A Rezeda utca foglyul ejtett egy gyanútlan kukásautót

Kedden éppen a szokásos köreit futották az NHSZ munkatársai a Rezeda utcán és környékén, amikor hirtelen leállt a hatalmas teherautó és egy tapodtat sem mozdult. Mint utólag kiderült, Szolnok helyi jellegzetessége a csőtörés akadályozta a munkát, ugyanis a Rezeda utca szóban forgó szakaszán korábban föld alatti hálózathibából adódó csőtörés keletkezett, mondta Lits László NHSZ-csoport ügyvezetője. A kukásautó azon a részen szakította be a szilárd burkolatot, ahol a csőtörés lassan, de biztosan alámosta az aszfaltot. Később az autót kiszabadították, a VCSM munkatársai pedig megkezdték a helyreállítást a Rezeda utcán. Ezúton javasoljuk a “csőtörés” felvételét…

Tovább olvasom

Újra napirendre vehetik a közvilágítás korlátozását Szolnokon

Akár újra napirendre is vehetik a közvilágítás korlátozását Szolnokon, mivel ehhez a lehetőséghez immár megalkották a megfelelő jogszabályt. Így lényegében minden akadály elhárult az ötlet megvalósítása előtt. Mint ismert, Szalay Ferenc szolnoki polgármester vetette fel korábban, hogy éjjel 12 és hajnali 4 óra között lekapcsolhatják a közvilágítást, ha erről dönt a közgyűlés. Ez az intézkedés azok sorába illett volna, amelyekben a hatalmas rezsinövekedés miatt kénytelen volt a város korlátozásokat bevezetni, intézményeket részlegesen bezárni a téli időszakban. Indoklásként az fogalmazódott meg, hogy jelentős mértékben megnőtt a város rezsiköltsége, százmilliók helyett milliárdokról beszélhetnek immár. Végül a…

Tovább olvasom

Megérkeztek az adventi falu faházai a Kossuth térre

Megérkeztek az adventi falu faházai a Kossuth térre, jövő héten pedig a fenyőt is felállítják, adta hírül Szolnok város hivatalos oldala. Ezekben a napokban a technikai, műszaki előkészítés zajlik, de néhány hét múlva már teljes pompájában nyitja meg kapuit az adventi forgatag. Idén nincs pénz az adventi időszakban megszokott közterületi fények kihelyezésére, ezért kizárólag a Kossuth téren élvezhetjük majd az ünnepi hangulatot és a lélek-, illetve pénztárca melegítő 1500 forintos forralt bort. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, a város karácsonyfáját már keresik, a közlemény szerint az ideális fenyő közönséges lucfenyő,…

Tovább olvasom

Bátorságról is számot adtak a hadnagyok

Igazi nagyüzem volt a szolnok-szandaszőlősi repülőtéren az elmúlt két hétben. Voltak olyanok, akik már a sokezredik ejtőernyős ugrásukat teljesítették és voltak, akik az elsőt. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis pilótaképzési programjában részt vevő hadnagyok kiképzésének egyik fontos eleme az alapfokú ejtőernyős képzés. Ennek során tanúbizonyságot kell adniuk bátorságukról, illetve arról, hogy magas pszichés terhelés mellett is képesek végrehajtani az előírt feladatokat. A kiképzés során nyolc bekötött és egy tandemugrást hajtottak végre a pilótajelöltek az alakulat Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoport tapasztalt oktatóinak felügyeletével. A kéthetes kiképzés végére mindenki sikeresen teljesítette…

Tovább olvasom

Terítéken a roma gasztronómia

Roma-magyar ételeket főztek a gasztrokultúra jegyében Szolnokon. A finomságok kicsit romásan, kicsit magyarosan készültek, számolt be róla az Újvárosi Fejlesztési Iroda (UFI) közösségi oldalán. Szolnok déli városrészében a roma-magyar ételek hagyományait elevenítették fel kedden délután. A gasztronómiai rendezvényt a Magyar Ízőrzők Gasztrokulturális Egyesülete (MIGE) Barnabás Buzsáki szervezte, a 2020-ban nagy sikerrel zárult I. Autentikus főzőversenyük sikerén felbuzdulva. E rendezvények célja az itt élő élő magyar és nem magyar lakosság közötti kulturális szakadék csökkentése a gasztronómia által, az ember nyelve ugyanis az étkezési hagyományokban is megnyilvánul. A keddi programon roma és…

