Nagy változások: elérte a Szolnok Campust is a kényszerű energiaspórolás

Még a tanév rendje is megváltozik, a második félév szorgalmi időszaka tovább fog tartani. Épületek, illetve épületrészek zárnak be, illetve költöznek máshova. Íme a részletek. – A hőmérséklet csökkentése mellett egyes épületeket rövidebb-hosszabb időszakra használaton kívül helyezünk, más épületekbe vagy akár campusokra koncentrálva a tevékenységet. A Szolnok Campus esetében csak az A épület földszintjén és I. emeletén lesz munkavégzés, míg a kollégiumból a hallgatókat a Liget Hotelbe költöztetjük – tájékoztatta a Szoljon.hu portált a sajtóközpont. Megváltozik a tanév időbeosztása is. – A szemeszter december 9-ig tart, az időszak tehát egy héttel rövidül.…

Tovább olvasom

A lakók a forgalomra panaszkodnak, a posta a jó szomszédi viszonyra törekszik

Elegük van a posta logisztikai központjából az utcabeli lakosoknak – írtuk a minap azzal kapcsolatban, hogy a szolnoki Csaba utcaiak teljesen kiborultak a logisztikai központ miatt. Állandó a kamionforgalom, a túlterhelés miatt a csőtörés az utcában és az éjszakai zaj is sokszor elviselhetetlen. A Csaba utcaiak azóta panaszkodnak, hogy megépült a logisztikai központ, ami a vasútállomás mellől költözött az utcába tavasszal. A polgármester, Szalay Ferenc az átadás kapcsán azt mondta, hogy a környék nyugalma biztosított lesz, ami a lakók tapasztalata szerint nem jött be. A környékbeliek arra is panaszkodnak, hogy a…

Tovább olvasom

A szolnoki ellenzék szavazás helyett kivonult az ülésteremből

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, a keddi közgyűlésen azzal a páratlan ötlettel állt elő Tasnádi Zoltán fideszes képviselő, hogy ítéljék el a brüsszeli szankciós politikát, mert az árt Magyarországnak. A szavazáskor az ellenzék legtöbb tagja kivonult a teremből, ám akik ott maradtak, majdnem egyhangúlag úgy döntöttek, hogy támogatják ezt az izgalmas kezdeményezést. Úgy éreztem magam a keddi közgyűlésen, mintha a hatvanas években lennénk. A jó káderek sorra mondták fel a leckét, hogy pártunk és kormányunk irányítása alatt országunk milyen csodálatosan fejlődik -kezdi időutazással felérő élménybeszámolóját Berényi Gábor jobbikos képviselő. A…

Tovább olvasom

Sok a rezidens a Hetényiben, nem kell szakorvoshiánytól tartanunk

Szinte futurisztikus, tudományos-fantasztikus regénybe illő címmel jelent meg egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei lap 2018.március közepén. A cikk címe ma már megmosolyogtató: Sok a rezidens a Hetényiben, nem kell szakorvoshiánytól tartanunk. Ma már egyáltalán nem ez a helyzet, hiszen szinte minden nap megjelenik egy olyan hír a megyei kórházról, ami arról szól, hogy humán erőforrás hiányában korlátozni kénytelenek egy-egy osztály működését. Legutóbb éppen arról számolhattunk be, hogy novembertől szünetel a csecsemő- és gyermekkardiológiai fekvőbeteg-ellátás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban. Ezzel újabb szög került az intézmény koporsójába. Az említett 2018-as cikkben az…

Tovább olvasom

Egy 16 éves szolnoki lányt keres a rendőrség

A felderítést nehezíti, hogy eltűnése valójában már három és fél hónappal ezelőtt történt, de még csak most adtak ki körözést Rafael Kamilla keresésére. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság 16040-157/179/2022. körözési számon eltűnés miatt keresi a 16 éves Rafael Kamilla szolnoki lakost, aki 2022. július 12-én tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott és azóta is ismeretlen helyen tartózkodik. Rafael Kamilla kb. 160-170 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja hosszú fekete, különös ismertető jegye nincs. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert. Kérjük, aki a képeken látható Rafael Kamillát felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen…

