Délben zárhatnak vasárnap a boltok?

Néhány éve teljes vasárnapi boltzár volt érvényben, most rövidített nyitva tartást javasol a szakszervezet a munkaerőhiány miatt. A csúcson pörgő hazai munkaerőhiány egyik ellenszereként vetette föl a rövidített vasárnapi nyitvatartást a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A szakszervezet konkrét javaslata, hogy az üzletek vasárnaponként legfeljebb 12 óráig legyenek nyitva – írta meg az Index.hu. Így a javaslat csak részben hozná vissza a KDNP 2014-es törvénymódosítását, amely megtiltotta a bevásárlóközpontoknak, valamint a 400 négyzetméternél nagyobb területű üzleteknek, hogy vasárnap is fogadják a vásárlókat. Annak idején ez néhány hónapig érvényben is volt. “Ezúttal szó…

Tovább olvasom

Zengett a rasszista szövegektől egész Velence egy kemping skinhead-fesztiválján

Több kilométerre is elhallatszottak a fajgyűlölő szövegek és rigmusok, az önkormányzat kiakadt. „Az elmúlt hétvégén lezajlott zenei fesztiválon elfogadhatatlan, gyűlöletkeltő, közösség ellen uszító szövegek hangzottak el, amelyek Velence számos, a fesztivál helyszínétől akár több kilométerre elhelyezkedő pontján világosan hallhatók voltak. Ezeket a megnyilvánulásokat Velence Város Önkormányzata a leghatározottabban elítéli és elutasítja” – közölte Facebook-oldalán a település önkormányzata. A Drótszamár Kemping területén július első hétvégéjén rendezték meg a Rockstrand 2022 nevű rendezvényt, amin fellépett többek közt a Fehér Törvény, a Tar Had és a Kitörés nevű zenekarok is. Az önkormányzat szerint saját…

Tovább olvasom

Havonta 24 millió forint üti a markát a Felcsút legjobban fizetett focistájának

A magyar elsőosztályú labdarúgó bajnokság, az NB I egyik legjobban fizetett játékosává lépett elő Sahab Zahedi, a felcsúti Puskás Akadémia iráni származású csatára, ugyanis Zahedi az ukrán tribuna.com beszámolója szerint évi 800 ezer eurót (azaz nagyjából 320 millió forintot) keres, ami havonta nagyjából 60 ezer eurót, vagyis 24 millió forintot jelent. A Blikk megkereste a Puskás Akadémiát, ám a csapat nem akart reagálni a hírre. Sahab Zahedi a Zorja Luhanszktól igazolt Felcsútra az orosz-ukrán háború kirobbanása után. Ott csak 8 meccsen játszott, amiken négy gólt szerzett. Zahedi értékét a Transfermarkt 1 millió euróra teszi.

Tovább olvasom

Jakab Péter: “Ez itt a Parlament, ahova már utálok bejönni, mert tele van sz*r emberrel” | videó

Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke a parlamenti folyosón sétálva beszélt arról, mi gondol egyes politikusokról. „Itt vagyok látod, ez az a Ház. Sok itt a tolvaj, kevés az értelem” – kezdte a  Facebook-oldalán megjelent videóját Jakab Péter, ami a Parlamentben készült. A felvételt az Országgyűlés folyosóján sétálva vették fel, és ebben arról beszél, hogy hát, ez a hely itt a Parlament, ahova már utálok bejönni, méghozzá azért, mert tele van szar emberrel. Némelyik 32 éve itt ül, de soha nem lett jobb, mindig csak rosszabb.” A politikus azzal folytatta, hogy ezeket…

Tovább olvasom

Negyedmillió forintba kerülhet idén egy nyaralás

Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni idén, az utazást tervezők átlagosan 250 ezer forintot költenének a vakációra, ahogy a járvány előtt is – derül ki a K&H reprezentatív felméréséből. A vakációzók 55 százaléka 100-500 ezer forintos utazási költségvetéssel számol. A 68 százalékuk, ahogy tavaly is, saját jövedelméből finanszírozza a nyaralást, 16 százalék azok aránya, akik a családtagok támogatásából üdülnek, banki kölcsönre 6 százalék épít. A SZÉP-kártya népszerű, az utazók 28 százalékánál ez a forrás is szerepet kap. A 30-59 évesek többsége – 10-ből 7-en – legalább 5 napos…

