Lemondott az SZFE HÖK-elnöke, állítása szerint tudta nélkül, a nevében szervezkedett a vezetés

Lemondott Ferenczy-Nagy Boglárka, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (SZFE HÖK) elnöke – írta meg a Facebookon. Ferency-Nagy azt követően vállalta el a tisztséget, hogy a kormány modellváltásra kényszerítette az egyetemet, és a tanárok jelentős része felmondott, sok hallgató pedig az egyetem régi szellemiségét továbbvivő FreeSZFE-n folytatta a tanulmányait. Posztja szerint az egyetem rektora, Rátóti Zoltán egysoros válasszal nyugtázta döntését, aminek értelmében tudomásul vette lemondását. A színházi rendezőnek tanuló volt HÖK-elnök többek között így írt az indokairól: „Az általam ismert útvonalak, az őszinteség, a tiszta kommunikáció, a logikus gondolkodás, az észszerű…

Tovább olvasom

Vádat emeltek a katonai helikopter pilótája ellen a siklóernyős baleset ügyében

Az ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja a pilótát. Vádat emelt az ügyészség azzal a tiszttel szemben aki a 2020-as vértesszőlősi siklóernyős-balesetben a mentésre küldött katonai helikoptert vezette – számolt be róla 444.hu. A fára zuhant siklóernyős épségben várta a segítséget, ám a helikopter rotorszele lesodorta az ágakról, és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy néhány héttel később meghalt. Az ügyészség légi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja a pilótát, és indítványozza, hogy ítéljék próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve határozott időre tiltsák el a légi járművek vezetésétől. A terv…

Tovább olvasom

Már mindenhol folyik víz a csapból, de a hőség miatt továbbra is korlátozások vannak érvényben

A felelőtlen vízpazarlást és -használatot továbbra is kerülni kell. A Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. vasárnapi tájékoztatása szerint teljes szolgáltatási területükön, minden háztartásban folyik a víz a csapokból, de a folytatódó hőség miatt továbbra is érvényben maradnak a több mint tíz Pest megyei települést érintő vízkorlátozási intézkedések. A vízszolgáltató a honlapján kiemelte: mivel folytatódik a hőség, a korábban meghirdetett vízkorlátozási intézkedések érvényben maradnak. Továbbra is kérik a felhasználókat a felelős ivóvízhasználatra, segítve ezzel a szolgáltatás fenntartását – írták. A hőségben megnövekedett vízfogyasztás további emelkedése, illetve műszaki meghibásodás esetén már…

Tovább olvasom

Egységes klímabérletet vezetne be az LMP

Ungár Péter, a zöldpárt frakcióvezetője szerint így lehetne reagálni az energiaválságra, az ár 5000 forint lenne. Az LMP azt javasolja, hogy Magyarországon is vezessék be német mintára a klímabérletet, ami egy országosan megvásárolható, minden tömegközlekedési eszközre érvényes, egységesen 5000 forintba kerülő bérlet lenne – írta meg az Index.hu. A közösségi közlekedés támogatásával radikálisan csökkenthető lenne a közlekedési ágazat energiaigénye és károsanyag-kibocsátása, így a klímabérlet egy fenntartható megoldást jelenthetne az előttünk álló energiaválságban. A klímabérlet vonzóbbá tenné a közösségi közlekedést, és segítséget jelentene mindazoknak, akiknek egyre nagyobb nehézséget okoznak az elszabaduló energiaárak,…

Tovább olvasom

Megint elvitték a főnyereményt az ötös lottón

Volt telitalálatos szelvény, ami most 356 millió forintot ért. Az ötös lottó szombat esti sorsolásán a következő számokat húzták ki: 1 (egy), 36 (harminchat), 42 (negyvenkettő), 57 (ötvenhét), 79 (hetvenkilenc). Egy darab telitalálatos szelvény volt, a nyereménye 356 118 440 forint. 21 darab négyes volt, ami 1,9 millió forintot fizet, a hármasok 23 ezer forintot, a kettesek pedig 2025 forintot érnek. A jokerszám a 720167 volt, ezt ketten találták el, a nyereményük 16-16 millió forint. MTI/Telex

Tovább olvasom

Bár közel 11%-os az infláció, Tállai András dicsekszik a nem egész 9%-os nyugdíjemeléssel