Tovább olvasom

Szolnoki Többség: A Csáklya úti híd építése eltarthat az idők végezetéig

Beruházási körkép Szolnokon címmel tartott sajtótájékoztatót a Szolnoki Többség szerdán reggel. Füle István frakcióvezető bevezetőjében elmondta, hogy az esemény apropóját az a bő egy hónappal ezelőtt született kormánydöntés adta, aminek következtében csaknem 300 állami beruházást állít le a kormány. A politikus leszögezte, hogy egyetlen szolnoki projekt sem szerepel a tízoldalas listán, de ennek egészen drámai és kissé szomorú oka van: a megyeszékhelyen egyszerűen nincs tervezett állami beruházás. Ami viszont biztosan elkészül, az a Dobó utcai játszótér, illetve a vasútállomás Liget út felöli oldalán már megvalósult egy kamerával felszerelt, 80 férőhelyes…

Tovább olvasom

Újabb csapás éri a szülőket Szolnokon, ismét kevesebbet szolgáltat a megyei kórház

Novembertől szünetel a csecsemő- és gyermekkardiológiai fekvőbeteg-ellátás a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórházban, ezzel újabb szög került a kórház koporsójába. A rendelkezés értelmében a betegeket a mentők osztják szét a budapesti Gottstegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet és a debreceni klinika között. Ezek több mint 100 kilométerre vannak Szolnoktól. A szakemberhiány okozta sajnálatos intézkedésről Kunetz Zsombor egészségügyi szakember írt közösségi oldalán. A megyei kórház sokak szerint már eddig sem keltette a Fekete-erdei klinika képét, ahol Brinkmann professzorhoz hasonló képességű szakemberek hajolnak a betegek fölé.  A lakosság vélekedése szerint sokkal inkább menekülnek…

Tovább olvasom

Györfi Mihály: Az igazgató urat kellene megkérdezni, hogy miért nem volt elég 8 milliárd forint a színház felújítására

Szolnokon szeptember végén döntött úgy a közgyűlés, hogy a növekvő rezsiárak miatt ideiglenesen bezárnak számos intézményt. Többek között bezár a Szigligeti Színház, a Véső úti Strand és a Reptár, de még a polgármester szívének oly kedves Sportcsarnok is csak a bajnoki mérkőzések piros betűs napjain fog kinyitni. Mit tehet ilyen esetben egy ellenzéki képviselő? Támogassa szavazatával azokat a szankciókat, melyek az itt élők kényelmét és érdekeit nyirbálja, de az önkormányzat terheit megkönnyíti. Vagy mondjon nemet, ezzel mintegy elutasítva azt a brüsszelező lavinát, ami megindult az elmúlt egy hónapban fideszes oldalról.…

Tovább olvasom

A szolnoki közgyűlés is elítélte a brüsszeli szankciókat

A szokásos brüsszelezést, szankciózást, az ellenzék szidalmazását sem nélkülöző közgyűlést tartottak Szolnokon kedden. Napirend előtt dobta be Tasnádi Zoltán fideszes képviselő, hogy ítéljék el a brüsszeli szankciós politikát, mert az árt Magyarországnak. A szavazáskor az ellenzék kivonult, nem úgy az állítólag tagjai közé tartozó Bóka Éva, aki tartózkodott, illetve Galló György és Ligeti József független képviselők is megszavazták a javaslatot, immár retteghet Brüsszel! Egy ellenzéki képviselő, Borda Zoltán azonban felhomályosította a párás tekintetű fideszeseket, hogy nem, nem a szankciós politika árt, hanem a csorbát szenvedett jogállamiság árt az országnak, ezért…

Tovább olvasom

Tavasszal visszakerül helyére a Szomorú Jézus szobor

Hamarosan visszakerülhet régi helyére a Szomorú Jézus szobor. A több mint 200 éves alkotást tavaly elszállították egy szegedi restaurátor műhelyébe, idén augusztusban pedig megkezdődtek a Mészáros Lőrinc út és Templom út sarkán található szobor környezetének tereprendezési munkái. „A mesteremberek már a baldachin restaurált oszlopain dolgoznak, biztonságosabb, stabilabb helye lesz Szolnok egyik legnépszerűbb, és talán legrégebbi köztéri emlékművének, hisz ezek az oszlopok szolgálnak majd a boltozat tartópilléreiként -olvasható a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Facebook oldalán. Várhatóan tavasszal ismét a régi pompájában, a megszokott helyén láthatjuk a műemléket. Fotók: Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Facebook…

Tovább olvasom