Valóban forró lesz az ősz? Nyílt ülésen hallgatná meg Novák Katalint, Balog Zoltánt és Varga Juditot a kegyelmi ügyet feltáró vizsgálóbizottság elnöke

Könnyen lehet, hogy valóban forró lesz az idei ősz, de nem olyan tekintetben, ahogy azt a Fidesz gondolja. A kegyelmi ügyet továbbra sem feledné a vizsgálóbizottság és nyílt ülésen hallgatná meg Novákot, Balogot és Vargát, a három korábbi NER-tisztségviselőt, akik mind szorosan köthetők a pedofil kegyelmi ügyhöz. Orbán Viktorra is sor kerülhet.

Tovább olvasom

Ezeket az autókat és motorokat lopják a leginkább Magyarországon – Szabolcs megyében is vigyázzunk gépjárműveinkre

Változás történt az élen tavalyhoz képest, ráadásul amelyik márkát a leginkább lopták öt évvel ezelőtt, az már „csak” a negyedik helyen áll. Nem meglepő, hogy nem a méregdrága, prémium autókat viszik elsősorban.

Tovább olvasom

Visszavonul a színpadtól a Szomszédok Janka nénije – túl egy négyórás életmentő műtéten, negyven kilós fogyás után, közel 90 évesen

Az egész ország egyik kedvenc színésznője a majdnem 90 éves Pásztor Erzsi, aki rengeteg színházi és televíziós szereplést tudhat már a háta mögött, mégis ő mindenki Janka nénije. Fizikálisan azonban már komoly problémák gyötrik, így úgy döntött, nem erőlteti tovább és örökre visszavonul a színpadról.

Tovább olvasom

Magyar Péter a kritikák után: nem a közvélemény dolga eldönteni, ki vezesse a vagyonvisszaszerzési hivatalt

Vasárnap délután hosszú Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter kormányfő azokra a kritikákra, amelyek az elmúlt napokban az újonnan felállított korrupcióellenes szerv, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére választott vezető személye miatt érték a kormányt.

Tovább olvasom

Nyugdíjemelést jelentett be a Tisza kormány – leginkább az alacsonyabb járadékkal rendelkezők járnak jól

Közel 250 ezer nyugdíjas kap januártól jelentősen több pénzt, a részleteket Magyar Péter jelentette be csütörtökön. Még így is kis pénzt kapnak, de mégis nagyságrendekkel többet, mint korábban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is rengeteg idős embert érint.

Tovább olvasom

Gyermekkorunk meghatározója volt, de most ennek a történetnek is vége – bezár hazánk utolsó hagyományos edénygyára

Az 1909 óta működő zománcüzem felszámolás alá, 150 dolgozója utcára kerül. Az egyetlen szerencse a szerencsétlenségben, hogy a környék komoly munkaerőhiánnyal küzd, így vélhetően a menesztett dolgozók könnyen találnak majd új munkahelyet. De egy újabb történelmi vállalat búcsúzik, vélhetően örökre.

Tovább olvasom

1500 karakter miatt zárták ki a vidéki média jelöltjét – így válogatták ki a közmédia új őreit

A Borsod24 kiadója szerint nehezen nevezhető átláthatónak és szakmailag megnyugtatónak az az eljárás, amelyben a közmédia jövőjéről döntő testület három szakmai jelöltjét kiválasztották. Különösen visszásnak tartjuk, hogy a Fülke jelentős vezetői és szakmai tapasztalattal rendelkező jelöltjét egy 1500 karakteres önéletrajzi korlát túllépése miatt még a meghallgatás előtt kizárták. Aggályosnak látjuk azt is, hogy a jelölő médiaszakmai szervezetek nem szavazhattak, miközben a kiválasztás részletes szempontjai csak a jelentkezési határidő után váltak ismertté. Az eljárás körüli kételyeket jelzi, hogy több szakmai szervezet tiltakozása után augusztus 25-én a parlamenti bizottság is elhalasztotta a…

Tovább olvasom

Itt lehet a vég? Egy belső felmérésben arról is kérdezi a Fidesz saját tagjait, hogy fel kell-e számolni a pártot

A narancsos párt mindig nagyon sokat adott belső felméréseik és kutatásaik eredményére, most többek között arról is kérdezik a tagságot, hogy vajon szerintük mik voltak a tavaszi súlyos vereség okai, valamint még arra is rákérdeznek, hogy mi legyen a Fidesz jövője, amiben külön megemlítik a párt felszámolásának lehetőségét.

Tovább olvasom

Elsőre lepattintották, de végül mégis nyomoztak, sőt vádemelésnél jár a fideszes propagandista, aki horogkeresztet montírozott a szivárványos zászlóra

Az Orbánék által létrehozott Alapjogokért Központ egyik munkatársa gondolta úgy, hogy saját közösségi oldalán így szeretné kifejezni véleményét. Később már hiába törölte, bár a rendőrség először igen furcsa érveléssel igyekezett lerázni magáról az ügyet. Hadházy Ákos azonban nem hagyta annyiban.

Tovább olvasom

A magyarok közel harmadának teljesen kiürül a kasszája hónap végére

A tartós gazdasági nyomás miatt a magyar lakosság többsége számára a mindennapi pénzügyi túlélés vette át a hosszú távú vagyongyarapítási tervek helyét. A Provident kilenc országra kiterjedő, reprezentatív Financial Wellbeing kutatásának legfrissebb adatai szerint a magyarok 28 százaléka a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét.

Tovább olvasom