Tovább olvasom

Mentővel vitték kórházba Hoppál Pétert a Parlamentből

A politikus bejegyzése alapján vakbélműtét miatt volt szükség a mentőkre. A frissen kinevezett kulturáért felelős államtitkár Facebookra posztolt fotót egy mentőből, a kép mellé írt szövegből pedig az derül ki, hogy a Parlament épületéből vitték kórházba. „Parlament – mentő – kórház – vakbél műtét”– írta Hoppál Péter, aki az emojikat sem felejtette le. Bejegyzéséből az derül ki, hogy feltehetően már túl van a műtéten, legalábbis úgy fogalmazott: „Istennek és az orvosoknak hála, lábadozom”. via 444.hu; Fotó: Hoppál Péter Facebook

Tovább olvasom

Ijesztő: életveszélybe került egy család az M3-as autópályán – videó

A Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája rögzítette az eseményeket, ahogy egy család autója defektet kap és megperdül az autópályán. Az irányíthatatlanná váló kocsi nekiütődött a szalagkorlátnak és a belső sávban, a forgalommal szemben állt meg, közvetlen életveszélyben volt a bent ülők. És ez még nem minden… Néhány nappal ezelőtt egy személyautó defektet kapott, emiatt nekiment az elválasztó korlátnak, megpördült az autó, így az a forgalommal szemben állt meg az M3-as autópálya belső sávjában – írja az Origo. Az autóban egy család utazott kislányukkal, AZ ÉDESAPA BÁRMILYEN ÓVINTÉZKEDÉS ÉS SEGÍTSÉGKÉRÉS NÉLKÜL KEZDTE…

Tovább olvasom

“Ha bajban van a nép, hogy lehet, hogy Orbán előrébb van a sorban, mint a tűzoltók, a tanárok, vagy az egészségügyi dolgozók?”

Mindannyiunk kedvence az a hárítás a miniszterelnöktől, hogy a saját fizetéséhez neki semmi köze, arról a parlament határoz. Nyilván az a parlament a rengeteg “bátor ember” fideszes képviselővel teljesen független Orbán akaratától, ezt látjuk 1,5 évtizede. A keveset kereső kisembernek nem jut fizetésemelés, a miniszterelnök milliókat kap pluszban. Fontossági sorrend. Érdekes kérdéseket feszegetett (egyelőre szokás szerint hasztalan) Jámbor András országgyűlési képviselő a tegnapi ülésnapon. A teljes szöveg:“Bajban vagyunk! Már amennyiben egyet értenek velem abban, hogy a népet szolgálni küldtek minket ide ebbe a házba. Bajba vagyunk, ahogy Nagy Márton miniszter…

Tovább olvasom

A Momentum csatlakozott a Liberális Internacionáléhoz

A Momentum Mozgalom csatlakozott a Liberális Internacionáléhoz – számolt be róla a párt a Facebook oldalán. Érdekesség, hogy Magyarországról korábban két párt is teljes jogú tagja volt a szervezetnek, ám az egyik megszűnt, a másik pedig meglehetősen drasztikus irányt váltott. Könnyen kitalálhatják az idősebb olvasók, hogy melyik ez a két párt, ami korábban tagságban volt: 1992-től a Fidesz, ami 2000-ben lépett ki Orbán Viktor jobboldali fordulata után. Orbán előtte egyébként a Liberális Internacionálé alelnöke is volt. 1993-tól az SZDSZ, amely egészen 2013-as megszűnéséig az LI tagja maradt. A liberális politikai pártok nemzetközi szövetségét a…

Tovább olvasom

A boltok vasárnap déli zárását javasolta az egyik kereskedelmi szakszervezet

Vasárnap 12 órai boltzárást javasol a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete – számolt be a 24.hu. A KASZ elsősorban a munkaerőhiányon szeretne enyhíteni, mivel a munkáltatók nem tudnak tartósan létszámot növelni, és emiatt alternatív megoldásokra van szükség. Szerintük a nyitvatartási órák csökkentése lehetővé tenné, hogy a forgalmasabb időszakokra magasabb létszám jusson, mindeközben pedig javuljon a szolgáltatás minősége és csökkenjen a dolgozók terhelése is. Hozzáteszik: a vasárnap déli bezárás a munka és a magánélet egyensúlyán is javítana. Először a munkáltatók érdekképviseleti szervezeteivel tárgyalnának a lépésről, később pedig teljes ágazatra kiterjedő szabályozást szeretnének. A 24.hu…

Tovább olvasom