Tovább olvasom

A szolnoki lakótelepet elöntötte a víz (frissítve)

Nemhogy meleg, már hideg víz sincs a lakótelepen, amelyet elárasztott a víz ma reggel. Frissítve: Két víztorony is leürült a csőtörés miatt Hatalmas vízcsőtörések rázták meg szerda reggel Szolnokot. A belvárosban akadozott a vízszolgáltatás, míg a Széchenyi lakótelepen egyáltalán nem volt víz. A városrészben ráadásul fűtés és meleg víz sincs szintén hibaelhárítás miatt. Mint Bede Marianntól, a vízművek műszaki igazgató helyettesétől megtudtuk, egyszerre két helyen is hatalmas csőtörést szenvedett el a rendszer. Egyrészt a Kaán Károly utcánál eltört egy 500 milliméteres víznyomócső, ami miatt leürült az 3 ezer köbméteres víztorony. A…

Tovább olvasom

Jócskán lerövidítik a szolnoki múzeum nyitvatartását

A bezárást elkerülte az intézmény, de a nyitvatartási idő jelentősen rövidült. A Damjanich János Múzeumot is utolérte a Fidesz rezsiemelése miatti kényszerű spórolás. Igaz, legalább nem zárt be az intézmény. A múzeum az energiaköltségek csökkentése miatt vezette be a korlátozó intézkedést. Eszerint a múzeum hétfőn és kedden nem látogatható, a hét többi napján reggel kilenctől délután három óráig tartanak nyitva. (via Szoljon.hu) Dunaújvárosban is hasonló történt (ahogy az egész országban hallani ilyen eseteket). Az Intercisa Múzeum arról tájékoztatja az érdeklődőket, hogy az energiaárak drasztikus emelkedése miatt a közgyűlés azt a határozatot hozta,…

Tovább olvasom

Szolnokon táboroztak az ukrán menekült gyermekek

A Hétcsoda Élménytábort 2010-ben szervezte meg először a Magyar Vöröskereszt azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermekeknek biztosítson táborozási, kikapcsolódási lehetőséget. Idén -rendhagyó módon- az Ukrajnából menekült gyermekek számára tart élményterápiás foglalkozásokat. Az ötnapos, különleges közösségi táborban a menekült ukrán gyermekek különféle izgalmas programokon vehettek részt, és megismerkedhettek egymással, illetve magyar gyermekekkel egyaránt. A 7 és 14 év közötti résztvevők ellátogattak a Reptárba, a Bagolyvár Vadasparkba, de kipróbálhatták a korongozást és az agyagozást is. A Szolnok TV riportjában Csordás Krisztina, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elnöke elmondta,…

Tovább olvasom

Szolnokon is átmatricázta a Momentum a kormány bombás plakátját (frissítve)

A Momentum aktivistái ötletes akcióba kezdtek: országszerte átmatricázzák a legújabb brüsszelezős, az “Unió az rossz” nem túl bonyolult üzenetével ellátott plakátokat. Gelencsér Ferenc Momentum-elnök szerint ki akarják javítani „a Fidesz hazugságait”, és fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy szerintük a „Fidesz-felár” miatt drágul minden. A szolnoki Momentum hétfőről keddre virradó éjszaka a megyeszékhelyen is matricázott. Egészen pontosan a Kossuth téren, a Városháza tőszomszédságában találtak egy “felújításra váró” bombás plakátot. A Fidesz hazugságai tönkretesznek minket – olvasható most már a kiigazított reklámfelületen. Aki csak teheti menjen el és csodálja meg, szelfizzen,…

Tovább olvasom

Három napig nem lesz fűtés és meleg víz Szolnok legnagyobb lakótelepén

Nemcsak postájuk nem lesz jelen állapot szerint a szolnoki Széchenyi lakótelepieknek, hanem kedd reggeltől három napon át fűtés és meleg víz sem. Nem is repesnek a boldogságtól az emberek. Ide vezetett a nagy rezsicsökkentés, ez lett a vége – mondta egy idősebb férfi a Szolnok legnagyobb lakótelepe elején lévő ivókútnál. Hozzátette: üljön Orbán a 16 fokos lakásban érszűkülettel egy napig, de jobb lenne, ha inkább börtönben ülne. Minden lépcsőházban a bejárati ajtóra már kitették a figyelmeztetést, hogy nem lesz használati meleg víz és fűtés sem több napig kedd reggeltől. Ám…

Tovább olvasom