Az államtitkár úr rendkívül büszke a “hatalmas” nyugdíjemelésre, miközben az infláció ezt jócskán meghaladja. Tény, hogy vannak olyan területek, ahol gyakorlatilag semmilyen emelést nem kapnak (tűzoltók, tanárok), ahhoz képest tényleg varázslatos a 9%. Csak éppen bólogatunk a lecsúszáshoz és van, aki még tapsol is hozzá. A kormány előbb alultervezte az inflációt, majd a módosított változatát is, így egy évben háromszor is eldicsekedhet a nyugdíjemeléssel, most tartunk ebből a másodiknál. Igaz, egész novemberig csökken a nyugdíjak reálértéke – írja a Hvg.hu. Ebben a hónapban érkezik az évközi nyugdíjemelés, amikor mintegy 2,5…

Tovább olvasom

Tipikus! Rétvári szenzációs sikerként könyvelt el egy fideszes programot, miközben csak a számolási módszer változott

Olyan, mint a munkanélküliség. Vegyünk ki a kötelező ellátásból több tízezer embert, már ne legyen jogosult rá, máris elmondható, hogy kevesebb az álláskereső Magyarországon. Ezúttal a büszkélkedés alapja az, hogy kevesebben élnek túlzsúfolt otthonokban. Ezek az emberek nem laknak hirtelen tágasabb helyen, csak a konyhákat is lakóhelyiségnek tekinthetik. Tehát ugyanott, ugyanannyian laknak, csak mivel egy 4 négyzetméter feletti konyhát már lakóhelyiségnek lehet tekinteni az új számítási módszer szerint, hirtelen kevesebb, mint a felére csökkent a “problémás” családok aránya. Így is lehet sikereket elérni, a Fidesz-KDNP kifejezetten szeret statisztikákkal ferdíteni, mai…

Tovább olvasom

“Magyarország, amely már csak alig a miénk” – így hagytuk, hogy a Fidesz elfoglalja hazánkat

Megalapozták, majd minden igazán sarkalatos és fontos akaratukat véghezvitték az elmúlt másfél évtizedben. Hazánk már csak nyomokban emlékeztet egy demokratikus jogállamra, de tulajdoni szempontból sem nevezhetjük már a miénknek ezt az országot. Beletörődtünk, aki kapálózik, megjárja. Ez lett Magyarországból 2022-re, de mindig van lejjebb. A legnagyobb közösségi oldalon találkozhattunk a következő írással, amivel nagyon nehéz vitatkozni. Földes Péter: Van egy ország, amelyhez már csak lélekben van közünk. Itt élünk benne, vonatkoznak ránk a törvényei, nyelvét a legtöbben jól beszéljük. Magyarországnak hívják ezt az országot, emelkedettebb hangulatunkban hazának nevezzük. Alig van…

Tovább olvasom

Gondok vannak a 0,25-ös Heineken sörrel, üvegdarabok lehetnek benne

Egészségre káros széria ment ki a boltokba, Magyarország is érintett. A boltokban a kérdéses palackos italokat visszaváltják. A figyelmeztetést a Heineken cég adta ki, aki ilyet vásárolt, semmiképp se igya meg. Biztonsági figyelmeztetést adott ki a Heineken a 0,25 literes, Hollandiában gyártott üvegpalackjai miatt, a figyelmeztetés a Heineken Original kisméretű, csavaros kupakkal ellátott, nem visszaváltható kiszereléseire vonatkozik, amelyek esetében fennáll a veszély, hogy a palackban üvegforgácsok találhatóak – közölte a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. csütörtökön. A veszély kizárólag az érintett sörök 0,25 literes kiszereléseire vonatkozik, amelyek lejárati dátuma 2022.12.31; 2023.01.08; 2023.01.22; 2023.02.18.…

Tovább olvasom

Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke

Gyöngyösi Mártont, a Jobbik Európai Parlamenti képviselőjét választották meg a párt új elnökének elnökének – derült ki szombaton a párt sajtóközleményéből. Az elnöki pozícióért Ander Balázs, Földi István és Gyöngyösi Márton indultak. Azért kellett új elnököt választani, mert ugyan a Jobbik tavasszal két évre bizalmat szavazott Jakab Péternek,de a politikus egy hónappal később a párton belüli belharcok miatt inkább lemondott. „A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok” – indokolta akkor a döntését Jakab Péter. A borsodi származású politikus ennek ellenére a Jobbik frakcióvezetője maradt a parlamentben. A politikus…

Tovább olvasom