsúfoltabbak…

Tovább olvasom

Fokozzák a biztonsági intézkedéseket, mert medvetámadástól féltik Orbán Viktort

Ez biztosan reális esély, de arra is jó lehet, hogy bizonyosan véletlenül se találkozhasson egy csalódott Fidesz-szavazóval, akinek Orbánék a múlt héten végképp tönkretették az életét a KATA és a rezsicsökkentés szétverésével. De érthető, hiszen Erdélyben sok a medve és a kormányfőt védeni kell. Fokozott biztonsági intézkedések mellett kerül sor a 31. Bálványosi Szabadegyetemre Tusnádfürdőn, ahol Orbán Viktor miniszterelnök a tervek szerint beszédet tart szombaton. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a medvék ne zavarják meg az emberek nyugalmát – írja az Index.hu. Tusnádfürdőn több medvetámadás is történt az elmúlt…

Tovább olvasom

Átadták az új szolnoki jelzőlámpát – videó

Egy igencsak balesetveszélyes útszakasz vált ezzel biztonságosabbá. Üzembe helyezték. Kedden már működött a Széchenyi körúti lámpa. A város egyik fokozottan balesetveszélyes útszakaszán így már több helyen- tehát óvatosabban kénytelenek a gépkocsivezetők közlekedni. A közösségi oldalon megjelent hírre mind a gyalogosok, mind az autósok pozitívan reagáltak – írja a SzolnokTV.

Tovább olvasom

Biztonsági osztag és barikád védi a fideszeseket a balatonfüredi stratégiai megbeszélésen

Orbán Viktor és Rogán Antal még így is a biztosabb hátsó bejáratot használta, nehogy véletlenül bárki is kérdést intézhessen hozzájuk. De a többiek is kimagaslóan nagy védelmet kapnak. Két napon keresztül ülésezik Balatonfüreden a Fidesz frakciója, hogy a felkészüljön az április elejéig tartó kampányidőszakra. 133 képviselő mellett a tanácskozáson részt vesznek a párt legtöbbet foglalkoztatott kommunikátorai, továbbá a politikusok stábtagjai is.  A vendégek döntő többsége a Hotel Füred vendégszeretetét élvezi, de maga az okosítás a közeli konferenciaközpontban zajlik. Itt tartotta szerda este nyitóbeszédét Orbán Viktor miniszterelnök és itt beszél majd…

Tovább olvasom

Macron, Orbán és mások közelébe juthatott minden engedély nélkül a képviselő, így biztosít a TEK

A fényképek egyértelmű tanúsága szerint alig néhány méterre járhatott-kelhetett a világ egyik legvédettebb politikusa közelében, miközben Orbán Viktor és több más európai ország miniszterelnöke is ott volt a közelében. Amennyiben a képviselő egy merénylő lett volna, mindannyian közvetlen életveszélyben lettek volna. Minden további nélkül besétált a TEK által biztosított V4-csúcsra Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, aki még Macron közelében is készített minderről egy szelfit. Szabó Bálint képviselő még decemberben osztott meg több fotót a Facebookon, ahol azon a V4-es csúcson látható, amelynek Emmanuel Macron francia elnök is a vendége volt. A találkozót a TEK biztosította, és a Belügyminisztérium utólag azt közölte, hogy nem…

Tovább olvasom

Befejeződött egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei bekötőút felújítása

Innentől biztonságosabbá válik a közlekedés Jásziványnál. Még bőven van tennivaló a megyében található egyéb mellékutakkal. Átadták a Jász-Nagykun-Szolnok megyei jásziványi bekötőút 705 millió forintból felújított 5,8 kilométer hosszú szakaszát a napokban – írja a Magyarepitok.hu. A kivitelezést a STRABAG Általános Építő Kft. végezte el. Az átadó eseményen az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára közölte: jövő márciusra elkészül az M4-es gyorsforgalmi út Jász-Nagykun-Szolnok megyei folytatása. A Szolnok teljesértékű bekapcsolását és belterületi útjainak tehermentesítését egyszerre szolgáló szakasz egy új Tisza-hidat is magába foglal. A Jászberényt elkerülő út utolsó elemének munkálatai pedig jövő nyárra…

Tovább olvasom

Mennyire könnyű feltörni a jelszavait? Ebből a táblázatból kiderül!

Évről-évre milliók adnak meg rendkívül gyenge jelszavakat, amiket minden különösebb erőfeszítés nélkül tudnak feltörni a hackerek. A Statista azonban most egy olyan összeállítást készített, amiből egyből világos lesz, melyik jelszó a jó, és melyik az, amelyiket mindenképpen kerülni kell. A táblázat két szempont alapján mutatja meg, melyik jelszót mennyire könnyű feltörni, azaz átlagosan mennyi időt vesz igénybe egy hackerprogramnak végigpróbálnia a kombinációkat. Minden azon múlik, hogy hány karakterből áll és hogy milyen karaktersorozatról van szó: Ezek alapján például egy csupa kisbetűkből (első oszlop) álló jelszó akkor is azonnal feltörhető, ha…

Tovább olvasom